A bátor nyúl

Mesém erdeje hatalmas volt, de cseppet sem félelmetes.

Sok állatnak adott otthont, védelmet. Elférhettek volna mindannyian békében, de olykor – ki tudja miért – felbolydultak mégis a lelkek. Talán a fronthatásnak köszönhetően, talán a hormonok játékának, talán a hatalom által manipulálva, de időről időre szenvedélyes viták, irigy és bántó megjegyzések hergelték a labilisabb idegrendszerű állatok kedélyét.

Történt egyszer, hogy a Kisnyúl azt gondolta, két réparágcsálás között véleményt nyilváníthat ő is, mint a nagyok. Megköszörülte torkát és érthetően, ahogy tanulta az erdei iskolában, megszólat. Ritkán hallatott hangjára felfigyeltek társai.

- Valami fontos lehet… - suttogták várakozással telve az őzek, sünik, és madarak.

Még az erdő Mindenható Ura is megállt, abbahagyva folytonos uralkodását, mert tudni akarta, miről folyik a szó birodalmában.

Kisnyúl megigazította bársonyos füleit, úgy, ahogy apjától látta, majd pontosan fogalmazva, bátran szólt:

- Nem jól van ez barátaim! A csendesek, a gyengék félnek a hangoskodóktól. Pedig…

Pedig, mi vagyunk többen! Fogjunk össze! Mást is tehetünk, mint remegve várni, hogy mikor kerül ránk a sor, mikor pécéznek ki és esznek meg reggelire szőrüstül-bőröstül. Ha nem asszisztálunk egy-egy társunk kivégzésénél, ha nem fogadjuk el a belőlük, nekünk juttatott falatokat, hanem védőn körbeálljuk a megtámadottat, akkor talán megvédhetjük magunkat, míg urunk feleszmél, és rendet rak.

Helyeslő morgás, bólogató fejek, reménykedő taps fogadta szavait.

Közben egyre gyülekeztek az állatok.

Befutottak a nagyvadak is, fülelve, hogy miket hord össze Kisnyúl.

Medve apó, az öreg doktor, már fáradt volt a harchoz, de vitázni, érvelni még kiválóan tudott. Érdemes volt figyelni Rá, mert amikor megszólalt, akkor azt sohasem ok nélkül tette. Jó szeme volt a visszásságok kiszűrésére, epés megjegyzéseit humor és bölcsesség fűszerével adta elő, hogy ehető és érthető legyen az érintettek számára is.

Most Ő is hallgatott.

Nem azért, mert nem volt mit mondania, hanem azért, mert nem szeretett helyeselni. Márpedig, Kisnyúl szavaival Ő is egyetértett.

A rókák legravaszabbika viszont képtelen volt hallgatni. Beszélt, ha kellett, ha nem.

Beszélt ébren és beszélt álmában. A háta mögött mindenki félnótásnak hívta, pedig talán több esze volt, mint bárki másnak az erdőben. Kiválóan értett a szó- és köpönyegforgatáshoz.

Hízelgéssel elvakított áldozatát akkor döfte le - és mindig hátulról -, amikor az nem számított támadásra.

Amikor felelősségre vonták, zokogása felverte az erdő csendjét, és addig mesterkedett, amíg el nem hitték, hogy - már megint - véletlenül ette meg a kiskecskét.

Hatalmas jelmeztárában ott lógott a fogason az ártatlan bárány, a meg nem értett zseni, a beteg, sőt haldokló róka jelmeze is. Akár kölcsönzőt is nyithatott volna, annyi öltözete és álarca volt, de Ő aztán nem arról volt híres, hogy mást is enged játszani.

A Kisnyúl szövege felbőszítette. Elfeledkezett arról, hogy a jelmez, amit viselt, a jóságos rókát formázza. Sárga fogait kivillantva megjegyezte:

- Fazékban végzed!

Saját szellemességén elégedetten heherészett, de amikor nem csatlakozott hozzá senki, dühösen folytatta:

- Azonnal vond vissza, amit mondtál! Megnyúzlak élve, ha nem hallgatsz el!

- Nem. – hallatszott a csendes válasz.

Tapsolni most már senki sem mert, de néma jelzésekkel, szemükkel üzenték a többiek:

- Veled vagyunk, ne hátrálj!

Ám, ekkor váratlan dolog történt.

Rókánk, szája körül habbal, rángó tagokkal elvágódott.

Kisnyúl állt legközelebb hozzá. Jó szíve elhallgattatta az eszét, és segített a Rókán, aki remegő, gyenge hangon köszönetet rebegett.

