Keresek egy embert! (Sándor György estje)

Free fotó a netről

Valaha szerettem Kecskemétet...

Ma már rajongok érte!

Oda menni mindig ünnep számomra. A város gyönyörű, hangulata, pezsgése magával ragadja az átutazót is. Az emberek kedvesek, segítőkészek, szóra kaphatók. Patinás épületeit, tereit, belengi nagyjaink emléke, és a hétköznapokat, a monotóniát ünneppé tevő, - élő katalizátorként működő - kulturális életének jó híre túllépi a megyehatárt.

Rajongásom kezdete fiatal felnőttkorom idejére esett. Vándortáborozó alsósokkal jártam ott először, és megnéztem mindent, amit lehetett. Később baráti szálakkal is bővültek lehetőségeim, és okaim, hogy felkeressem ezt a gyönyörű várost. Ott él Angyalka, író-költő barátom, és hajdani kedvenc karvezetőm, Smuta Attila, aki időközben, a Kodály Intézet tanárából a Kecskeméti Főiskola Művészeti Intézet igazgatójává nőtte ki magát.

A Katona József Színház egyik vezető színésze, Sirkó László – középiskolás éveim talán legjobb barátja – nem is tudja, hogy számos előadáson tapsoltam vörösre a tenyeremet, kiváló játékát értékelve.

Persze mindezek a személyes kapcsolatok csak kedvcsináló, érdeklődést felkeltő okként szerepelnek a Duna-Tisza közén fekvő Kecskemét iránti – meg nem szűnő - rajongásom kialakulásában.

Színháza a város egyik legszebb épületében található. Olyan, mint egy ékszerdoboz. Csillogó pompa, és elegancia finom keveréke.

Hangulata, varázsa, akit egyszer megérintett, az többé nem felejti. Vágyik rá, hogy újból ott ülhessen a nézőtéren.

Igazgatója a kiváló színész-rendező Cseke Péter, hibátlan ízléssel állítja össze a repertoárt. Színészei között akadnak országszerte ismert sztárok, és vannak kevésbé ismert, de rendkívül tehetséges művészek is. Súgótól az igazgatóig mindegyik profi a maga területén.

Nos, barátainkkal ennek az intézménynek a Kamaraszínházába készültünk, a nagy visszatérő, Sándor György fellépésére.

Hogy ki Ő valójában?

Nehéz lenne összefoglalni, mert korosztályonként mást, és mást jelent személye. Számomra a nyolcvanas évek ragyogó humorú csillagát, a kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan, és a kategóriákba besorolhatatlan előadóművészt jelenti.

Egy embert, aki olykor prófétának tűnő megszállottként, eszelős szemmel megmondja a jövendőt, máskor viszont, csillogó, huncut szemű, pajkos koboldként varázsol el színes egyéniségével, kedves lényével.

A korosztályomból nyilván sokan emlékeznek bolondos utcai megjelenéseire, amit a televízió jóvoltából mi is láthattunk. Felejthetetlen perceket okozott az eltévedt turista szerepében, amint - egy Burda - szabásmintát térképként használva, segítséget kért az utca emberétől.

Ugyancsak parádés volt alakítása, az Eiffel tornyot kereső, és Lánchídra felmenőktől hídpénzt szedő szerepében is.

Aztán egyszer csak eltűnt évekre.

És most felbukkant a Semmittudás Egyetemének professzoraként, közénk hozva azt, amihez rajta kívül csak nagyon kevesen értenek, az asszociációkra épülő abszurd humor intellektuális, kifinomult műfaját.

A nézőtér, zsúfolásig megtelt. A színház igazgatójának már csak egy pótszék jutott, de ez a kis kényelmetlenség láthatóan nem zavarta, örült a nagy érdeklődének.

Mert Sándor Györgyöt látni kell, és hallani! Élőben, két lépésre egymástól, ahogy nekem volt szerencsém hallgatni Őt.

Kijött közénk, ott hagyva a színpadon megteremtett katedra biztonságát, és bele a képünkbe, a szemünkbe kiáltotta, súgta, énekelte, sóvárogta, hogy: „Keresek egy embert!”

Mi pedig, feszült figyelemmel hallgattuk, a nevetéssel és tapssal megszakított poénokat, szófüzéreket, kérdéseket, és következtetéseket.

Az első rész vidámsága velünk maradt a szünetben, és vártuk a beígért folytatást.

És nem csalódtunk!

Vagy mégis? A kacagás mosollyá szelídült, és a zárómondat közben már könnypárás szemmel néztem a szemébe… A levegőben ott maradt egy felkiáltójel, ami még ma is tovább jelez, felidézve a megismételhetetlent…

Bennem pedig – és mindazokban, akik részesei lehettek az utolsó percben bekövetkező katarzisnak –, kiteljesedett a hála érzése.

Mert mi is történ? Semmi, és minden.

Egy ember, - aki látni szerette volna a közönség szemét, és ezért fényt kért a nézőtérre is -, fényt hozott, fényt adott magából!

Szóval, gesztussal, karizmatikus kisugárzásával, minden porcikájával segíti a megértést. Kiáll az értékek mellett, harcol a hülyeség, a gonoszság, és a butaság ellen, és hirdeti a legfontosabb emberi tulajdonságokat, - melyekkel át- és túlélhető minden baj! -, a hitet, a jóságot, és a szeretetet.

Játszik… És közben mindvégig őszinte. Nevet önmagán, és mi Vele együtt nevetünk, kinevetve egymás, és saját gyarlóságainkat, gyengeségeinket is..

Ő pedig, a katarzist követő hosszú csend után meghajol, és elmegy.

Mert dolga van… Járja műsorával, a Semmittudás egyetemével az országot, és keresi az embert, akit egy-egy ilyen estén, mint amilyen a tegnapi is volt, olykor megtalál.

„Mert a semmit,ha bátran csinálja az ember:
az már valami!
Mert mindenki más valamit tud.
Viszont azt is tudják,milyen mesze vannak a tökéletestől.
És ettől a valami is bizonytalanná válik.
Semmivé lesz.
Én viszont a semmit jobban csinálom,mint a többiek,
valamivel.
Mert ők ebbe csak visszazuhantak,
én pedig benne vagyok."

(Sándor György: Hogyan lettem humoralista?)

Az alábbi két file a múltból idézi vissza két – mosolyogtató és – tanulságos játékát.

http://www.videoplayer.hu/videos/play/295648

Feltöltés ideje 2009-01-08 Feltöltő: peppemaci

Sándor György előadása a 2008 szilveszteri kabaréban

http://www.videoplayer.hu/videos/play/152595

Feltöltés ideje 2008-04-04 Feltöltő: medve68

Sándor György egy Burda szabásmintával mászkál a budapesti utcán, mondván, hogy eltévedt.....