Amikor a hangya lázad
Lótunk, futunk, alig élünk
rabságban tart hangya-létünk.
Szemünk előtt célunk lebeg,
élünk, ahogy élni lehet.
„Fényes szelek”, mikor fújtak,
céloztuk a csillagokat.
Nem érdekelt pénz és holnap,
öleltük a fénylő Holdat.
Takaróztunk napsugárral,
és, nem haladtunk az árral.
Lángolt, lobogott a lelkünk,
nyitott szívvel csak szerettünk!
Megtanultunk csendben félni,
s elfeledtünk közben élni.
Hitünk fakult, erőnk fogyott,
Testünk, lelkünk már elkopott.
Ébredj hangya! Nézzél hátra!
Ne vágyj mindig csak a mára!
Találd meg a régi bábot,
aki mindig szépre vágyott!
Aki tudott még örülni,
lelkesedve lázadozni.
Cérnánk fogytán, időnk szalad.
Álmodni még, talán szabad.
Sági Erzsébet
Illusztráció: Légrádi Péter fotója
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.