Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek...

Kibédi Ervin: Ahogy a napok rövidülnek...

 

Ahogy a napok rövidülnek,
úgy érzem mintha köd borulna rám.
Ahogy az éjjelek lehűlnek,
mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár,
jóvá tenném mit mulasztottam,
de nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted!
Megőszülve is maradj gyermek,
mondd meg neki mennyire szereted.

 

Két keze érted dolgozott csak,
mindennél jobban szeretett.
Az éjet is nappallá téve
óvott téged és vezetett,
míg lehetett, míg lehetett.

Amit akkor elfelejtettél,
talán még jóvá teheted,
hát menj, rohanj és simogasd meg
a téged védő két kezet
amíg lehet, amíg lehet.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet,
Ő tanított beszélni téged
nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

 

Most vár valahol megfáradtan,
nem kér sokat csak keveset.
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
egy vigasztaló kedveset.
Tán még lehet, tán még lehet.

A szíve érted dobogott csak
amíg belebetegedett.
De Ő titkolta nem mutatta
nem mondta el, hogy szenvedett.
Csak mosolygott és nevetett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza!
Az ember másként nem tehet.
És csókold meg amíg nem késő
azt az áldott édes szívet
ha még lehet, ha még lehet.

 

Forrás: Kibédi variációk, Budapest, 1989 - Tv166

 

http://indavideo.hu/video/Kibedi_Ervin_Ahogy_a_napok_rovidulnek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.