Látni segítek, ha hagyod

 b_latasserultek-vilagnapja Fehér Bot.jpg

 

 

 

Volt egy rokonom, aki egészségesen született, de egy fertőzés következtében, néhány hónapos korában elvesztette a hallását.

Vidéken éltünk, közel egymáshoz. A falusi ember természet közeli életmódjából adódik, hogy mindent hamarabb elfogad, megért, mint városi embertársai.

 

Hogy miért? Mert az állatok jelenléte segíti, megedzi, tanítja. Tudja, hogy a tej, mielőtt dobozba kerül, milyen utat jár be, tisztában van azzal is, hogy az élet, bár arról szól, hogy születünk és meghalunk, de valójába e két történés között bármikor, bármi megeshet velünk, no meg azzal, hogy olykor háromlábú csirke bújik elő a tojásból.

 

Miért ez a kitérő? Mert szeretném azt a vidéki létet bemutatni, amelyben felnőttem, és ahol senki sem csodálkozik, ha egy mulatságon egy siket ember felkéri táncolni a hallót. Józsi – így hívták a rokonomat -, intézetben szerezte meg az élethez szükséges alapvető tudnivalókat. Megtanult jelbeszéddel kommunikálni, szakmát szerzett és örömmel fogadta az élet olyan apró ajándékait, mint amilyen a tánc is. Figyelte a partner mozgását, sőt másokét is, felvette a ritmust és táncolt… mégpedig jól!

 

Gyakran mosolygó arca, gyermeki nyíltsággal ragyogó szeme most, hogy írok Róla, előbújik a régi idők jótékony, vagy inkább kegyetlen feledéséből. Nem nősült meg soha, arról sem hallottam, barátnője volt-e, de azt tudom, hogy eljárt siket-találkozókra, tartotta a kapcsolatot hajdani iskolatársaival. Boldog volt, és elégedett. Szerény, csendes lénye miatt sokan szerették.

 

Aztán egyre többet fájt a feje, és rohamosan romlani kezdett a látása, végül megvakult. Műthetetlen agydaganat, szólt a diagnózis. De ezt már nem tudták tudatni Vele. Nem hallott, és a jelbeszédhez is látni kellett volna.

Nem tudom, mi játszódott le benne, hogyan dolgozta fel a történteket, maradt-e lelkében remény, vagy feladta…

Azt sem tudom, hogy mit tett, amikor fájdalmai voltak, és egyedül volt otthon, mert az övéinek dolgozni kellett. Ellátták, szerették, de nem őrizhették folyton.

 

Vaksággal tetézett siketsége idején már nem tudott senkivel kommunikálni. Vegetált, míg az Úr kegyelméből távozhatott ebből a - számára sok lemondást, fájdalmat, és csak kevés örömet adó – életből.

 

Amikor Dr. Domján László elhozta Magyarországra a Silva-féle agykontrollt a kilencvenes évek elején, az elsők között végeztem el. Most nem írok arról, hogy milyen csodálatos technikákat ismerhettem meg, és alkalmazok ma is, arról sem írok, hogy milyen sokat segített válásom feldolgozásában, sőt arról sem, hogy az ott tanultak segítettek egy töréssel járó baleset teljes gyógyulási ideje alatt fájdalommentesen élnem.

Amiért előhoztam, az a tanfolyam egyik záró feladat volt. Vadidegen embereket ültettek össze. Mindenki hozott egy-egy esetleírást, és a párjául rendelt embernek ki kellett találnia, hogy akit „esetként” vittünk, annak mi a baja.

 

Az én alkalmi párom egy fiatal kislány volt. Még most is látom az arcára fagyott iszonyatot, amikor a feladat befejezése előtt felpattant, és zokogva azt kiáltotta, „én ezt nem csinálom!”

Mikor megnyugodott, elmondta, hogy az én esetemet kutatva, Józsi – mert Őt vittem feladványul – süketségét és vakságát élte át. Tehetetlenséget, kétségbeesett kiúttalanságot érzett, és vágyat, hogy bármi áron kitörjön ebből. Akkor, ott döbbentem rá először, hogy milyen szerencse, hogy épkézláb, egészséges ember lehetek… és arra is, hogy meg kell találnom a módját, hogy a kevésbé szerencséseken segíthessek, ahogy tudok.

Sokszor étellel, ruhával a szegényeken, utcán élőkön, máskor gyógyító szóval az arra szomjazókon.

 

Fogyatékkal élő embertársaink megsegítése, életük szebbé, élhetőbbé tétele nem csupán társadalmi feladat. Mi, civilek is tehetünk értük, ha felismerjük ennek fontosságát és szükségességét.

 


 

 Sági Erzsébet

 

 

Illusztráció: free fotó a netről

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.