Gaudeamus igitur, Juvenes dum sumus
A lányok gyűrűjében áll - első sor, szürke blúz, hófehér hajkorona, gyönyörű mosoly - szeretett osztályfőnökünk, Margit néni leánya, Verebély Marcsi, aki megtisztelt bennünket azzal, hogy velünk ünnepelt. Előtte - fekete-fehérben - Alpárné Kiss Gabi guggol, akinek szívből köszönjük, hogy kitalálta, sok munkával, nyomozással megszervezte, lebonyolította - egyedül! - a találkozót!
A képen látható egyetlen "fiú" elhunyt osztálytársunk, Babitz Marika férje, aki nem csupán díszvendégként vett részt a találkozón, hanem az ünnepségnek helyet, ételt, italt, figyelmes szeretetet adó tulajdonos, a fia segítőjeként is. Kedves Berzsenyi Farkas, és Berzsenyi Czifrák Tamás, hálásan köszönjük a lehetőséget, hogy a Vanek úr Polgári Étkezde vendégei lehettünk!
Gaudeamus igitur, Juvenes dum sumus.
50 éve még előttünk volt az élet. Hittük, hogy csodák várnak ránk. Hittük, hogy miénk a világ.
Hála Margit néninek, aki következetes, szigorú erkölcsiséggel teli elvárásait elültette bennünk, nem kallódtunk el, éltünk, de sohasem visszaéltünk a szabadsággal, amit a ballagás utáni felnőtt élettől megkaptunk.
Sokan tovább tanultunk, házasodtunk, gyermekeket szültünk, majd sokan elváltunk, hogy a kályhához visszatérve újrakezdhessük az életet.
Az életet, ami nem mindig volt könnyű, nem csak örömöket hozott, hanem a mókuskeréktörvény mintájára egyszer lent, máskor fent vitt bennünket, egészen idáig.
Elmélkedhetnénk, hogy ha lenne mód visszapörgetni az időt, hogy mit tennénk másként. De minek? Változtatni nincs módunk az elmúlt eseményeken, és rágódni sincs értelme.
Kedveseim, örüljünk annak, ami megadatott, feledjük, eresszük el a rosszat! Találjuk meg a mában azt, ami boldogságot adhat, örüljünk gyermekeinknek, unokáinknak! Szeressük őket nagyon, ameddig tehetjük.
Becsüljük, szeressük társunkat, és szüleinket - ha még élnek -, vagy áldott emléküket ápolva őrizzük a múltat, amikor még köztünk voltak ők is.
Lehet, hogy ez az utolsó találkozó, amikor ilyen sokan jelen lehetünk. Jó volt ebbe a közösségbe tartozni, Veletek együtt felnőtté érni. Szerencsések voltunk, hogy Margit néni szárnyai alatt növekedhettünk. Szeretete, mindannyiunkra kiterjesztett figyelme élete végéig kitartott.
Hiszem, hogy most egy habos felhőn üldögélve Babitz Marikával együtt mosolyogva, elégedetten néz bennünket, és üzeni: - Csak így tovább Lányaim! Egyszer majd újra találkozunk!
2019.06.01.
Sági Erzsébet
Liturgiamozaik (háromsorosokból)
Kyrie
- Uram irgalmazz!
Gyengeségből bántottalak…
… - Hálóm elszakadt.
Gloria
- Dicsőség Néked,
Aki gondoskodsz rólunk!
… Nem érdemeljük…
Credo
- Hitvallásunk száll…
Elér füledig, Uram?
… - Szívemmel hallom…
Sanctus
- Szent vagy! Te, szent vagy…
Mi utánozni sem tudunk,
Földhöz köt a sár…
Pater noster
Az Úr imája…
- Hozzád szól, de magamért…
- Szeretlek Téged…
Agnus Dei
- Isten báránya,
a mi Atyánknak fia…
Adj nekünk békét!
Amen
Boldogok, akik
félelem nélkül élnek,
… mert lelkük szabad…
Sági Erzsébet
Illusztráció: feszület a ceglédberceli katolikus templom előtt (free fotó a netről)
Hargitai József unokatestvérem halálára (2019.04.06. szombat)
Túrmezei Erzsébet: LEFELÉ TARTUNK?
Lefelé tartunk, mondják rólunk az emberek,
ha fakul szemünk fénye és hangunk megremeg.
Sajnálkozó mosolyt is meg-megfigyelhetünk,
amikor kihagy néha az emlékezetünk.
De bánkódjam miatta? Az óra lepereg,
S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!
Lefelé tartunk, mondják. Lépteink lassúak,
óvatosak... Nem várnak derűs, fényes utak.
Hallkabb a szó csengése, nehezen halljuk már,
s veszít melegéből a kedves napsugár.
De bánkódjam miatta? Ha dermeszt a hideg,
Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!
Lefelé tartunk, mondják. De biztatón ragyog
felénk Isten mosolya: Ne félj, pajzsod vagyok!
Fáradt gyermeket hordoz az erős égi kéz.
Szólit. Szava színarany és édes mint a méz.
Mit bánkódjam, ha szívem Isten állítja meg,
S vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!
Lefelé tartunk, mondják. Nem! Fölfelé megyek!
Hallom már a távolból a győztes éneket.
S látom, fehér ruhában, királyi trón körül
Nagy nyomorúságból jött, boldog sereg örül.
Utam nem lefelé tart, csak a cél közeleg!
Vár az az ország, ahol senki se lesz öreg!
A Sumida folyó hídja Kulturális Magazinban megjelent haikuim (2. rész)
PILLANATVERSEK
~~~~~~~~~~~~~~~
Sági Erzsébet haikui
Béke Veled!
Vaksi dühében
nem látja a szivárványt.
Kár. Isten üzent.
*
Mi a szép?
Felhő az égen,
fűillat a réten, halk
sóhaj a szélben.
*
Nagymamaság
Csukott szememmel
is látlak, ha jössz, ha nem,
én mindig várlak.
*
Üzen a jövő
Duzzadó rügyek...
Lelkem megsimítja egy
érkező élet.
*
Adventus Domini
Sorsod Urunk a
tenyerén hordozza. Tudd,
biztonságban vagy.
*
Haiku
Öt, hét, öt. Ennyi?
Sokkal több! Kevés szóval
írt lélekmese.
A Sumida folyó hídja Kulturális Magazin 2019. februári számában megjelent haikuim
Megtisztelő megjelenési lehetőséget kaptam a Sumida folyó hídja Kulturális Magazintól, amit itt is szívből köszönök!
Külön öröm számomra, hogy ennek a haikucsokornak köszönhetően az 2019. február havi olvasottsági számok alapján az alábbi oklevéllel leptek meg a magazin szerkesztői.
PILLANATVERSEK
~~~~~~~~~~~~~~~
Sági Erzsébet haikui
Mulandóság
Eső búcsúztat.
Lábnyomom tócsájában
madárka fürdik.
*
Kegyes halál
Hópehely álma
egy szép, hosszú élet. Hisz,
míg földet nem ér...
*
Böjti idők
Csendem rendet szült.
Feltámadáskor az Úr
elhozza békém.
*
Békesség
Csend őrködik kint,
és bent, nyugalom van fent,
és lent. Vigyázz rá!
*
Befelé figyelj!
Csak termékeny csend
szülhet bölcs gondolatot.
A neve, ihlet.
*
Falevélsors
Rügyből születtél,
fénytől növekedtél. Tél?
... Jövőd tolvaja.
*
Naivság
Kint napfény táncol!
Nem sejti, hogy készül már
ködből a fátyol.
Kesergő
Bokáig levélben
bandukolok haza.
Aranyló napfénnyel
üzensz nekem Mama…
Harmattal sírsz reggel,
felszárítod nappal,
betakarsz majd este
fénylő csillagokkal.
Minden nappal egyre
közelebb kerülünk…
Ha fonalam elfogy,
újra együtt leszünk.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Életem (Haikucsokor)
Sági Erzsébet: Életem
(Az illusztrációk többsége szabad felhasználású kép a netről, kivéve a második fotót - Szofi unokámról -, ami családi felvétel.)
Hallod?
Csak termékeny csend
szülhet - vajúdás nélkül -
bölcs gondolatot.
Nagymamaság
Csukott szememmel
is látlak, ha jössz, ha nem,
én mindig várlak.
Ünnep
Vihar tépázta,
mégis virágzik a fa.
Szívem ünnepel.
Álom
Kavicsok
Csak apró kő, mi
egyre kisebb, míg lassan
porrá hullik szét.
... Ám, a porszemek
őrzik a hajdani hegy
szép ígéretét.
Mulandóság
Eső búcsúztat.
Lábnyomom tócsájában
madárka fürdik.
Napút
Utam hosszú, míg
időm fájón rövid. Ám
fényeddel teljes.
Blogajánló
Kedves Betérő!
Jó szívvel ajánlom megtisztelő figyelmedbe, férjem, Dr. Zsákai Tibor érdekes, és színvonalas blogját.
Itt találod: palyamester.blog.hu
Györgyike-sirató
Györgyike-sirató
Csigaházban halál lakik,
virágot tép, hajtást szakít.
Nincs kegyelem, mászik és rág,
nem élheti túl a virág.
Sorvad levél, szirom, és szár.
Mindenkire ilyen sors vár?!
Növény? Ember! Szép és erős,
bajtól, végtől nem ijedős.
Most mégis él a párhuzam,
ereje fogy, hite zuhan.
... Tolószékből más ám a világ,
sok lett a lépcső, és túl nagy a ház...
Láttalak szépnek, és erősnek,
örömkönnyel nevetősnek,
Jocóval évődve viccesnek,
és ha ritkán is, de mérgesnek.
Szeretted nagyon az életet,
és élvezted, hogy élheted.
... Emlékek, mik belém égtek,
közös nyarak, fájón szépek.
Keresztet cipel erőtlen vállad,
de jaj, nem ezt a sorsot vártad.
Nyugodt, békés, boldog estét,
kutyád bújását, kertetek csendjét.
... Még köztünk vagy, de már mégsem...
Múlásod siratom tétlen.
Nem hiszem el, hogy ennyi volt!
....Tegnap még kacagott, és ma holt...
Sági Erzsébet
Heti haiku a Literatúrában
Örökre együtt...
Örökre együtt...
Burkus 2002.12.24.-2018.01.13.
Jolika 2008.?-2018.05.29.
Jolika elment. Januárban veszítette el társát, mindenét, Burkust, és belebetegedett, belehalt a bánatba.
Hetekig nem ugatott, és enni sem akart.
Szeretetünk, és a közös gyász oldani kezdte a bánatot. Reggelente együtt mentünk a kert végébe Burkus sírjához, de kicsi lábnyomainak sokasága mutatta, hogy ezt az utat naponta többször is megtette.
Úgy tűnt, rend lesz a lelkében, tévedtünk. Jolika, a mi drága kicsi kutyánk megbetegedett. Hétfőn műtötték, de apró teste tele volt rákos daganattal, és örökre elaludt.
Szívem szakad, míg írom a tényeket, a lelkem romos, és a hiány, amit Jolika és Burkus halála hozott az életembe, egyre nagyobb.
Van egy szép legenda, - remélem, egyszer valóság lehet számomra is -, miszerint az elhunyt kutyák a szivárványhídon várják, hogy gazdáik is megérkezzenek arra a virágos rétre, ahol együtt létezhetnek örökkön örökké.
Jolika történte nem hétköznapi. Csodás emberek, és sok-sok kutya közé született 10 éve, de a kiskutyák sorsa, hogy elajándékozzák őket, saját gazdit kapjanak, és boldogan éljenek. Ez történt Jolikával is. Boldogan élt, mígnem gazdái elhagyták az országot, és Őt nem vitték magukkal, hanem leadták oda, ahonnan származott, ahol örömmel visszafogadták a gazdátlanná vált kutyust.
Itt, ezen a gyönyörű, szeretettel, törődéssel teli helyen, Tatárszentgyörgyön kezdődött és teljesült be kicsi pulink, Burkus és Jolika szerelme.
Burkuskánk panziós napjai alatt ismerkedtek meg, és amikor érte mentünk, már elválaszthatatlanok voltak. Edit Mályi, és József Juhász megajándékozott bennünket ezzel a tündéri kutyalánnyal, mindannyiunk, de főleg Burkuskánk nagy-nagy örömére.
Vidám világ kezdődött mindannyiunk számára, a ház, a kert megtelt örömmel.
6 év közös élet, és boldogság ért véget idén januárban, amikor Burkus meghalt, és most elment Jolika is...
Szívemben bánattal, és az emlékükkel várom/remélem, hogy amikor az én fonalam is elfogy, elhunyt enyéimhez, szeretteimhez térhetek.
Köszönöm, ha elolvastad szomorú bejegyzésemet, kedves Látogatóm, de kérlek, ne tanácsold, hogy majd a gyász múltával lesz másik kutya...
Nem lesz. Szeretetük, okosságuk, jóságuk, hűségük, egész lényük különleges volt. Számunkra Ők pótolhatatlanok.
A fotókon Jolika és Burkus látható.
(Ne tévesszen meg senkit a képen látható póráz. mert csak nagyon ritka alkalmakkor és csupán rövid ideig viselték. Ők szabadok voltak, kertünk, udvarunk, házunk velünk egyenlő jogokat élvező birtokosai.)
