Harangszó helyett Tövis barátomért

 
 
 
 
Koczeth László Tövis:

Somlyói búcsú előtt 2006.
 
 


fenn a hágón zászlók lengnek
fiatal s vén együtt mennek
Máriácskát ünnepelni
templomszobrát simogatni
karod nyúlik kéklő égből
átölelni messzeségből
zászló leng a csíki hegyen
magyaroknak üdve legyen
legyen nap a boldogságra
örömre és újulásra
jó termésre, borivásra
nyírfaágnak virulásra
tisztességes számadásra
üdvvel Isten házára
ragyogj
ragyogj
Asszonyanyánk
kérünk
mindig mosolyogj ránk
hű népedre magyarokra
földre tévedt csillagokra
tévelygő bárányaidra
botorkáló angyalokra
csángó székely vándorokra
öltözz napba
s tekints le ránk
mosolyodat küldd el hozzánk
napsugárban megfürödnénk
talán szebb életre lelnénk
emeld fel hát fiaidat
bánat helyet örömöt adj
adj örömöt felejtésre
örök béklyót szenvedésre
hogy a magyar
magyar legyen
tisztességgel így végezzen
adj
ha nem is kérünk
sokat
segítsed
hű országodat

- Isten éltesse Magyarországot!

Tövis.jpgKoczeth László Tövis

1952. október 22. - 2013. szeptember 9.

 

 

Messziről kezdem... Tövissel való ismeretségem, és barátságom egyidős a netezéssel való megismerkedésemmel. Botladozva, egymást segítve igyekeztünk megtanulni, hasznosítani mindazt, amit lehetett, hiszen alkotóként a net adott lehetőséget verseink, írásaink megjelentetésére.
Mindketten kutyás emberek vagyunk. Innen a bizalom a másik - bár arctalan, de mégis, állatszeretete miatt hiteles személy - egy másik állatbarát felé.

Ismeretségünkből hamar barátság lett. Ismerte álmaimat, és én is tudtam, hová vágyik..., mindhiába. A heti többszöri dialízis miatt megvalósíthatatlannak tűnt a csíksomlyói látogatás Máriához. Fenti verse - közreműködésemmel - mégis eljutott a címzetthez. Csíksomlyón járva a Kegytemplom egyik szerzetesének adtam át Tövis sorait. Ez az erős kapocs - Mária szeretete - testvérekké avatott bennünket. Ismertük, figyeltük, segítettük egymás irodalmi  próbálkozásait, és olykor személyes találkozással jutalmaztuk meg - magunkat, és -  egymást.

Nagyszerű verseit, prózáit még elővehetjük, olvashatjuk, hiszem, nevét ezeket ismerve megőrzi az utókor.

Talán csak kevesen tudják, de egy olyan díj tulajdonosa, amit csak néhány ember birtokol. Az első Lótusz-díjat Pethes Mari kapta, a másodikat Tövis... A díjat én alapítottam, és ajándékoztam az általam nagyra tartott költőknek. Csak eszmei értéke van annak a kicsi kristály lótusznak, de aki megkapta, nagy örömmel fogadta.


Szeretett és tudott is énekelni. Ezzel a felvétellel - melyet hallgatva úgy érzem, hogy már búcsúzott a világtól - köszönök el Tőle...

http://www.youtube.com/watch?v=RHys7hgRLLA

A tragikus hír, mit a napokban kaptam szíven ütött, noha tudtam, hogy gyógyíthatatlan beteg.

Nem látlak többé drága Tövis! Itt nem..., de ahová mi mind készülünk, ott - hiszem, tudom! - találkozunk.

Isten Veled, drága Barátom, nyugodj békében. Ölellek szeretettel, sokkal - úgy, ahogy mindig is hívtál -, Lótuszka.

Sági Erzsébet

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.