Vénasszonyok nyara

Verébhad ujjong a kopaszodó fákon: - Elrepült sok éhes száj!

Örömük határtalan, csak én nézem fájón, hogy kiürültek a fészkek.

A póznák drótján sem tanácskoznak már a fecskemamák arról, hogy fiókáikat mivel is etessék.

Hiányzik ficsergő tornaórájuk, a fáról fára, egyre messzebbre röppenő ügyes kis mellényesek életre, vagy pontosabban a túlélésre való felkészítése is.

Elnéptelenedtek a kertek. Jobban hallom most a csendet, az űrt, amit itt hagytak.

A békák csak nyáron kuruttyolnak?

Talán akkor is csak azért, hogy cukkolják a gólyákat?

Ugyanis láttam, hogy vannak! Ők most is itt vannak!

Ott üldögélt három, hatalmas varangyos béka a vízóraaknában, amikor jött a leolvasó ember. Gondoltam is, hogy nagyon veszélyes foglalkozás az óraolvasás. Én alighanem bele is halnék.

Ez volna az a bizonyos indiánnyár? Nyár...

Bár ma a Nap meleget árasztva ragyog, de nem hagyom becsapni magam.

Tudom, hogy ablakomon már az ősz kopogtat. Jöttéről szólnak a levelek, melyek búcsú nélkül hullnak le az ágak magasából a sárba, hogy aztán a gondos gazdák összesöpörjék és tűzhalálra vessék őket. A levegőben, - utolsó üzenetként - fanyar illatukkal mesélnek az elmúlásról. Arról, hogy lehet így is. Utolsót, nagyot lobbanva, illattal üzenni a világnak, hogy „voltunk, mint Ti lesztek mint mi, por és hamu”.

Éltes asszonyságok nyara ez a csalfa napsütés. Mikor még elhisszük neki, hogy tart a nyár!

Böjtje is lesz majd, mikor virágba harap a dér. Talán már holnap reggel barna halált halt őszikék kókadt feje tudatja, senki sem halhatatlan.

Harangszó száll, értük is kondul, míg jelzi a delet.

Kályhámban tűz pattog, kint egy öreg varjú károgva szidja a tollait borzoló szelet.

…Töprengve bámulom a kinti fényt, elmélázva azon, hogy mi dolgom a világon.

Aztán megsimogat egy kedves illat, feleszmélek, és futok a konyhába. Megsült a tök! Felénk úgy hívják, patyulatök. Megunhatatlan őszi csemege!

Borús, elmúlással foglalkozó gondolataimat visszacsomagolom, hogy majd újra megtaláljam, amikor az élet mulandóságáról szeretnék elmélkedni.

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről