Amikor a hangya lázad

 

 

 

 

 

Lótunk, futunk, alig élünk

rabságban tart hangya-létünk.

Szemünk előtt célunk lebeg,

élünk, ahogy élni lehet.



„Fényes szelek”, mikor fújtak,

céloztuk a csillagokat.

Nem érdekelt pénz és holnap,

öleltük a fénylő Holdat.



Takaróztunk napsugárral,

és, nem haladtunk az árral.

Lángolt, lobogott a lelkünk,

nyitott szívvel csak szerettünk!



Megtanultunk csendben félni,

s elfeledtünk közben élni.

Hitünk fakult, erőnk fogyott,

Testünk, lelkünk már elkopott.



Ébredj hangya! Nézzél hátra!

Ne vágyj mindig csak a mára!

Találd meg a régi bábot,

aki mindig szépre vágyott!



Aki tudott még örülni,

lelkesedve lázadozni.

Cérnánk fogytán, időnk szalad.

Álmodni még, talán szabad.

 

 

 

Sági Erzsébet

 

Illusztráció: Légrádi Péter fotója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása