Boldoggá avatták II. János Pál pápát

Alábbi - 2008-ban a Mentrópiában megjelent - cikkemmel tisztelgek a ma BOLDOGGÁ avatott II. János Pál pápa emléke előtt.

Eredeti cikk:  mentropia.2722.hu/uj3/cikkolvas.php

Szoboravatás, a lengyel-magyar barátság jegyében

Polak - węgier

dwa bratanki

i do szabli

i do szklanki

Lengyel magyar

két jó barát

együtt harcol,

s issza borát

Lengyel tudásom ki is merül fenti idézet és a köszöntés, no meg a köszönet szavainak ismeretében.

Mégis, a meghívót szorongatva, szapora szívdobogással, ünneplőbe öltözve kívül-belül, igyekeztem fővárosunk egy eldugott kertvárosának főterére azon a szépséges, ragyogó szombaton.

Szívemben mazurkát járt a dobbanás, szőke hajamat tavaszi szellő borzolta lengyelesre, szemem kékje a régmúltat – és nagyapám tekintetét – idézte.

Igen, így megy az ember randevúra a sosem látott, nem ölelt, de szívből szeretett rokonokat üdvözölni.

A kutyás őr, meghívónkat látva, kedvesen beengedett a - kordon védelmében - gyülekezők közé, akiknek nyakában kék szalag hirdette, meghívottak.

Az egyik rendező, egy görögös arcélű, szigorú hölgy azonnal kiszúrta, a mi nyakunkban nem lóg semmi, csak kezemben árválkodik a címeres meghívó. Sok-sok dolgát félretéve, gondosan megtisztította a terepet tőlünk. Mondtam volna, hogy hiszen minket meghívtak, és különben is, én részben – nagyon! – lengyel vagyok, és már azt is fogalmaztam, hogy írni szeretnék minderről az újságnak, ahol dolgozom. Hajthatatlan és süket volt, így hát egyre hátrább és Tőle – a pápától – messzebbre sodródtam.

Látni, csak az előttem álló hátát és a mindannyiunk fölé magasodó fehéren szikrázó, gyönyörűségesen emberi alakot, Őszentségét láttam.

De, hallottam az éneket, a beszédeket és énekeltem én is a Himnuszt.

Hogy hol jártam 2008. március 29-én, szombaton délelőtt?

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar-Lengyel Barátság Hete keretében, felszentelte II. János Pál pápa szobrát Budapesten, a XVII. kerületi Szent István téren.

Beszédében kiemelte, hogy II. János Pál volt – mind ezidáig - az egyetlen katolikus egyházfő, aki kétszer is járt hazánkban, és aki Mindszenty József esztergomi sírja előtt letérdelve imádkozott.

Beszédében kitért a pápa lengyel származásának apropóján, a lengyel és a magyar nép barátságának alapjaira is. A bíboros úr szerint, ez a barátság nagyon régről, a kereszténység felvételének idejéből ered. Végezetül arra kérte az egybegyűlteket, hogy „merjünk emelt fővel és nyitott szívvel” katolikusok, magyarok és európaiak lenni. Erre buzdít bennünket II. János Pál életének példája is.

Az ünnepség szónokainak mindegyike kitért a két nép – évszázadokat átölelő - barátságának méltatására. Az ünnepséget kezdeményező, és a szobor létrehozását megálmodó – XVII. - kerület polgármestere, Riz Levente, emlékeztetett azokra az évekre, amikor a második világháborúban a németek szövetségeseként hadban álló Magyarország, - tekintettel a régi, bár íratlan szövetségre a lengyelekkel, - több, mint 100 ezer menekültnek adott otthont, búvóhelyet, sőt szembeszállva szövetségesével, nem engedte meg, hogy a németek Kassa felől támadják meg Lengyelországot.

Johanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete kiemelte II. János Pál erényei közül a toleranciát, amivel – pápaságának 27 éve alatt - tekintélyt és barátságokat szerzett, amikor megkezdte a különböző vallások közötti párbeszédet. Nevéhez kapcsolódik a zsidókkal, a buddhista és az iszlám vallás vezetőivel megkezdett, és azóta is élő kapcsolat kialakítása. Nagykövet asszony véleménye szerint pápaságának legfontosabb üzenete, a békéről, az egységről, a szabadságról, a szolidaritásról, és legfőként a szeretetről szólt.

A pápa szülővárosából érkező delegáció és Antall József – a rendszerváltást követő első magyar miniszterelnök – özvegye helyezte el koszorúját a felszentelt szobor tövében.

Az ünnepség befejező részében, a - II. János Pál pápa tiszteletére tartott – szentmisét Julius Janus érsek, Magyarország Apostoli Nunciusa és a sandomierzi megyéspüspök, Andrzej Dziega celebrálta három nyelven, lengyelül, latinul és magyarul, a rákoshegyi Lisieux-i Szent Teréz plébániatemplomban.

A lengyel zarándok mellett olasz vendégei is voltak az ünnepségnek. Az Associazione Nazionale Fanfara di Bersaglieri fúvószenekar előadásában hangzott el a lengyel, a magyar és a pápai Himnusz. Megható, és felemelő pillanat volt, a „lengyel pápa” hófehér szobrának tövében, olasz zenészek , lengyel és magyar énekszóval együtt zengő , mégis babiloni kuszaságtól mentes közös imája, egy nagy emberért, a mi közös pápánkért.

A szobrot készítő művész, Babusa János az idős és beteg pápát mintázta meg. Az esendőségét vállaló, a betegség nyűgétől szenvedő, de azt méltósággal, panasz nélkül viselő embert. Nem pásztorbotot adott kezébe, hanem a járást segítőt. Fejét sem pápai tiara díszíti, hanem az a kicsi fejfedő, amit a tisztelet jeleként viselt.

A 35 mázsás szobor süttői mészkőből készült, 2,3 méter magas. Emberszabású, pontosabban, emberi, mint amilyen maga a pápa is volt.

„Két nemzet van egyesülve bennünk

S mi két nemzet! a lengyel, s magyar!

Van-e sors, amely hatalmasabb, mint

E két nemzet, ha egy célt akar?”

(Petőfi Sándor)