„A szeretet nem szűnik meg soha”

 

 

Továbbgondolt bölcsességek Pál apostol korinthusiakhoz írott első levél 13. fejezete nyomán.

                                                                                                         

Amerikai filmekből átvett furcsa szokás kezd terjedni, lefokozva egyik legszebb szavunk, - a szeretlek - jelentését.

Hallom köszönés és köszönet helyett is. És, mondja kolléga a kollégának, vevő az eladónak. Van már pejoratív hangsúllyal mondott formája is. Ezt az utas mondja a BKV ellenőrnek, a gyalogos az őt sárral fröcskölő autósnak. Ilyenkor, a mosollyal kísért szeretlek után, szokás undorral végigmérni a másikat.

 

Pedig, ez az a szó, amit nem lenne szabad degradálni. Ez az a szó, amit csak halkan, és ritka alkalmakkor kellene mondani. Azért, hogy jelentésének különlegessége, értéke megmaradjon.

 

Szeretlek… mondta első szavai egyikeként a kisfiam.

Szeretlek… suttogom csendben Anyám képét nézve azt a szót, amit életében csak nagyon ritkán mondtam Neki. De, ha mondtam, akkor annak súlya volt, és kincsnél értékesebb volt.

 

A szeretet nem emberi találmány. Gondoljunk csak kutyánk szemére, vagy ló és lovas meghitt kettősére.

Szeretni annyi, mint elfogadni a másikat olyannak, amilyen.

És szeretve lenni az egyik legcsodálatosabb érzés a világon.

Tudjuk, tudhatjuk-e biztonsággal, hogy szeretnek minket?

És mondhatjuk-e biztonsággal, hogy az életemnél is jobban szeretlek Téged?

 

A szeretet misztériuma már a kőkorszaki barlangok mélyén kialakult. Amikor az ősasszony keblét nyújtotta gyermekének, akkor ott, kettőjük között egy mindennél erősebb szövetség köttetett, melynek mozgatója a szeretet volt. A gyermek egy batyuban csüngve egész nap anyja testén lógott. Onnan jött minden éltető jó, a szeretető gondoskodás, az étel, és a meleg. A vadászó, naphosszat áldozata után loholó fáradt apa másként mutatta meg szeretetét, mint dajkáló asszonya. A felelősségteljes család- és fajfenntartó szerep és feladat, nem adott módot elgyengülésre. Szeretetének bizonyítéka a hazavonszolt állattetem, a barlang védelmének biztosítása, a tűz csiholása és táplálása volt.

Kialakult egyfajta rangsor, melynek be nem tartása végzetes következményekkel járt. A család élén a férfi állt, akarata, döntése megvétóztathatatlan szentség volt. Ha Ő éhes, beteg, vagy fáradt volt, azt megérezte az egész család. Neki kellett elsőként jóllakni, pihenni. Őt követte asszonya, és végül részesülhetett a jóból a legkisebb is.

Ez a szokás évezredeken keresztül meghatározta, szabályozta a családi fontossági sorrendet.

 

Az emberiség fejlődésének következtében, a civilizáció hatásaként tudatosabbá, és öntudatosabbá váltak a nők. A családban betöltött szerepük, és vállalt, vagy rájuk kényszerített feladataik a gyermekszülésen, nevelésen és a tűzhely őrzésén kívül alaposan megszaporodtak, megváltoztatva, felborítva az évezredes rendet.

A nők szerepvállalása az értékek előállításában, a család gyarapodásának biztosításában általánossá vált. Ezzel együtt radikálisan megváltozott a gyermeknevelés mikéntje is. A tehetősebbek gyermekeit dada felügyeli a kezdeti időkben, míg a szegényebbek, és a nagymama nélküliek bölcsődébe, majd óvodába viszik kicsinyeiket.

A gyermek élete legfogékonyabb éveit idegenek között éli. Jó esetben az esti fürdetés, vacsora és mese még belefér az édesanyák harmadik műszakjába, és csak az ágyba esve mosolyodnak el fanyarul a fejükben bujkáló dalszövegen, ami a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” ígéretével ámította őket.

Hol van már a hajdani asszonyok dajkáló mozdulata, ideje? Hol van nagyanyáink álmot hozó meséje, imádsága, éneke? Hol van a fészekmeleg biztonság, hol van az életre-halálra szóló szeretet? Hol van idő a titkok kicserélésére, hol van idő az együtt főzés örömére?

 

A nők emancipálódását követte a gyermekeké is.

Az elsősök nagy része ír, olvas és számol, amikor bekerül az iskolába. Van köztük, aki már ismer egy-két idegen nyelvet is, járt balettre, és van otthon számítógépe. Zsebében telefon lapul, és nem otthon csomagolt szeretetcsomagból eszi a tízórait, hanem az iskolai büféből vásárol. Megnézi a joghurton lévő E-számot, de nem nézi meg a Coca-cola cukortartalmát.

Telefonja rezgéséből tudja, üzenete érkezett. Már meg sem nézi, mert tudja, valamit meg kell vennie hazafelé a kisboltban, és azt is tudja, hogy az előre beprogramozott aláírás ez lesz majd az üzenet végén: Szeretlek, Anyu.

 

És ez a szó észrevétlenül beépül a többi közé, majd panellé válik. Jó reggelt, jó napot, szép estét, egészségére, köszönöm, szeretlek…

Mondjuk, mert így illik. Mondjuk, mert a gyerekszobával együtt jár ennek megtanulása. Mondjuk, és amikor érezzük is, akkor zavarba jövünk. Mert annyiszor mondták, mondtuk, hogy amikor kellene, akkor valahogy nem jön a szánkra. Vagy, ha mégis, akkor hiteltelenül, sután hangzik.

Pedig, maga az érzés nem veszett ki belőlünk!

Csak olyan ciki róla szólni.

 

Hogy is mondta Szent Pál?

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.

 

Sági Erzsébet

 

 

Illusztráció: free fotó a netről

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.