JUHÁSZ GYULA: IMÁDSÁG A GYŰLÖLKÖDŐKÉRT

JUHÁSZ GYULA: IMÁDSÁG A GYŰLÖLKÖDŐKÉRT


Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölködőket és a köpködőket.
Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.
Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet,
És hogy felettünk csak az Úr ítélhet.
Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.
A megbocsátást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.
Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, amely égbe harsan.
A gyilkos ember hangját, aki részeg,
S a szeretet szavát feszítené meg.
Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölködőket és a köpködőket.
Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit is cselekszenek.

 

Nem véletlenül tettem fel Juhász Gyula gyönyörű versét. A köpködők, a gyűlölködők nem szűnnek meg gyűlölködni akkor sem, ha az ember a béke érdekében kitér előlük.

Én eljöttem a Virtusról, mert ugyanaz a társaság - mindig új és új álnéven - folyamatosan ellenőrzése alatt tartott, és amint tehette, támadott.

Most ismét megszólaltak, úgy, hogy válaszolni már nem tudok, mert töröltem a regisztrációmat. Mi sem bizonyítja jobban aljasságukat, mint ez a hátbatámadás. Ráadásul új néven kötött belém hangadójuk..., csak arról feledkezett meg, hogy 10 napja regisztrált, és új emberként olyan dolgokról szól, amikről csak a régiek tudhatnak. Lebuktatta önmagát, és társait is ezzel a kis feledékenységgel.:)))))))

Megnyugtatásul közlöm velük, - mert tudom, hogy ezek a klónok itt is olvasnak engem -, nem vagyok jelen a Virtuson, és nem is megyek vissza többé. Ha köpködésük örömet okoz nekik, tegyék, engem nem ér el a gyűlöletük, mert szeretetburokban születtem, és ez védelmez egész életemben.:))))

A Lótusz Virtus pedig szerkesztőim jóvoltából él, és virul továbbra is, köszönöm mindannyiójuknak! Itt érhető el: www.lotusz.virtus.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiss Viki 2009.08.15. 10:40:34

Drága Lótuszvirág!
Szereteted velünk van. Akik igazán ismerünk, jóindulatodat, segítségedet, kedvességedet, emberszeretetedet, soha nem feledjük.
Kiváló író vagy, írásaid, maga az élet. És most ide írom, hogy mások is tudják, a lányom, aki szintén személyesen ismer, mikor elolvasta a "Kékbe révedő éveket", Ezt mondta: "Erzsinek a bemutatkozása a legszebb, mert még ott sem az elért sikereivel foglalkozik, hanem a rászorulókkal, úgy mint a valóságban, Ő tényleg ilyen!"
A legszebb lelkű Barátnőm vagy!:))))))köszönök minden jót, amit Tőled kaptam!:)))))))
Kívánom én is, az Isten bocsásson meg nékik!
Szeretettel ölellek, ahogyan Tőled tanultam: Viki:))))))

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2009.08.15. 13:41:40

@Kiss Viki:
Drága Vikim és kicsi Evi...:) Meghatódtam ezt a hozzászólást olvasva. Kiállásotok, emberségetek ritka kincs manapság. Sokan - ha így gondolják is, de - félik felvállalni véleményüket.
Szívből köszönöm ezt a gyönyörű hsz-t! Ölellek érte szeretettel mindkettőtöket, Lótusz.:)
süti beállítások módosítása