Az erdő népe pedig, a meghatottságtól szemét törölgetve szétszéledt, megnyugodva, hogy kitört a béke.

Kisnyúl tétován felállt a Róka mellől, de annak hangja megállította:

- Vághatod a centit, mert nincs kegyelem, megdöglesz!

Kisnyúl alig akart hinni a fülének. Felidézte mamája bölcsességeinek ide illő mondatát:

- Soha ne fordíts hátat a Rókának! És, soha ne hidd el, amit tesz, vagy mond.

- Mit tegyek? Kinek mondhatnám el, hogy veszélyben vagyok? Áh, nem mondhatom el senkinek… Ki hinne nekem?…- gondolta elmenőben.

De tévedett.

A bokor mélyén lapuló Sünike minden szót hallott és rögzített telefonján. Nem szólt senkinek, csak cselekedett. A felvételt leadta az Erdő Urának titkárságán.

Közben Kisnyúl bánatosan hazaballagott. Megírta végrendeletét, és várta a róka képében érkező halált.

Kopogtattak.

- Ő az… - suttogta, majd az esélytelenek nyugalmával kinyitotta az ajtót.

Az ajtóban ott állt a Róka legjobb barátja, a Görény.

- Engedj be, nem bántalak!- kérte.

Kisnyúl arra gondolt, hogy vesszőből tákolt otthona úgysem nyújt tartós védelmet, legyen, aminek lennie kell, és kitárta az ajtót hívatlan vendége előtt.

A Görényből áradt a panasz. Elmondta, hogy nem bírja a Róka alakoskodó, erőszakos természetét, szeretne Kisnyúl segítségére lenni, sőt hozna társakat is, ha kellenek.

Kisnyúl fellégezhetett, haladékot, és talán segítséget is kapott. Megegyeztek, hogy megvezetik a Rókát. Mindenki teszi, amit eddig, de csak addig, míg sikerül lebuktatni a ravaszdit.

Erdő Ura már nagyon unta a vérengzéseket, a bosszútól terhes áldatlan légkört, ezért rábólintott a tervre. Mindenre rálátása volt, hagyta hát, hogy a Róka biztonságban tudja magát, de figyeltette éjjel-nappal, nehogy kárt tegyen a gyengébbekben.

A Róka nem bírt magával. Egy éjszaka felvette legszebb jelmezét. Ártatlan báránynak öltözött, és elindult a Kisnyúlhoz, hogy megölje.

Medve doki - rossz alvó lévén -, vállalta a figyelést, és amikor elindult a Róka, riasztotta a többieket, akik villámgyorsan ott termettek a helyszínen.

Ott volt az Erdei TV, a média és a rendőrség is. Kértek mentőt is, bár mindenki abban bízott, hogy arra nem lesz szükség.

És, a Róka még mindig nem vett észre semmit. Ment és gyakorolta a bégetést, hogy hiteles legyen megszólalása, amikor bebocsátást kér Kisnyúltól.

Erdő Ura féltette a Kisnyulat, ezért azt javasolta, helyette egy nyúlruhás kommandós tartózkodjon a nyúlházban.

Görény, hogy ledolgozza korábbi bűneit, önként vállalkozott a szerepre. Arra azonban Ő sem gondolt, hogy a bárányként belépő Róka azonnal a torkának esik. A Görény meglepetésében elszólta magát… Vagyis, bevetette biológiai fegyverét, amitől a Róka azonnal elájult.

Mire magához tért, rászegeződött a kamera, szája elé mikrofont dugtak, mancsairól lehúzták a patácskákat, és szoros bilincset kapott helyette.

Kisnyúl kuncogva idézte mamája szavait:

- A görényt – hiába bújik nyúlszőrbe -, elárulja a szaga.

Idáig jutott álmában a bátor Kisnyúl, amikor dörömbölésre ébredt. Tudta, nem késlekedhet. Felvette hát gyorsan nyúlcipőit, és az ablakon távozva mentette a nyúlszőrt.

Ezt a csatát megnyerte, de tudta, egyetlen percig sem alhat nyugodtan, mert a vadon törvényei kemények, és ilyen hatalmas összefogás egy kicsi nyúlért, csak az álmok világában fordulhatott elő.

A Kisnyúl ekkor vált felnőtté.

… Mivel nem csupán okos, de gyors is volt, szép hosszú élet jutott neki. Ezt a történetet Ő mesélte el nekem, aki nem hiszi, járjon utána.

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről