Halálos szerelem

Olyan reggel volt, mint a többi. Undorral nyomta le a vekker gombját, és – becsapva magát - még szundizott egy kicsit.

A tegnapról maradt kávé keserű íze keltette fel igazán. Pont, mint az élet, … az életem…- gondolta beletörődve Magányos Ákos.

Nem reggelizett. A száraz kifli nem csábította, más pedig nem volt otthon. Majd útközben veszek valamit, ígérte korgó gyomrának.

A borotválkozás, fogmosás és zuhany kicsit feldobta a hangulatát. Mégis, mikor inget választott, ma is a feketéért nyúlt. A tükör magas, sármos, laza pasit mutatott. Egymásra mosolyogtak, és a másik, még kacsintott is egy kicsit.

Pontosan akkor indult, ahogy minden nap. Úgy, hogy legyen ideje sétálni, nézelődni. Ilyenkor még nem érezni a kipufogógáz fojtogató bűzét. Szereti - a verebek csivitelő kórusát hallgatva - nézni a buszra várókat, és remélni, hogy egy reggel ott áll majd Ő is.

Ő, akiről csak elképzelései, álmai vannak, aki talán nem is létezik, és, ha mégis, akkor lehet, hogy már foglalt. Mégis, ma is reménykedve kémlelte a megállóban várakozókat.

És akkor meglátta!

Ott állt, félrehúzódva, a kerítés tövében. Várt. Talán rá, megérezve, hogy egymásnak termettek?

Igen! Magányos Ákos már tudta, holtbiztosan tudta, hogy Őt akarja, minden áron.

Sajnos, az érkező busz véget vetett a szemezgetésnek. Nem várhatott tovább, ha nem akart elkésni, így egy búcsúpillantással elköszönt ugyan, de jelezte, este érte jön, és elviszi magával. Szólni nem kellett, elég volt a telepatikus gondolatátvitel, mert Ők ketten, az első pillanattól értették, érezték egymást.

Várta, nagyon várta az estét. Napközben meglepően közlékeny és vidám hangulatban végezte a dolgát, kollégái és ügyfelei nem kis örömére. Máskor mindig utolsónak maradt, nem volt ami siettette volna a hazamenetelt. Ma, elsőként rohant el, hiszen tudta, már nagyon várja valaki.

A busz a kora-esti dugóban lassan döcögött, meghosszabbítva az időt, elodázva a nagy találkozást.

Amikor végre célba ért, már a busz ablakából látta, nem hiába sietett. Ott van, vár rá, és még szebb, mint reggel volt. Jót tett neki a napsütés és a tudat, hogy valakinek nagyon kell. Fehér ruhája, miközben kiemelte hamvas szépségét, kecses vonalait szemérmesen takarta. Sokan megnézték, ahogy ott állt a kerítéshez simulva, mint aki el akar rejtőzni, de hiába igyekezett, bódító illata elárulta.

Ákos nem tétovázott. Már nap közben a zsebébe rejtette apró, de éles kését, mert tudta, használnia kell, ha nem akar szenvedést okozni választottjának. Nem érdekelte, hogy látják, és a Kedves sikolya sem, amit az acél érintésekor hallatott. Elvette, amire vágyott.

Óvatosan emelte fel és vitte haza – immár halott – kincsét.

Szörnyülködő arcok, fejüket csóváló, szemrehányó tekintetű emberek nézték végig tettét. Nem akadt egy sem, aki szólni mert volna.

 

Másnap, a délutáni újság adta hírül a történteket.

„ M. Ákos, 50 éves, zuglói lakost – a bérleti díjért érkező - tulajdonos találta meg holtan az apró hálószobában.

A halál oka, mérgezés.

A gyilkos kiléte ugyan ismert, de a vázában illatozó liliom nem büntethető.”

 

Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.