Falevél

Haikucsokrot kötöttem falevelekből Nektek, szeretettel!:)

1.

Falevél álma:

Gyökér ölelésében

múlni el egykor…

2.

Falevél hullik…

Utazása halálos.

… Szédítő gyönyör.

3.

Kegyes telet vár

minden fázó falevél.

… Csak, a vég biztos…

4.

Rőt falevél, ág

végén pihen. Még nyár van.

… De, kezem eres…

5.

Bánatszél dúdol:

- Hej, dércsípte falevél!

…Tort rendez a tél…

6.

Rügyből születtél,

fénytől növekedtél… Tél?

… Jövőd tolvaja!

7.

Őszi szél söpör

kósza faleveleket…

… Álmok halála…

8.

Könyvembe préselt

sárga falevél őriz.

…Nyaramnak vége…

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről

Királyfi

Lány:

- Te lennél a király fia?

Nincs kedvem a varázs-csókra!

Mi lesz, hogyha ilyen maradsz,

békabőrben ugrándozgatsz?

Nem lehetek feleséged!

... Elengedlek inkább Téged.

Béka:

- Én vagyok a király fia!

Nincs kedvem a varázs-csókra.

Mi lesz, hogyha ilyen maradsz,

rút banyaként engem akarsz?

Dehogy leszek én a férjed!

Választom a béka-létet.

Mesemondó

Mesém sem jobb, mint az élet...

Ritkán érnek boldog véget.

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről

Utcán nem ismerkedem! (2. rész)

A nő, már jócskán túl volt hamvas ifjúságának évein, bár, a ráncokon még innen. Kortalan szerelése, fürge mozgása, sohasem hervadó mosolya miatt meg-megnézték az emberek. Egy ideje, közlekedés közben mosolyt oszt. A fogadtatás, változó. Ha sikerül a szemkontaktus, akkor többnyire visszaadják a szembe jövők. Van, aki szétnéz, hogy valóban jól érti-e, hogy a mosoly neki szól. Van, aki meglepett örömmel fogadja, de akad, aki széles ívben kikerüli, nehogy elkapja a kórt. A lényeg, hogy a mosoly szívből jöjjön, és válogatás nélkül áradjon.

Nem minden nap alkalmas az átadásra. A borús napokon mogorvábbak, zárkózottabbak az emberek. Nem vevők a jókedvre, pláne, ha egy vadidegen, középkorú nő kínálja.

De, amikor kisüt a Nap, és ragyogó a reggel, akkor mosolyáért, olykor köszönnek is neki. Ő pedig, csak osztja, osztja.

A villamossal egy időben ért a megállóba. Bár sok utas volt, egy ülőhely mégis akadt. Szétnézett, nincs-e rászorultabb utas, de nem volt, így leült.

Nyitott, empátiával áldott és vert ember lévén, azonnal megérzi, ha nézik.

Még akkor is, ha mindez – mint most is -, történetesen a háta mögött zajlik.

Nehéz lett volna nem érezni, mert az érdeklődő nem elégedett meg a szemlélődéssel.

A nő érezte, amint egy kéz nyúl tarkójához, megsimogatja szőke haját, majd kíváncsian az álla alá nyúlva, fejét maga felé fordítja, és kedvesen, kicsit hangosan, ráköszön.

Körülöttük, mindeddig csendben, rezignált arccal lötyögtek a villamos diktálta ütemre az utasok, de a gyorsan alakuló flört felkeltette néhányuk érdeklődést.

A nő, meglepett örömmel mélyedt el a kútmély, fekete szemek tükrében. Önkéntelenül sóhajtotta világgá első gondolatát:

- Jaj, de szép vagy…

Az a fekete ragyogás még csillogóbbá lett, és már jött is a gyors és jó hangos válasz:

- Te is nagyon szép vagy!

A villamos közönsége hirtelen felélénkült. Az arcokra mosoly, a szemekbe huncutság költözött. Érezték, hogy valami nagyon szépnek, emberinek voltak tanúi.

A Nyugatihoz érve, a bátor kezdeményező felállt, búcsút intett a nőnek, és megfogta a mellette ülő, kreol bőrű, szépséges fiatalasszony kezét. A megálló tömege ugyan eltakarta őket, de az utasok még látták azt a kétéves kezecskét, amint utánuk integet.

Valami megváltozott ott a villamoson.

A rideg, befelé forduló arcokra derű és figyelem költözött, a megállókba érve egymást előreengedték, és a leszállók köszöntek a mellettük állóknak.

A mosolyosztó asszony pedig azon kapta magát, hogy  most nem Ő adja, hanem kapja az élni segítő, lelket szépítő mosolyokat.

Sági Erzsébet

Utcán nem ismerkedem! (1. rész)

Hát ott nem is, vagy ha igen, akkor sohasem ok nélkül.

Na de vonaton? Rendszeres utazók esetében, ez elkerülhetetlen. A bejárók – azaz, Pest vonzáskörzetéből naponta ingázók – többnyire minden nap ugyan azzal a vonattal mennek, és ugyan oda szállnak fel. Előbb-utóbb arcról megismerik egymást, később már köszönnek is, és gyakran az a vége, hogy összeülnek.

Egy álmos reggelen, a szűkre szabott ülésen egymáshoz szorulva utastársammal zötykölődtem a főváros felé.

Az unalmasnak ígérkező utazás azonban váratlan ajándékot tartogatott számomra. A kocsi végében felbukkanó, arcról már ismert jóképű fiatalember, kihagyva a középső lépcsőt, amikor a szokásnak megfelelően néhányszor csak köszönget egymásnak két idegen, hatalmas mosollyal és kézlengetéssel jelzi, örül nekem, és majd, ha oszlik a tömeg, oda fog jönni hozzám. Amíg ezt megteheti, addig is csókoltat. Mindezeknek nyomatékául, még cuppantott is egy kicsit a levegőbe.

Bár nem értettem a váratlan közeledést, bevallom, legyezgette a hiúságomat, ez a nem várt siker. Azt azonban elhatároztam, hogy ha odajön, távolságtartó leszek, nehogy félreértse barátságos viselkedésemet.

Minden esetre én is visszaintettem, jelezve, jöjjön csak, ha ritkul a nép.

Ritkult. Persze, addig néhány kérdést és választ elmutogattunk egymásnak.

Majd elérkezett a pillanat, amikor széles mosollyal arcán, elindult felém.

Odaérve udvariasan ezt kérdezte: - Bocsásson meg, szabad?

Döbbenetem felháborodásba billent át, amikor kérdésével egy időben belépett a lábam közé, majd lehajolt, ajkán a beígért csókkal.

Na ezt aztán már nem tűrhetem! – suhant át az agyamon.

Ám, Ő csak hajolt, egészen addig, amíg el nem érte az ablak mellett ülő „padtársam” arcát.

Sági Erzsébet

Fátyoltánc a kertben

Ködös reggel, eső csepeg,

fátyoltáncot járok Veled.

Köd takarja, szél sodorja

a lehulló falevelet.

Elmúlt a nyár, fut az ősz is,

tar fák közt lélek rejtőzik.

Fehér fátyol borít minket,

örömöt, fájdalmat, mindent.

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről

Őszi ibolya

Őszi szelek megvezettek,

hízik már a varjúháj,

kis ibolya kék szirmaid

zárd össze, és aludjál.

 Napfény csalt ki földházadból,

vagy csak látni akartad,

milyen az ősz és a tél?

Húzódj vissza, most, hogy láttad!

 ... Fáj, hogy megcsípett a dér...

Sági Erzsébet

Illusztráció: saját fotó egy eltévedt ibolyáról, 2013. október 3-án.

Kutyahűség

Olaszországban egy kutya, amióta elhunyt a gazdája, a  templomba jár utána...

 
Amióta elhunyt a gazdája, Tommy  kutya egy misét sem mulasztott el meglátogatni a dél-olaszországi kis templomban, ahol a gazdájának volt a búcsúztatója...
 

 
 
Amint a Brindisi melletti San Donaci-ban a Santa Maria Assunta templom harangjai délben megkondulnak, a 12 éves német juhász elindul a faluból, hogy elfoglalja helyét az oltár közelében.
 

 


Maria, a gazdája, Tommyval és három másik mentőkutyával élt együtt, akik mindenhová elkísérték őt, és akiket a falu -- a gazdájuk halála után -- befogadott.
 

 
 
A helybeli pap szerint azóta  egyetlen  mise sem zajlik le Tommy részvétele nélkül...

Ajánlom magamat...

... vagyis egy 2008-as beszélgetést, melynek egyik szereplője lehettem.

Helyszín a Civil Rádió székháza, műsor, a Krétakör, melynek témája a Virtus.hu, valamint az internetes amatőr újságírás.

Aki kérdezett: Lakatos Gyula (Boldogság), és Bányay Géza.

Akik válaszoltak, Tóth Irén (Morci), Országbíró Zoltán, és jómagam (Sági Erzsébet/Lótusz).

A beszélgetés cca 1 órás, félidőben egy rövid csenddel.

Segítségül a kezdő netezőknek... A linket megnyitva a Civil Rádió archívumában találjátok magatokat, ahol az oldal közepén lévő lejátszómezőben - Bányai Géza szerkesztő neve alatt! - a kis nyílra kattintva teszitek hallhatóvá az ajánlott műsort.

http://archive.org/details/kretakor-2008-05-21

Köszönöm mindazoknak, akik meghallgatták, vagy legalább belehallgattak a műsorba.

Sági Erzsébet

Ajándékozzunk meleget a hidegben reszketőknek!

Kedves Látogatóim!

Most nem adni szeretnék, hanem kérek.

Nem magamnak, hanem azoknak, akik segítségünk nélkül talán nem élik meg a tavaszt.

Már többször írtam szomorú sorsukról, és kértem segítséget a hajléktalan emberek részére, gyűjtöttem a család nélkül felnövő, intézeti gyermekeknek, beszámoltam a fogyatékkal élőkért tett próbálkozásaimról.

Most a kidobott állatoknak kérek segítséget.

Hogyan segíthetünk?

Adónk 1 %-nak felajánlásával, pénzadománnyal, örökbefogadással, étel, és pokróc ajándékozással..., vagy úgy, ahogy én teszem, hordható szeretettel..., vagyis mellény kötésével.

Nem vagyok gyakorlott kézimunkázó, de az alapokat ismerem. Ha Ön képes rá, hogy egy sálat megkössön, akkor a kutyamellény elkészítése sem fog gondot okozni.

Lehetőleg vastag fonalat válasszon, és lásson neki most, hogy mielőbb meleget ajándékozhasson egy olyan kutyának, akinek hatalmas erőpróba a tél, mert nem kevesebb a tét, mint az élete.

Szállást, ételt, ha szerényen is, de biztosítanak az állatmenhelyek az oda elkerülő állatoknak, de további luxusra, ruhára már nincs keret.

A mellény?

Egy passzéval kezdett, és befejezett téglalap, mely nyaknyílással, és oldalainak összehorgolásával készül.

Mivel saját kutyáink egyike fiú, az Ő ruháját a pisilést is bekalkulálva kicsit módosítottam. A téglalap has felőli része rövidebb, mint az, ami a hátát takarja, hogy ne zavarja kisdolgának elvégzésében.

Ha nincs ötlete, hogy hol adhatná le az elkészült mellényeket, akkor kattintson ide, és válassza ki az Önhöz legközelebbi menhelyet:

http://hungarovetrendelo.ning.com/notes/Magyarorsz%C3%A1gi_%C3%A1llatmenhelyek_list%C3%A1ja

Köszönöm idejét, figyelmét! Kérem, ha teheti, segítsen!

"Egy csontot dobni a kutyának még nem jótékonyság. A jótékonyság megosztozni a csonton a kutyával, amikor ugyanolyan éhes vagy, mint ő."

(Jack London)

Sági Erzsébet

Illusztráció: saját fotó, melyen családunk kutyái láthatók a világ legegyszerűbb kutyaruhájában, az általam készített mellényben, valamint a nyáron készült - és a ceglédi menhely kutyáinak szánt - mellény-ajándékok, miket nyáron készítettem.

Harangszó helyett Tövis barátomért

Koczeth László Tövis

1952. október 22. - 2013. szeptember 9.

Messziről kezdem... Tövissel való ismeretségem, és barátságom egyidős a netezéssel való megismerkedésemmel. Botladozva, egymást segítve igyekeztünk megtanulni, hasznosítani mindazt, amit lehetett, hiszen alkotóként a net adott lehetőséget verseink, írásaink megjelentetésére.
Mindketten kutyás emberek vagyunk. Innen a bizalom a másik - bár arctalan, de mégis, állatszeretete miatt hiteles személy - egy másik állatbarát felé.

Ismeretségünkből hamar barátság lett. Ismerte álmaimat, és én is tudtam, hová vágyik..., mindhiába. A heti többszöri dialízis miatt megvalósíthatatlannak tűnt a csíksomlyói látogatás Máriához. Fenti verse - közreműködésemmel - mégis eljutott a címzetthez. Csíksomlyón járva a Kegytemplom egyik szerzetesének adtam át Tövis sorait. Ez az erős kapocs - Mária szeretete - testvérekké avatott bennünket. Ismertük, figyeltük, segítettük egymás irodalmi  próbálkozásait, és olykor személyes találkozással jutalmaztuk meg - magunkat, és -  egymást.

Nagyszerű verseit, prózáit még elővehetjük, olvashatjuk, hiszem, nevét ezeket ismerve megőrzi az utókor.

Talán csak kevesen tudják, de egy olyan díj tulajdonosa, amit csak néhány ember birtokol. Az első Lótusz-díjat Pethes Mari kapta, a másodikat Tövis... A díjat én alapítottam, és ajándékoztam az általam nagyra tartott költőknek. Csak eszmei értéke van annak a kicsi kristály lótusznak, de aki megkapta, nagy örömmel fogadta.

