Morbid helyzetek

Humor és nevetés nélkül sokkal unalmasabb, elviselhetetlenebb, élhetetlenebb a világ. Meglátni és élvezni a humoros dolgokat, adottság és képesség függvénye.

Ki ne ismerne sótlan, keserű, faarcú embereket. Őket megnevettetni szinte lehetetlen.

Míg másoknak elég egy apró jel, és máris pukkadoznak.

Mint a végletesség általában, számomra mindkét típus taszító.

A humor több, minőségileg más, mint a cirkuszi bohóc, madzaggal irányított spriccelő könnyei.

Szeretek nevetni. Szeretek nevettetni. És tudok sírni. Másokkal, másokért is.

Humoros helyzet adódik gyakran, de a humor fekete vonulata, melybe a morbidság is tartozik, ritkábban fordul elő. Viszont, ha belecsöppenünk, akkor megállíthatatlan, elfojthatatlan nevetés lesz úrrá rajtunk, ráadásul, többnyire egy olyan helyzetben, amikor nem illik nevetni.

Velem többször is megesett, és mondhatom, nagyon megszenvedtem.

Temetésen vettem részt. Koros és nem túl közeli ismerősöm temetésén.

A halál, bárki halála, normális esetben tiszteletet, részvétet és komolyságot vált ki az emberekből.

Erzsi néniék belecsöppentek egy kicsi falu zárt közösségébe, a be-, vagy inkább áttelepítések idején, a második világháború után, így lettünk szomszédok.

A hajdani jómódból alig tudtak átmenteni egy keveset, de a hajdani jegyzői tekintélyt sikerült megőrizni új lakóhelyükön is. A falu befogadta őket, és temetésére nagyon sokan elmentek.

Unokái közül négyen vállalták, hogy a ravatalozóból a sírig, vállukon viszik nagyanyjukat. Beálltak, kellő és illő komolysággal szent Mihály lova elé. Ketten előre, ketten hátra. Indulás előtt még összenéztek, szemükkel irányítva egymást, bólintottak, és elindultak.

Ketten előre, és ketten hátra, vagyis, a másik irányba.

A koporsó megingott.

Ők erőlködtek, de nem adták fel. Mindkét páros beleadott mindet, hogy feladatát teljesíthesse. A koporsó pedig, nem indult semerre, csak ingott.

Rémült családjuk figyelmeztette a négy unokát, hogy megállj!

Végre megértették, hogy mit kell tenniük.

Komolyan egymásra tekintettek, értőn bólintottak, és ismét beálltak szent Mihály lovának két végére, és elindultak.

Ketten előre, tudva, hogy a másik kettő most már biztosan követni fogja Őket, ketten pedig a másik irányba, hisz Ők is biztosak voltak abban, hogy testvéreik megértették a feladatot, vagyis, hogy Ők irányítják a menetet.

És a koporsó, nem mozdult semerre, csak ismét megingott. De, most már nagyon.

Na, ekkor már a gyászolók mindegyike – beleértve a megrémült családtagokat és a papot is! – nyüszített.

Megállíthatatlanul rázta vállamat a nevetés. Amerre néztem, rázkódó hátakat láttam, és zsebkendőbe temetett arcokat.

Végül csak sikerült eljuttatni Erzsi nénit végső nyughelyére.

Ott, és akkor értettem meg a morbid szó valódi jelentését.

Hiszem, ha látta fentről a történéseket, Ő is a hasát fogta nevettében.

Következő történetem is temetéssel kapcsolatos, de ez egy másik alkalommal, a gyászmisén történt, a templomban.

Rendszeres templomba járóként minden újdonságról azonnal értesültem, ami a vallási ceremóniákat, szokásokat érintette.

Jó pár éve már, hogy a szentmise vége felé, a hívek a bűnbocsánatot kiterjesztik szomszédjaikra is, oly módon, hogy megfogva kezüket rámosolyognak, és a „Békesség legyen Veled!” mondattal megbocsátanak egymásnak.

Énekkarosként a kóruson tartózkodtam, jól látva a templom belsejében állókat. Elérkezett a bűnbocsánat ideje. Mi a kóruson egymás kezét fogva tettük, amit kell, amikor megpillantottam – templomba csak ritkán járó - bácsikámat, aki riadtan kapta el kezét a mellette álló özvegyasszony kezéből. Elképzeltem, mi futott át az agyán, miközben kétségbeesetten hadakozott a mellette álló asszonysággal, aki nem adta fel, eltökélt szándéka volt, hogy kéz a kézben kér és ad bocsánatot.

Nincs rá jobb szó, fetrengtünk mind, akik láttuk.

Mivel is kezdtem? Hogy nevetés nélkül nincs „jóízű” élet, hogy nevessünk, ha lehet, ha van min.

Az általam átélt helyzeteket azonban senkinek sem kívánom, mert nevetni úgy jó igazán, ha szabad, ha nem kell nyüszítve visszatartani, hanem áradhat, osztódhat, boldogítva másokat is vele.

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről