Ünnep előtti töprengéseim
Mitől más, mint a hétköznapok? Miért várjuk, hogyan készülünk rá?
Kérdések motoszkálnak bennem, emlékekkel kergetőzve.
Törvény szabályozza, hogy mikor ünnepelhet az ország népe. Ilyenkor zászlódíszbe öltözik határtól határig minden közintézmény, híd és út. Beszédek és ellen-beszédek hangzanak el, kisebb nagyobb csapatokban ünnepelünk. Ráérősen, hiszen szabadnapot kaptunk ajándékul.
Meghittebb, - bár ugyancsak országos méretű - egyházi ünnepeink érintik a hívőket és nem hívőket egyaránt. Aki úgy érzi, templomban kell hálát adnia, kérnie, az oda megy. Mások, lévén kapcsolatuk az Úrral személyes és napi, otthon, vagy utazás közben meditálnak, köszönik a köszönni valót, reklamálnak, vitatkoznak, egyezkednek Vele. Megtehetik, kapcsolatuk Atya - Fiú természetű.
Aki pedig nem hívő? Egyszerűen csak örül a törvényes szabadnapnak.
Újabban szokássá vált, hogy munkahelyek, cégek, együttesek is ünnepelnek, ahová meghívják mindazokat, akikkel közös eredmények, tervek kötik össze őket.
Személyes ünnepeinket csak egy szűkebb baráti, családi körben tartjuk meg. Van, aki szereti a nagy felhajtással járó, tűzijátékkal, hastáncos fellépésével „megbolondított” rendezvényeket, és van, aki inkább elhallgatja, hogy egy évvel megint öregebb lett.
Névnapjainkon, hamar hervadó virágerdő, közös ebéd dukál kollégáinkkal, otthon szűkebb körben, szeretteink húzzák meg a fülünket.
Nyugdíjba vonuláskor, a csecsemőkori fekete-fehér képektől a napnyugtáig tartó élet kimerevített pillanatait szokás mostanság falra vetíteni. Hintaszéket, vagy járókeretet kap tréfás kedvű barátaitól az ember.
Számomra az ünnep ennél több és más. Belül kezdődik, készülődéssel, csenddel és növekedik naggyá.
Mire megérkezik az ünnep, kérdéseimre is választ kapok… és ajándékot.
Hitemben megerősödve, a repülést nehezítő ballasztoktól megszabadulva átadom magam a beteljesülésnek. Lelkembe béke költözik, várom a találkozás minden évben ismétlődő, megunhatatlanul felemelő csodáját.
Így várom most is Őt, a kicsi Jézust, hogy a pásztorok mellé kucorodva üdvözölhessem szenteste, az éjféli misén. Ott megsúgom majd Neki, hogy mennyire örülök jöttének és elmondom, hogy léte, mindennapjaimnak értelmet és erőt adó energiaforrása. Szemérmesen jászolába teszem legnagyobb ajándékomat, feltétlen, elfogadó szeretetemet.
… És, mert ember vagyok, gyarló, kéréseimet is… Nem magamnak, de kérek. Mindig ugyanazt… Egészséget… Most majd még többeknek és még jobban kérem… Haladékot, erőt és életet…
Sági Erzsébet
Gógucz Nóra: Élet a fagyban című festményét a festőművész engedélyével tettem fel illusztrációul
Kudarc
Kudarc
Teher alatt nő
a pálma. Mindhiába
próbálom, nem megy.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről (forrás: adohirtar.blog.hu)
Csak ennyi kell (haiku)
Lószőr, vászon és
lélek. Életre kelt egy
megfestett álom.
Sági Erzsébet
Illusztráció:
Gógucz Nóra festő és az Őt köszöntő dr. Sajó Gyula, Váckisújfalu polgármestere.
A felvételt Nóra Férje készítette.
Három, kettő, egy! És? (haiku)
Helyben futok, fel
és alá, erőm véges,
startpisztoly néma.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Lótusz-díj Gógucz Nórának 10 éves alkotói évfordulója alkalmából
Szeretettel és tisztelettel adom át az általam alapított, és csak nagyon keveseknek adott Lótusz-díjat Gógucz Nórának, megköszönve ezzel az évtizednyi barátságot, és azt, hogy láthattam azt a csodás folyamatot, minek során Nóra, a barátom festőművésszé vált.
Drága Nóra! Köszönöm, hogy engem tiszteltél meg azzal, hogy egy szabálytalan, de szívből jövő kiállításmegnyitóval járulhattam hozzá 10 éve tartó gyönyörű korszakod bemutatásához.
Kívánok további, töretlenül ívelő sikeres festő pályát, és családi életedben sok örömöt, boldogságot,
Sági Erzsébet (Tuszka).
Gógucz Nóráról csendben...
Kéken derengő,
finom rajzú erek,
ecsettel varázsló
simogató kezek,
befelé figyelő
szép metszésű szemek.
Vásznán ott az élet,
föld, és festett egek,
tárt karok, és lélek,
isteni ígéret,
hogy az Úr vigyáz ránk,
mindent lát, ért, szeret.
Teremtő képzelet
- fentről küldött jelek -
vászonra vetített
érthető üzenet.
Kezed nyoma őrzi
képed, arcod, neved.
Sági Erzsébet
A fotót Nóra férje, István készítette
Bölcsülünk
Mire elmegyünk,
megtisztul a lélek.
Levetjük a gőgöt,
le a kevélységet.
Kezet nyújtunk - fejben -
rosszaknak és jóknak,
... már nem vágunk vissza
a minket bántóknak.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
„A szeretet nem szűnik meg soha”
Továbbgondolt bölcsességek Pál apostol korinthusiakhoz írott első levél 13. fejezete nyomán.
Amerikai filmekből átvett furcsa szokás kezd terjedni, lefokozva egyik legszebb szavunk, - a szeretlek - jelentését.
Hallom köszönés és köszönet helyett is. És, mondja kolléga a kollégának, vevő az eladónak. Van már pejoratív hangsúllyal mondott formája is. Ezt az utas mondja a BKV ellenőrnek, a gyalogos az őt sárral fröcskölő autósnak. Ilyenkor, a mosollyal kísért szeretlek után, szokás undorral végigmérni a másikat.
Pedig, ez az a szó, amit nem lenne szabad degradálni. Ez az a szó, amit csak halkan, és ritka alkalmakkor kellene mondani. Azért, hogy jelentésének különlegessége, értéke megmaradjon.
Szeretlek… mondta első szavai egyikeként a kisfiam.
Szeretlek… suttogom csendben Anyám képét nézve azt a szót, amit életében csak nagyon ritkán mondtam Neki. De, ha mondtam, akkor annak súlya volt, és kincsnél értékesebb volt.
A szeretet nem emberi találmány. Gondoljunk csak kutyánk szemére, vagy ló és lovas meghitt kettősére.
Szeretni annyi, mint elfogadni a másikat olyannak, amilyen.
És szeretve lenni az egyik legcsodálatosabb érzés a világon.
Tudjuk, tudhatjuk-e biztonsággal, hogy szeretnek minket?
És mondhatjuk-e biztonsággal, hogy az életemnél is jobban szeretlek Téged?
A szeretet misztériuma már a kőkorszaki barlangok mélyén kialakult. Amikor az ősasszony keblét nyújtotta gyermekének, akkor ott, kettőjük között egy mindennél erősebb szövetség köttetett, melynek mozgatója a szeretet volt. A gyermek egy batyuban csüngve egész nap anyja testén lógott. Onnan jött minden éltető jó, a szeretető gondoskodás, az étel, és a meleg. A vadászó, naphosszat áldozata után loholó fáradt apa másként mutatta meg szeretetét, mint dajkáló asszonya. A felelősségteljes család- és fajfenntartó szerep és feladat, nem adott módot elgyengülésre. Szeretetének bizonyítéka a hazavonszolt állattetem, a barlang védelmének biztosítása, a tűz csiholása és táplálása volt.
Kialakult egyfajta rangsor, melynek be nem tartása végzetes következményekkel járt. A család élén a férfi állt, akarata, döntése megvétóztathatatlan szentség volt. Ha Ő éhes, beteg, vagy fáradt volt, azt megérezte az egész család. Neki kellett elsőként jóllakni, pihenni. Őt követte asszonya, és végül részesülhetett a jóból a legkisebb is.
