Visszamászunk a fára?

Hosszú utat tett meg az emberiség, míg a barlangtól eljutott a kacsalábig. Hasznára fordította a pusztító tüzet, befogta a szelet, a vizet, kitalálta a kerekeken gördülő taligát. A szócsőből telefon lett, a csillagok közé pedig fellőtte a műholdakat, miközben lábra is állt! Tartása kiegyenesedett, szőre megkopott, mosakodni kezdett és eltakarta ágyékát.

És most? Ugyanez a kétlábú, felgyújtja az őserdőket, kiolvasztja a sarki jeget, tartása egyre görnyedtebb, már nem fut, nem mászik és nem mindig jó szagú...

 Filmként pereg előttem képzeletem játékaként a múlt. Olvastam, hallottam, fantáziáltam azokról az időkről eleget. Forgatom hát a képzeletbeli helyszíneken filmemet, felidézve, hogyan is történhetett az a folyamat, amit ma emberré válásnak nevezünk.

 Furcsa ívet írt le fejlődésünk. Megtanultuk használni a kezünket, hogy tárgyakat készítve,  ruhánk legyen, fedelünk és élelmet gyűjthessünk, vadászhassunk. A vadászat nem csak munka volt, de próba is. Ügyességet, erőt és észt feltételező, a tömegből kiemelkedési lehetőséget adó harc. A Tőle erősebb, nagyobb állat legyőzése, megölése élelmet adott és hírt, elismertséget a vadásznak.

És mit kapott még ettől a - kezdetben csak létfenntartási célokat szolgáló - tevékenységtől ősemberünk? Sajnos vérszemet is, hogy így mindent megszerezhet, csak jobb eszköz, riasztóbb hang és társak kellenek. Ettől a felismeréstől kezdve, már fajtája bélire is támadt. Ezek a villongások, amiknek célja sokszor nem is a szerzés, csak az erőfitogtatás volt, máig fennmaradtak.

 Amikor megszerezte magának a barlangot, szerzett bele asszonyt is. Ha nem akart Vele menni a kiválasztott? Erős markával megragadta a kapálódzó, visító nőstény hosszú haját és hazavitte. Mivel élelemről is Ő gondoskodott, a nőstény asszonnyá szelídült, gyermekeket szült és nevelt a törvényre, ami ha íratlanul is, de létezett a vadon világában. Erős volt a szerzési és megtartási vágy, erős a kötődés a magántulajdonhoz. A barlang jogáért, ha kellett életét is áldozta egy-egy család. Tudták, hogy a fedél biztonságot ad, véd tűztől, víztől, ellenségtől.

Persze, akkor sem volt minden vadász erős és bátor. A gyengébbek vagy elhullottak, vagy mögéjük álltak, Nekik dolgoztak és élvezték védelmező erejüket.

Mikor már kisebb csoportok alakultak ki, a terület határai is egyre jobban kitolódtak. A barlang maradt a bázis, de kellett saját erdő, saját vadakkal és saját víz is. Annak járt mindez a kincs, aki előbb volt ott. Helyismerete helyzeti előnyhöz juttatta, a betolakodóknak esélyük sem volt velük szemben. Megtanulták, hogy csapdákat állítva elejthetik könnyedén a vadakat, és távol tarthatják vele a betolakodni szándékozókat is. Kezdett kialakulni, körvonalazódni az ősközösségi társadalom. Szabályokat és törvényeket szült a megszokás, előjogokat az erő.

Az ember végleg lemászott a fáról, és álmodni mert.

… De, közben évezredek rohantak tova…

Hatalmas léptekkel fejlődött az emberiség. Feltalálók árasztották el találmányaikkal a piacot.

A fejlődés megállíthatatlanná vált. Az újabbnál újabb ötletek arra sarkalják a gyártókat, hogy felvásárolva a régi terméket, ránk sózza az újakat. Közben gyűlik, és lassan belepi környezetünket a szemét. Már akad vállalkozás, ami a szemét egyik országból a másikba történő átlopásával foglalkozik, és mindig akad befogadó is. Elfér a tanyán! Hogy majd a tehenek egy idő után bűzös tejet adnak? Mindig akad, akinek úgy is el lehet adni.

 A folyékony szemetet beleöntjük a folyóba, hadd vigye el a víz. El, máshová, csak ne nálunk szennyezzen levegőt, talajt, vizet, életet.

Hogy a tengerbe érve milyen mértékű károkat okoz az élővilágban ez a szennyes áradat? Kit érdekel, ez legyen az Ő gondjuk. Az ott élőké.

Olykor felröppen a hír, radioaktív melléktermékeket felejtettek vagonokban itt, ott. Nem feltűnő. Majd csak évek múlva születnek végtaghiányos kisbabák, és csak jóval ez után emelkedik meg majd egy-egy ilyen célállomás környékén élők rákos halálozási aránya.

Olvassuk, halljuk, hogy erdőtüzek, kártevők tizedelik erdeinket, és tudjuk, látjuk, hogy nem erdőgazdálkodás, hanem rablás folyik helyenként. A kivágott fák helyett nem telepítünk újakat, felborítva ezzel a természet csodálatos rendjét.

A tengerek élővilága is segítségért könyörög.  Kihalóban lévő bálna és delfinfajták életét igyekszik megvédeni néhány fanatikus állatvédő, de szavuk kevés és eszközük is alig,  a halászok és feldolgozók - pénzből szőtt - hatalmas hálózata ellenében.

A zöldek persze jeleznek. És kérnek, követelnek.

Mi pedig, legyintünk, van ennél nagyobb bajunk is, hisz mennek fel az árak, sok az elbocsátás, válságban a házasság intézménye, kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalunk, és emelkedett a nyugdíjkorhatár. Legyintünk, és tovább megyünk.

Fogyóban a föld kincsei, fogyóban az energiahordozók. Már feltalálták a vízzel járó autókat, de az olajmaffia, egyelőre nem engedi be a piacra őket. Már forognak, termelnek sok helyütt a szélkerekek, de mi még mindig hátul kullogunk ez ügyben. A Nap, az éltető Nap pedig ingyen adná - ha használnánk! - melegét!

Igaz, Európába tartunk. Az utat már kitaposták előttünk. A példák jók, a figyelmeztetések hangosak.

A jövőnk a tét. Az Ön jövője is, kedves Olvasó.

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről