A döntés szabadsága (tanka)
I.
Az ember jónak
születik, majd eldönti,
az maradjon-e.
Vigyázz, mert feloldozást
csakis az Úrtól kaphatsz!
II.
Farkastörvény dönt
a Földön. Az igazság
azé, ki erős.
Alanyi jogon nem jár
bocsánat még Neked sem.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Már 17 éve...
Kesergő
Bokáig levélben
bandukolok haza.
Aranyló napfénnyel
üzensz nekem Mama…
Harmattal sírsz reggel,
felszárítod nappal,
betakarsz majd este
fénylő csillagokkal.
Minden nappal egyre
közelebb kerülünk…
Ha fonalam elfogy,
újra együtt leszünk.
Sági Erzsébet
Illusztráció: Mama kedvenc virágai..., free fotó a netről
Fekete péntek
Megállt az idő.
... Tollam zokogva sztrájkol,
ha veszteség ér...
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Hallod?
Csak termékeny csend
szülhet - vajúdás nélkül -
bölcs gondolatot.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Csak egy futam a szélorgonán
Üzenet az elmenőtől.
Dr. Vígh Tibor barátunk emlékére
Öreg fáról levél pereg,
széjjel hordják szorgos szelek.
Ígérném, még leszek nektek,
de az időm mind kevesebb...
Mit meg nem tettem, elmarad,
tél hint rá jótékony havat.
Hunyt szemeim fagyott tavak,
megfakulnak fáradt szavak.
Szűkre szabtad időm Uram,
futva jártam be az utam.
Szélorgonán síró futam...
Köszönök mindent Uram.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Dr. Vígh Tibor barátunk emlékére
Szomorú és döbbenetes e-mailt kaptam Tibor feleségétől, Ágikától: Tibor tegnap délután tragikus hirtelenséggel elhunyt. Teljesen zsibbadt vagyok a hírtől, sírnék, de nem tudok. 15 éves korunk óta testi-lelki jó barátok voltunk: együtt jártunk középiskolába, egyetemre, egy kollégiumi szobában laktunk és szakmai pályafutásunk során is sokat dolgoztunk együtt. A gyermekeinknek együtt örültünk, és hosszú balatoni nyarakat töltöttünk együtt családostól.
Egy ember volt a legkiválóbbak közül: ízig-vérig vasutas, hűséges és megbízható barát, családját hűen szerető férj és édesapa. Szerette az életet, szerette a családját, barátait és az embereket.
A hattyúdala 2013. augusztus 31.-én volt Dunabogdányi "birtokán", amikor is a szokásos nyárbúcsúztató baráti összejövetelt a tőle megszokott melegséggel, és szeretettel különösen emlékezetessé tette.
A földi életét befejezte, de amíg egyetlen ember él, aki őt ismerte és szerette, addig ő is köztünk lesz.
Drága Tibikém, nyugodj békében, és vigyázz magadra az égi kertedben, majd valamikor jövünk hozzád cseresznyét szedni...."
Fogyunk... Gyula bácsi - Máté Gyula - emlékére
Madártoll hullott
lábam elé, tudatva
valaki elment...
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Rokonok
Egyforma arc, és egyforma trend,
azonos érték, azonos rend.
Erős kötelék - tetszik, vagy sem -,
próbálkozni lehet, de eltépni nem.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Őszi mosoly
Sárgán fénylő
falevelek,
Nap fürdette
üzenetek.
Sün almát gyűjt,
varjú károg,
dió koppan,
macska nyávog.
Őszi legyek
musttól kábán,
billegnek a
kút káváján.
Söprögetek,
mind hiába.
Pajkos szellő
túrja, hányja,
kupacomat
szétdobálja,
hajamat is
megcibálja.
Olyan bolond
ma az idő!
El sem hiszem,
hogy már tél jő!
Megölelném
a kék eget,
nyáridéző
fellegeket!
- Maradj, Őszöm!
- Jaj, nem szabad!
Kertek alatt
ködsubában,
- ropogós hó
tarsolyában -
engem űzve,
a Tél szalad.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Félúton, hazafelé...
Utazom. Otthonról, haza.
Opálos köd rejti ma reggel a tájat, takarva tegnapot, mát.
Fent a Nap erőlködik, szeretne áthatolni rajta. Több-kevesebb sikerrel jár igyekezete.
Bámulok ki a vonat ablakán, szeretem ezt a rozsdásodó őszi látványt. Meleg színek, a Földanya színei ölelnek meg, töltenek fel és kísérnek utamon.