Ez a szokás évezredeken keresztül meghatározta, szabályozta a családi fontossági sorrendet.
Az emberiség fejlődésének következtében, a civilizáció hatásaként tudatosabbá, és öntudatosabbá váltak a nők. A családban betöltött szerepük, és vállalt, vagy rájuk kényszerített feladataik a gyermekszülésen, nevelésen és a tűzhely őrzésén kívül alaposan megszaporodtak, megváltoztatva, felborítva az évezredes rendet.
A nők szerepvállalása az értékek előállításában, a család gyarapodásának biztosításában általánossá vált. Ezzel együtt radikálisan megváltozott a gyermeknevelés mikéntje is. A tehetősebbek gyermekeit dada felügyeli a kezdeti időkben, míg a szegényebbek, és a nagymama nélküliek bölcsődébe, majd óvodába viszik kicsinyeiket.
A gyermek élete legfogékonyabb éveit idegenek között éli. Jó esetben az esti fürdetés, vacsora és mese még belefér az édesanyák harmadik műszakjába, és csak az ágyba esve mosolyodnak el fanyarul a fejükben bujkáló dalszövegen, ami a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” ígéretével ámította őket.
Hol van már a hajdani asszonyok dajkáló mozdulata, ideje? Hol van nagyanyáink álmot hozó meséje, imádsága, éneke? Hol van a fészekmeleg biztonság, hol van az életre-halálra szóló szeretet? Hol van idő a titkok kicserélésére, hol van idő az együtt főzés örömére?
A nők emancipálódását követte a gyermekeké is.
Az elsősök nagy része ír, olvas és számol, amikor bekerül az iskolába. Van köztük, aki már ismer egy-két idegen nyelvet is, járt balettre, és van otthon számítógépe. Zsebében telefon lapul, és nem otthon csomagolt szeretetcsomagból eszi a tízórait, hanem az iskolai büféből vásárol. Megnézi a joghurton lévő E-számot, de nem nézi meg a Coca-cola cukortartalmát.
Telefonja rezgéséből tudja, üzenete érkezett. Már meg sem nézi, mert tudja, valamit meg kell vennie hazafelé a kisboltban, és azt is tudja, hogy az előre beprogramozott aláírás ez lesz majd az üzenet végén: Szeretlek, Anyu.
És ez a szó észrevétlenül beépül a többi közé, majd panellé válik. Jó reggelt, jó napot, szép estét, egészségére, köszönöm, szeretlek…
Mondjuk, mert így illik. Mondjuk, mert a gyerekszobával együtt jár ennek megtanulása. Mondjuk, és amikor érezzük is, akkor zavarba jövünk. Mert annyiszor mondták, mondtuk, hogy amikor kellene, akkor valahogy nem jön a szánkra. Vagy, ha mégis, akkor hiteltelenül, sután hangzik.
Pedig, maga az érzés nem veszett ki belőlünk!
Csak olyan ciki róla szólni.
Hogy is mondta Szent Pál?
„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.”
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
A remény kékje (haiku)
A remény kékje
Rám borult az ég
búja. Tenyérnyi kéket
keresek, de nincs.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Naivság
Kint napfény táncol!
... Nem sejti, hogy készül már
ködből a fátyol.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Fázom
Harkály kopog, varjú károg,
csigaházba bújva várok.
Kósza sugár megsimogat,
tél ellen gyűjt bátor hadat.
Bárányfelhő nyarat füllent,
mégis fázom, jobb lesz itt bent!
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Illatok, álmok
Álmomban lengyelül beszélek,
úszom a nagy vízben
és hangszeren zenélek!
Nem félek egértől, békától,
sőt víziszonyom sincs,
bár felettem egy cápa csápol.
Álmomban nem nyuszi vagyok,
hanem bátor medve,
aki eddig piszkált engem,
elmegy majd a kedve.
... Álmomban bármi lehetek,
és ha nem tetszik valami,
hát majd felébredek...
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
