Utcán nem ismerkedem! (2. rész)

 

 

A nő, már jócskán túl volt hamvas ifjúságának évein, bár, a ráncokon még innen. Kortalan szerelése, fürge mozgása, sohasem hervadó mosolya miatt meg-megnézték az emberek. Egy ideje, közlekedés közben mosolyt oszt. A fogadtatás, változó. Ha sikerül a szemkontaktus, akkor többnyire visszaadják a szembe jövők. Van, aki szétnéz, hogy valóban jól érti-e, hogy a mosoly neki szól. Van, aki meglepett örömmel fogadja, de akad, aki széles ívben kikerüli, nehogy elkapja a kórt. A lényeg, hogy a mosoly szívből jöjjön, és válogatás nélkül áradjon.

Nem minden nap alkalmas az átadásra. A borús napokon mogorvábbak, zárkózottabbak az emberek. Nem vevők a jókedvre, pláne, ha egy vadidegen, középkorú nő kínálja.

De, amikor kisüt a Nap, és ragyogó a reggel, akkor mosolyáért, olykor köszönnek is neki. Ő pedig, csak osztja, osztja.

A villamossal egy időben ért a megállóba. Bár sok utas volt, egy ülőhely mégis akadt. Szétnézett, nincs-e rászorultabb utas, de nem volt, így leült.

Nyitott, empátiával áldott és vert ember lévén, azonnal megérzi, ha nézik.

Még akkor is, ha mindez – mint most is -, történetesen a háta mögött zajlik.

Nehéz lett volna nem érezni, mert az érdeklődő nem elégedett meg a szemlélődéssel.

A nő érezte, amint egy kéz nyúl tarkójához, megsimogatja szőke haját, majd kíváncsian az álla alá nyúlva, fejét maga felé fordítja, és kedvesen, kicsit hangosan, ráköszön.

Körülöttük, mindeddig csendben, rezignált arccal lötyögtek a villamos diktálta ütemre az utasok, de a gyorsan alakuló flört felkeltette néhányuk érdeklődést.

A nő, meglepett örömmel mélyedt el a kútmély, fekete szemek tükrében. Önkéntelenül sóhajtotta világgá első gondolatát:

- Jaj, de szép vagy…

Az a fekete ragyogás még csillogóbbá lett, és már jött is a gyors és jó hangos válasz:

- Te is nagyon szép vagy!

A villamos közönsége hirtelen felélénkült. Az arcokra mosoly, a szemekbe huncutság költözött. Érezték, hogy valami nagyon szépnek, emberinek voltak tanúi.

A Nyugatihoz érve, a bátor kezdeményező felállt, búcsút intett a nőnek, és megfogta a mellette ülő, kreol bőrű, szépséges fiatalasszony kezét. A megálló tömege ugyan eltakarta őket, de az utasok még látták azt a kétéves kezecskét, amint utánuk integet.

 

Valami megváltozott ott a villamoson.

A rideg, befelé forduló arcokra derű és figyelem költözött, a megállókba érve egymást előreengedték, és a leszállók köszöntek a mellettük állóknak.

A mosolyosztó asszony pedig azon kapta magát, hogy  most nem Ő adja, hanem kapja az élni segítő, lelket szépítő mosolyokat.

 

 

Sági Erzsébet

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.