Anyja sem érti a szavát

Amikor ezt hallom, mindig töröm a fejemet, hogy milyen anya lehet, aki nem érti a gyerekét.

Az én anyám még a gondolataimat is kitalálja. Tudja, mit ennék, tudja, mikor kell egy kis szeretgető dédelgetés, mikor vágyom magányra, és mikor lesz elegem az egyedüllétből.

Anya már nőt is hozott egyszer nekem. Nőőőőt? Kis, hülye csajt.

Nem lett belőle semmi, mert amint meglátott, sírni kezdett és csak ült azon a helyes fenekén. Hiába kerülgettem, kedveskedtem, udvaroltam, nem hagyta abba a sírást.

Szegény Anya nagyon elkeseredett miatta. Hallottam, amikor azt mondta Apámnak, hogy már benne vagyok a korban, és ez a bőgőmasina pont jó feleség lett volna, persze, ha Ő is akarta volna.

Lehet, hogy nem tetszettem Neki? Pedig engem mindig szeretnek a nők.

Egyszer Anyáék elutaztak, és még kicsi voltam, hogy egyedül hagyjanak otthon, hát elvittek egy táborba. Ott mindenki velem akart barátkozni. A táborvezetőnek szinte dugdosnia kellett a nők elől. Amikor Anya felhívott, nem is adta oda a telefont, nehogy elmeséljem, hogy a nők miatt csaknem szétszedtek az öregebb pasik.

Hát, hogy az a táborvezető mekkora szélhámos! Anya megkérte, hogy ha úgy látja, hogy szomorkodom, énekeljen nekem. Amikor Anyám rákérdezett, hogy szokott-e énekelni, azt lódította a telefonba, hogy igen. Pedig, egyszer sem énekelt. Enni-inni adott, de nem énekelt, nem dajkált, nem szeretgetett.

Anya bezzeg mindig énekel! Jókat kuncogok rajta, mert elég muris, hogy az alt szólamot énekli, ami többnyire nem a dallamot viszi, hanem csak kíséret. Kórusban énekelt sokáig, és ott ezt a szólamot tanulta meg. Én meg nem bánom, ha csak az altot hallom. Kodály Esti dala így is gyönyörű.

Én is szoktam énekelni, de Anya szerint én szemérmes vagyok, mert ha van látóhatáron belül valaki, akkor nem énekelek. Nem érti, hogy engem miért zavar, ha hallanak. Pedig, olyan egyszerű! Én magamnak énekelek. A dallamot is én írom. Szerintem ez teljesen normális dolog.

Aztán még van valami, amiben nem értünk egyet Anyával. A nyiratkozás! Szerintem, nem kellene megnyiratkozni soha! Egyrészt, mert jól áll! Másrészt, mert baromi kellemetlen ez a művelet. Főleg, hogy mindenütt megkopasztanak.

Lehet, hogy Anya azt szeretné, ha olyan kopasz lennék, mint Ő? Na, jól néznék ki… Inkább Ő is igyekezne egy kicsit megszépülni! De nem, Ő még azt a keveset is leszedi, ami van. Láttam, hogy gyantázza lábát. Szörnyű, nem?

Amikor engem visz nyiratkozni, akkor kicsit mindig összeveszünk. Pedig, nagyon szeretem Őt. De azt nehéz megértenem, hogy miért fog le, amikor kapálódzom. Apa szerint egyébként is, korlátozza szabadságjogomat. És azt is mondja, hogy „Anyád elkényeztet.” Ebben persze nincs igaza. Meg sok egyébben sem, de ettől függetlenül nagyon bírom Őt is! Szokott velem beszélgetni, megmasszírozza a nyakamat és tudom, nagyon büszke rám. Ha Anyát felhívja telefonon, néha én is beszélhetek Vele. Olyan jó, hogy hallhatom a hangját. Nem is értem, Ő miért nem szereti az enyémet!? A hangomat. Mindig rám szól, hogy csendesebben! Nem képes felfogni, hogy ha halkabb vagyok, akkor nem hallanak meg a haverjaim.

Ettől függetlenül nagyon jól megértjük egymást.

Van két testvérem. Fel nem foghatom, hogy ha Nekik lehet egyforma nevük, akkor engem miért nem Tamásnak hívnak? Őket imádom! Feltétel nélkül, és nagyon! Sokat játszanak velem a nagyobbik még angolul is tanít. Mindent szeretek, amit Tőlük kapok. Megosztjuk egymással az ételünket is! Pontosabban, Ők megfelezik velem az ételüket, de amikor én kínálom Őket, sohasem fogadják el. Lehet, hogy azért, mert én lassabban növök, és nem akarják elenni előlem az ételt?

Azt hiszem, hogy én jó helyre születtem! Mindig azt mondja Anya, hogy a Jézuska ajándéka vagyok, mert Szenteste születtem. Jaj, születésnap… Egyszerűen nem értem meg Apát. Minden születésnapomra egy disznót vesz nekem. Persze, ha Neki annyira tetszik, hát úgy teszek, mintha nekem is tetszene. Pedig megvallom, idén karácsonyra sokkal jobban örülnék valami másnak. Valami meglepetésnek! Bárminek,  …csak ne disznót vegyenek…

Mesélnék még, de úgy látom, átjött a szomszéd macska! Mennem kell, mert elszemtelenedik, ha nem lát.

De jól esett beszélgetni! Jövök még! Vaúúúúúúúú!

Sági Erzsébet

Illusztráció: Burkus, saját felvétel