Visszamászunk a fára?
Hosszú utat tett meg az emberiség, míg a barlangtól eljutott a kacsalábig. Hasznára fordította a pusztító tüzet, befogta a szelet, a vizet, kitalálta a kerekeken gördülő taligát. A szócsőből telefon lett, a csillagok közé pedig fellőtte a műholdakat, miközben lábra is állt! Tartása kiegyenesedett, szőre megkopott, mosakodni kezdett és eltakarta ágyékát.
És most? Ugyanez a kétlábú, felgyújtja az őserdőket, kiolvasztja a sarki jeget, tartása egyre görnyedtebb, már nem fut, nem mászik és nem mindig jó szagú...
És mit kapott még ettől a - kezdetben csak létfenntartási célokat szolgáló - tevékenységtől ősemberünk? Sajnos vérszemet is, hogy így mindent megszerezhet, csak jobb eszköz, riasztóbb hang és társak kellenek. Ettől a felismeréstől kezdve, már fajtája bélire is támadt. Ezek a villongások, amiknek célja sokszor nem is a szerzés, csak az erőfitogtatás volt, máig fennmaradtak.
Persze, akkor sem volt minden vadász erős és bátor. A gyengébbek vagy elhullottak, vagy mögéjük álltak, Nekik dolgoztak és élvezték védelmező erejüket.
Mikor már kisebb csoportok alakultak ki, a terület határai is egyre jobban kitolódtak. A barlang maradt a bázis, de kellett saját erdő, saját vadakkal és saját víz is. Annak járt mindez a kincs, aki előbb volt ott. Helyismerete helyzeti előnyhöz juttatta, a betolakodóknak esélyük sem volt velük szemben. Megtanulták, hogy csapdákat állítva elejthetik könnyedén a vadakat, és távol tarthatják vele a betolakodni szándékozókat is. Kezdett kialakulni, körvonalazódni az ősközösségi társadalom. Szabályokat és törvényeket szült a megszokás, előjogokat az erő.
Az ember végleg lemászott a fáról, és álmodni mert.
A fejlődés megállíthatatlanná vált. Az újabbnál újabb ötletek arra sarkalják a gyártókat, hogy felvásárolva a régi terméket, ránk sózza az újakat. Közben gyűlik, és lassan belepi környezetünket a szemét. Már akad vállalkozás, ami a szemét egyik országból a másikba történő átlopásával foglalkozik, és mindig akad befogadó is. Elfér a tanyán! Hogy majd a tehenek egy idő után bűzös tejet adnak? Mindig akad, akinek úgy is el lehet adni.
Hogy a tengerbe érve milyen mértékű károkat okoz az élővilágban ez a szennyes áradat? Kit érdekel, ez legyen az Ő gondjuk. Az ott élőké.
Mi pedig, legyintünk, van ennél nagyobb bajunk is, hisz mennek fel az árak, sok az elbocsátás, válságban a házasság intézménye, kevesebb gyermek születik, mint ahányan meghalunk, és emelkedett a nyugdíjkorhatár.
Igaz, Európába tartunk. Az utat már kitaposták előttünk. A példák jók, a figyelmeztetések hangosak.
A jövőnk a tét. Az Ön jövője is, kedves Olvasó.
Sági Erzsébet
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Logikus. 2011.11.16. 11:28:24
Az emberiség gyors fejlödése a kereskedelemmel indult el, és a kereskedel meg szünésével esik vissza. A gazdaságnak három alapja van a termelés a fizető képesség és a fogyasztás. Ennek bármely torzulása okozza a ma meglévő bajokat.
Például a fizető képesség; mig az emberek saját keresütökből meg tudták venni a terméket nem volt gond, de nem fizetés emelést adtak hanem hitelt, de a hitelt is fel emelték igy fizető képtelenné váltak az emberek . Igy borul a bili és teljes a káosz stb...
Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2011.11.17. 07:43:48
Nagyon köszönöm kiegészítésedet! Ezzel - szavaiddal - lett kerek az írásom.
Sajnos jól látod... A gazdaság mindhárom alapja bajban van, és egymásra hatásuk következtében mi magunk - a társadalom tagjai - egyre kilátástalanabb helyzetbe süllyedünk.
A ma? Borul(t) a bili.
A holnap? Állandósul a káosz.
Köszönöm, hogy érdemesnek tartottál arra, hogy betérj, olvass, és szólj! Szeretettel láttalak, Erzsébet.