Anyácskám virága
Királykék és napsárga... Érett búzatábla
ringó tánca sárga, és kék, mint pillantása.
Mama!
Sok éve már csak álmodhatom ölelő karod
erőt adó melegét, szemed fényét, könnyét,
nevetésednek sodró görgetegét,
hangod zenéjét, és a lényed körül lengő békét.
... Ha becsukom a szemem, még látom alakját,
de arca bársonya az apró ráncokkal, mint
mart üveg takarásában rejtőző halovány
titok, színek nélküli zúzmara.
Ő már nincs.
De én látom!
Tudom, hogy ott van! Hogy Ő van ott
a homályban, a szél sóhajában, hulló hó
csendjében, napnak aranyában, és patakzó
gyémántkönnye ma is ott ül a fűszálakon.
Fáj a fény, és fáj az árnyék, fáj minden új év,
ami nélküle múlik.
Jóságos mosolyát még őrzi pár fénykép...
...Magamra hagytál...
Születésed napján kedvenceidből kötök csokrot.
Olyat, ami illik kereszted fehérjéhez,
lelked szépségéhez. Királykék íriszt adok, szeretted.
Jaj, hiszen Te mindent szerettél!
Anyácskám...
Tiéd a sárga Nap, és a telihold, amit utolsó estéden annyira néztél.
Félve vagy remélve?
Te akkor már tudtad, hogy elmégy.
Fogtam a kezed, de nem volt haladék.
A Nap másnap is felkelt, kedvenced, a Hold is
ott sápadozik a helyén.
Fonalam fogytán, már csak el nem múló árvaságom növekszik,
és szívemben a hála, most, születésed napján, és amíg élek örökké.
Sági Erzsébet
Illusztráció: free fotó a netről
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
