Trendi vagy?

Kedves Olvasóm, ül?

Létezik egy társaság, akik Magyar Trendi Klub néven szerveződtek e furcsa név köré. Ugye, Ön is azt gondolja, hogy ezek az emberek, azt kutatják, ki és mi a trendi a mai világban? Nem. Nevük megtévesztő, hiszen értékes információkat, igényes írásokat és történelmünk pillanatait elevenítik fel. A kultúra, a kultúrák egymásra hatása érdekli őket. Régvolt idők és a ma emberének feltérképezése.

Nos, ha nem ők, akkor ki tudja, hogy mi a trendi manapság?

Mi, klub-nélküliek azt gondoljuk, hogy a tagság, mint állapot, már eleve nagyon az… Ha valami ismertető jeggyel – öltözék, jelvény, szlogen – jár, akkor pedig, egészen biztosan.

Cukinak lenni, emelt fejhangon beszélni, úgyszintén nagyon divatos… De, kinek tetszik?

Megőrülök a negédes TV-bemondóktól, az óvodáshangon hírt közlő, műszempillát rezegető cukiktól. És, akkor még nem szóltam a kereskedelmi rádiók hímneműnek regisztrált műsorvezetőiről, akik bájolgásban, túltesznek a hölgyeken is.

Cuki… ízlelgetem a szót… Hajdan édeset, cukrászdaillatot, krémes-íz jelentett. Ma, édes helyett édeskést, ahogy a bemondók okossága az okoskodás, vagy rosszabb esetben a butuskodás szintjére süllyedt.

Cuki a plázacicák feltöltött ajka, keble, feneke… cuki és nagyon trendi a bébirózsaszínben, csillogó-villogó flitterekkel villantó, keblüket, hasukat közszemlére tévő, kortalanságra vágyó, koravén lányok nyávogó magakelletése. Nadrágjukból a legelképzelhetetlenebb alakzatok futnak le és fel, a tetováló szalonok jóvoltából. Gondolnak arra ezek a fiatalok, hogy amikor majd 80 évesen fekszenek betegen, műtétre várva egy kórházba, és fonnyadó keblükön, hasukon a kifakult kígyó, oroszlán, vagy csillag milyen szánalmas és egyben nevetséges látványt nyújt majd? Persze, nem maguktól ilyenek ők. Tanítják mindezt a plakátokról, TV-ből üzenő reklámlányok, és erre a cukiságra utal a szappanoperák szereplőinek külseje, hanghordozása, élete is.

Élete? A sorozatok legtöbbjében hazudozó, csaló és gazdag léhűtők panaszkodnak meg nem értett, becsapott és nélkülöző életükről, miközben, még csak eszükbe sem jut, hogy ha tényleg pénztelenek, akkor nem kellene – munka, főzés helyett – mindennapjaikat, a sorozat közkedvelt presszójában múlatni.

Trendi manapság az életuntság, a panaszkodás is. Miért pont én? Kérdezzük, amikor gondunk támad, miközben eszünkbe sem jut, hogy nem csak én, más is küszködik. Ha nem lennénk közönyösek mások baja iránt, talán cserélhetnénk információt, adnánk-kapnánk ötleteket, a hogyan egyszerűbbre, a hogyan továbbra.

De nem. Mi belesüppedünk meg nem értettségünk gyászába, és ha egy jókedvű kéz értünk nyúl, jól összehúzzuk magunkat, csak nehogy elérjen, mert jókedvűnek, boldognak lenni unalmas. Ki a fenét fogja érdekelni, hogy valaki átadta a helyét nekem a buszon, csak úgy, és még mosolygott is? Persze, ha a történet arról szól, hogy a hülye vezető hibájából, vagy utastársaim durvaságából eredően milyen bajjal nem úsztam meg az utazást… máris érdeklődve és saját bosszúsággal kiegészítve hallhatom, hogy mások milyen szerencsétlenek.

Szeretnék hinni benne, hogy rosszkedvünk telén fordít majd ez a madárcsicsergős, illatos és színes gyönyörű tavasz.

Szeretném látni, hogy nem csak a kutyás emberek üdvözlik mosolyogva egymást séta közben, miközben zacskóba szedik a kutyagumit.

Szeretném, ha holnap, nem, ha már ma elkezdenénk meglátni a szépet! Egymásban, a világban, de főként magunkban…

Ha nem lenne ciki elégedettnek lenni, ha mernénk örülni. Ha tudnánk egymást elviselni, szeretni.

Sági Erzsébet

 Illusztráció: Free fotó a netről Pieter Bruetel festménye: Bábel