Az olajfák sem halhatatlanok

2014-06-25 16.59.09.jpg

 

Egyszer régen, amikor még éltek a szüleim, és éltek mindazok, akik ma már csak emlékeinkben léteznek, szorgos kezek elültettek a téren két olajfát.

A fácskák egyforma eséllyel indultak, ám egy gondatlan autós, hogy útját rövidítse, nekiment és áthajtott az egyik csemetén.

Áldott lelkű Édesanyám, aki minden teremtett életet - legyen az ember, állat, növény - óvott és mentett, fogta sebkötöző készletét, és mint az én sebeimet - amikor szeleskedve elvágódtam, és bömbölve mutattam meg neki vérző térdemet -, leápolta, és karóhoz kötözte a törött fácskát.

Rajta kívül senki sem bízott az életben maradásban, ám tévedtek! A kicsi fa meggyógyult, és növekedésében túlszárnyalta szomszédját. Csak csendben mondom, és nem kívánom, hogy mindenki elhiggye, de szerintem Mama szelíd, biztató szava, amivel - a locsolóvízzel együtt - naponta megajándékozta a fát, sokat lendített a gyógyulás fázisában. Barátságuk az évek múlásával egyre erősebb lett, és mindvégig megmaradt.

Tavasszal illatos virágaival, nyáron ezüst leveleivel, ősszel bogyóival gyönyörködtette az alatta elmenőket, és Édesanyám büszke örömmel figyelte növekedését, és zokszó nélkül gereblyézte, kupacolta és égette el az ágtól elváló, téli álomra készülődő fa leveleit.

Mama egy szomorú télelőn, minden előzetes betegeskedés, és jelzés nélkül elment az angyalok közé, itt hagyva bennünket árván.

Mindenben igyekszem követni az Ő szokásait. Őrzöm, sütöm-főzöm ételeit, mondom imáit, tartom ünnepeit, szokásait. Rózsás szentünkhöz méltón, akinek nevét viselte, adakozó szeretettel halmozta el a hozzá fordulókat. Osztotta figyelmét, friss pogácsáját, a kút hideg vizét, bárki volt is a betérő.

Természetes volt számomra, hogy az olajfácskát megkülönböztetett figyelemmel, szeretettel gondozzam, ha már rám maradt. Szomszédja, a vele egyidős olajfa már évekkel korábban elkorhadt, és ki kellett szedni, de Mama fája állta az idő próbáit, a viharokat.

Így volt ez egészen tegnapig...

Furcsa, erős, és gyors forgószél szaladt át a téren, megrángatva mindent, ami útjában állt.

Az olajfa kapta a legnagyobb lökést, és csavarást... Fel sem fogta, hogy mi történik vele, utolsó, halálos sóhajjal tört szét a hatalmas fa, esésében is vigyázva, hogy ne tegyen nagy kárt. Óvatosan ráborult a villanyvezeték, a Kábel-TV,  a telefon sodronyaira, és bevégeztetett.

 

Utolsó pillanataiban a téren lakók állták körül, búcsúzva, és megköszönve, hogy volt nekünk.

 

Tucatnyi tűzoltó, két tűzoltóautó, polgárőrök és áramszolgáltatók dolgoztak órákig, hogy ne maradjunk villany nélkül az éjszakában. Köszönjük szorgos, és nehéz munkájukat.

 

Sági Erzsébet

 

 

Illusztráció: saját felvételek

1. kép: Az utolsó felvétel az élő fáról (1 héttel a vég előtt)

2-6. kép: 2014. július 14-én a mentés képei

7. kép: A tér, ami már sohasem lesz olyan szép, mint olajfácska idejében...

8. kép: Évgyűrűi mesélnek a megélt jóról, rosszról

9. kép: Lombja, termése már csak emlék

10. kép: Anyám imakönyvében egy préselt emlékkel több lesz mától...

 2014-07-14 21.26.46_1.jpg

 2014-07-14 21.14.43.jpg

 

2014-07-14 21.18.11.jpg

2014-07-14 21.18.19.jpg

2014-07-14 21.15.04.jpg

 

2014-07-15 11.12.12.jpg

 

 2014-07-15 12.01.56.jpg

 

2014-07-15 12.02.16.jpg

 

2014-07-15 12.06.36.jpg

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.