Szeretett és tudott is énekelni. Ezzel a felvétellel - melyet hallgatva úgy érzem, hogy már búcsúzott a világtól - köszönök el Tőle...

https://www.youtube.com/watch?v=RHys7hgRLLA

A tragikus hír, mit a napokban kaptam szíven ütött, noha tudtam, hogy gyógyíthatatlan beteg.

Nem látlak többé drága Tövis! Itt nem..., de ahová mi mind készülünk, ott - hiszem, tudom! - találkozunk.

Isten Veled, drága Barátom, nyugodj békében. Ölellek szeretettel, sokkal - úgy, ahogy mindig is hívtál -, Lótuszka.

Sági Erzsébet

Falkavezér

 Tudja, hogy szép, és nagy vezér,

nem megy boltba önérzetér'

Taréjkáját büszkén rázza,

faroktollát megriszálja,

hátra nem néz, csak előre,

hárem veszi mindig körbe.

Vonzó lénye ellenére

nem minden tyúk áll mögéje.

Akad, aki fel-fellázad,

otthagy mindent, asztalt, ágyat,

magot keresve kesereg:

- Kakaskám, minek e sereg?

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről

A fészek

                                                                                                                                                                   A felnőtté válás, a szülőktől való leszakadás talán legfontosabb pillanata, amikor az ember elköltözik a fészek-meleg biztonságot adó szülői házból. Onnan, ahová emlékek, tárgyak és főleg emberek, az övéi kötik. Nehéz szívvel eresztik, és Ő is úgy megy el. Tarisznyájában ott lapul az intelmek mellett a hamuban sült pogácsa, a túlélés ígéretének étke, és jó esetben nem csak „kuncogó” fillérke, hanem kötegnyi bankó, hogy segítse a fészekrakásban.

                                                                                                                                                                   A kulcsra készen kínált, portával, portással, úszómedencével, szaunával felszerelt társasházak ára a legtöbb fiatalt eleve kizárják a tulajdonossá válásból.

Maradnak az apróhirdetések, a lakásszemlék, csalódásokkal és ájulásokkal tarkítva.

Csalódással, mert a hirdetésben ígért újszerű lakásra még újabb milliókat kell költeni, hogy élhető és lakható legyen, és ájulással, mert az ára, még így is megfizethetetlen.

                                                                                                                                                                 Az ember pedig újra számol… Ennyi van, lássuk, mire elég?

Mehetne lepukkadt negyedbe – mert sajnos, még ma is akad ilyen kerület -, ahol sem a körülmények, sem a szolgáltatások nem olyanok, amilyenben eddig élt.

És, mehetne albérletbe is, de akkor várhatóan sohasem gyűlik össze a lakásra való…

Erre mondják, hogy ördögi kör?

                                                                                                                                                              Nem az.

Mert egy szép reggel munkahelye portáján összefut egy régi haverral, aki boldogan újságolja, vidékre költözött. Pesthez közeli, gyönyörű és békés környezetbe. A falucskát domb öleli körbe… Aranyhegy, így hívják! Kincsét az ott termő szőlőből készített aranyló bor és szorgos kezek községszépítő, jókedvűen végzett munkája adja. Nem utazik többet, mint amennyi időt Pesten a dugókban töltött.

                                                                                                                                                                   A település lakói kedves, közvetlen emberek, akik szeretettel üdvözlik és befogadják a közéjük csöppent idegent. Persze, földi jókban sem szűkölködnek. Magyarország első, európai színvonalú (német) nemzetiségi óvodájára a pénzt pályázaton nyerték, csakúgy, mint a felújított és korszerű technikával felszerelt Művelődési Házra is. Van bicikli út és Öregek Otthona. Vannak templomok, és vannak hívek, akik a békés egymás mellett élés helyett, a békés, baráti egymást segítést gyakorolják.

A falu lakossága zömmel német nemzetiségű, ahogy ők mondják, „sváb”. Hitüket és római katolikus vallásukat még az anyaországból mentették át új hazájukba. Ez persze nem jelenti azt, hogy az időközben beházasodott, vagy települt más vallásúaknak ne járna templom. Így hát, összeadták a hiányzó pénzt és felépült a református-evangélikus hívek részére is egy templom.

                                                                                                                                                              Hogy ilyen hely csak a mesékben létezik?

Kedves Olvasóm, hát jöjjön és nézzen szét nálunk!

Jaj, még nem mondtam ki a varázsigét? Ceglédbercel… Csak ennyit kell beütni a kocsi GPS-ébe, hogy saját szemével meggyőződhessen, nem túloztam.

www.cegledbercel.hu

Illusztráció: Falumúzeum Ceglédbercelen

Sági Erzsébet