Egyre több fa áll díszétől megcsupaszítva, kopaszon. A bölcsebbje legyint:
- Csak téli álom, tavasszal majd újranő!
De az először kopaszodók csüggedt ágai mutatják gyászukat, és én érzem, hogy mennyire fáj a fáknak levelük hullása.
A vasúti töltés aljában szemétkupac hirdeti, ez a XXI. század!
Ásító közönnyel bámulja a vonatot egy farkát billegető szarka, majd unottan beletúr a szemétbe.
Hogy talál-e ételt, azt már sohasem fogom megtudni.
Vonatom robogva visz tarka házak közé, ahol ébredező tyúkok sietnek dolgukra. Esznek, isznak, kapirgálnak dalolva, hogy képesek legyenek beteljesíteni a törvényt…
- Kot-kot-kot-kot-kotkodács! Minden napra egy tojás!
… Aki nem teljesít, hamar fazékban végzi.
Eszembe jut utolsó tyúkunk, Kotkoda. Végelgyöngülésben halt meg egy őszi délelőttön. Behunyt szemmel gubbasztva várta a napsugarakat. Befelé figyelt, talán búcsúzott a világtól.
Vannak napok, amikor minden az elmúlásról szól.
És, vannak napok, amelyek az életről.
Halottak napja környékén megelevenednek, ünnepi díszbe öltöznek a temetők. A sírokon hófehér krizantémok labdája bólogat elégedetten, várva a legszebb estét, ami egy krizantémnak megadathat, a fényben úszó, emberekkel teli temetőben, az emlékezés estéjét.
A veszteség mindig fáj, de ilyenkor egy kicsit jobban.
Felidézzük elhunyt szeretteinkkel kapcsolatos emlékeinket, előszedjük ránk hagyott tárgyaikat, fényképeket, videót nézünk, beszélünk róluk.
Járjuk a temetőket, rendbe tesszük, feldíszítjük a sírokat.
Régen látott rokonok, ismerősök találnak egymásra, és az emlékezés csendje feloldódik bennünk.
Már nem a halál, az elmúlás körül jár a gondolatunk.
Az első „Hogy vagy?” kérdést követi a többi, és megtudjuk, hogy ki, hol él, hány gyerekkel, unokával szaporodott a család.
Gyertyáinkkal felkeressük mindazokat, akiket életükben is látogattunk.
Élet és szeretet költözik néhány napra a sírok közé. A gyertya lobogó lángja meleget és fényt lop a szemekbe. Együtt emlékezve, elviselhetőbb a hiány is.
A hiány...
Megfogadjuk egymásnak, és magunknak, hogy a jövőben majd többet, és rendszeresebben törődünk a még élőkkel, de tudat alatt már akkor tudjuk, hogy a hétköznapok taposómalma majd feledteti velünk ezeket az ígéreteket, és csak egy-egy újabb temetésen találkozva emlékezünk szégyenkezve be nem tartott ígéretünkre.
Elkalandoztam. Kipillantva az ablakon, nagyot dobban a szívem. A mellettem futó táj, a halastó partján bóbiskoló pecások, az Aranyhegy dombjai közül nyújtózó karcsú templomtorony jelzi, hazaértem.
Haza, ahol születtem.
Haza, ahol élni szeretek.
Haza, ahol az enyéim nyugszanak.
Haza, ahol majd egyszer értem szól a harang.
Mert a haza az a porszem is, amit a szemünkbe fúj a szél, haza az, ahová mindenhonnan visszavágyik az ember. Haza az, ahová emlékek kötnek, és ahol majd pihenni szeretnénk.
Vonatom a jól ismert állomásra fut be, összekapom a holmimat, és lehuppanok a peronra. Olykor eljátszom a gondolattal, hogy egyszer majd lesegít valaki, de ez a csoda még várat magára.
Sági Erzsébet
Illusztráció: Faluház Ceglédbercelen (A kép Ceglédbercel honlapján található)
Télelő (haiku)
Rozsdás szőnyeg sír
lábam alatt. Tegnap még
hitte, hogy élhet...
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Reménytelenül
Ághegyén üldögél
érzi már, jön a tél.
Vihar tépte fészkét,
szerény menedékét
siratja csendesen.
Szeles nyári éjen,
- pont, mint rossz mesékben –
letört a fa ága.
Madárka kis háza
elveszett egészen.
Vele négy kis lélek,
- tojáshéjtól védett -
élete megszakadt.
… Gyászosra tépázza
a szél a tollakat...
A haláltól nem fél,
jövendőt sem remél,
árván csak üldögél,
míg várja, hogy a tél
hóval betakarja.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
