Kiraboltak

 

 

A történet valódi, velem esett meg, de nem mai "élmény". Közreadásával szeretném megóvni a nyaralni utazókat, hogy velük ne történhessen meg mindez. Legyetek óvatosak, és - fáj ezt tanácsolnom -, bizalmatlanok!

 

 

I.

 

Útban Ibizára, egy madridi leszállással két legyet üthetünk egycsapásra, gondoltunk nyaralásunkat tervezve. Megússzuk a sokórás, meddő várakozást a milánói repülőtéren, és megnézhetjük a spanyol király palotáját Madridban.

Az ereszkedő gépről az első meghatározó látvány - legnagyobb örömömre és megnyugvásomra - egy hatalmas fehér kereszt volt. A repülőtér melletti sziklán könyökölt félig fekvő helyzetben, hogy a fentről jövők is azonnal felismerhessék. Jó jel, éreztem!

Na de mivel menjünk be a városba? A taxi 25 Euró, a metró csak 4. Nem tétováztunk, az utóbbit választottuk, remélve, hogy olcsósága mellett érvényesül majd másik előnye, - mivel ott lent nincs dugó -, gyorsasága is.

Nem sokat tévedtünk. Dugó tényleg nem volt, de méretei miatt több kilométert gyalogoltunk és lépcsőztünk az átszállásoknál bőröndjeinket csigaházként vonszolva magunk után.

Az utolsó átszállás előtt a mozgólépcső kényelmét élvezve pihengettünk férjemmel, tervezve a délutánt, amikor hirtelen megállt a szorgos lépcső. Volt, aki kikerülve bennünket felgyalogolt, volt, aki velünk együtt türelmesen várt, és volt, aki úgy gondolta, segít a most érkezett „sápadt-arcúaknak”. Egy jóképű – láthatóan spanyol – férfi engem kikerülve az előttem várakozó férjem bőröndjét megragadva futott a lépcső tetejéig, magával vonszolva - a bőröndjéhez ragaszkodó - páromat is, majd látva, hogy én is csörtetek utánuk, visszafordult, hogy az utolsó lépcsőkön felsegítsen engem is.

Milyen rendes! - gondoltam azon elmélkedve, hogy hogyan viszonozhatnánk a segítséget, miközben a mögöttem igyekvő férfi egy kicsit meglökött.

… Hát igen. Akkor rabolt ki – udvarias társával együttműködve...

Madridi érkezésem első félórájában megszabadítottak minden nálam lévő értékemtől. Hitel- és bankkártyám, Euróm mellett sok pótolhatatlan, és fontos „apróság” is lapult a pénztárcámban.

Hiába fedeztem fel a rablást azonnal, azok ketten eltűntek a hatalmas tömegben, mely védőn és cinkosan összezárult a tolvajok mögött.

Én pedig ott zokogtam a lépcső tetején, kifosztva, tehetetlenül.

 

Férjem lélekjelenlétének köszönhetően félórán belül rendeződött, ami rendezhető volt. Bankkártyáimat letiltatta, én pedig erős karja védelmében zokoghattam egy barátságos kocsma érdeklődő „közönsége” előtt.

Az élménypult szakácsnője látva elkeseredett, szűnni nem akaró sírásomat odajött, átölelt, és kikérdezett.

Amikor fizetni akartunk, a pincér a hölgy felé intve közölte, hogy a tulajdonos vendégei voltunk.

 

A délutánt a rendőrségen töltöttük tucatnál is több sorstársammal együtt.

A rendőrök készségesek, barátságosak és nagyon együtt-érzők voltak. Elmondták, hogy mi turisták kiváló célpontok vagyunk bőröndjeinkkel, fényképezőgépeinkkel, a metró labirintusában való feltűnően tétova útkeresésünkkel.

A rendőrök mondták el, amit jó lett volna előre tudni, hogy bevált, működő, régi trükk áldozatai lettünk. A párban „dolgozó” tolvajok egyike leállítja a vészmegállítóval a mozgólépcsőt, a másik pedig segítségnek álcázva eltávolítja a kiszemelt áldozat mellől a potenciális segítőt.

A szorosan mögöttem álló rabló táskámat egy éles késsel felnyitotta, de rájött, nem kell szabással fáradoznia, elég, ha lökés közben kinyitja a cipzárat, és már viheti is zsákmányát.

Nagy szerencsém volt, hogy nem sikoltottam rendőrért, mert akkor hátamban késsel kezdődhetett volna a nyaralásunk.

 

II.

Másnap továbbrepültünk a csodálatos Ibizára. Vörös földje fentről, mint egy amfora bonyolult rajzú mintája tündökölt a tenger ölelésében.

Próbáltam az előző napi borzalmakat feledve, tiszta lappal és a rablóknak köszönhetően félpénzzel is jól érezni magamat. Hálás voltam férjemnek, mert gyors intézkedésének köszönhetően a kártyákról nem tudtak leemelni semmit a tolvajok. És hálás voltam azért is, mert egyetlen szemrehányó szóval sem tetézte bűntudatomat, hogy nem vigyáztam eléggé értékeimre.

A szálloda kényelmes apartmanjának ajtaján hatalmas betűkkel, öt nyelven tudatták az érkezővel a tennivalókat. Nem, nem azt, hogy tilos dohányozni, és azt sem, hogy köpködni, hangoskodni sem szabad, ugyanis Ibizán bármit megtehet a vendég, mert ez a Budapest méretű sziget értük van.

Hogy akkor mit írtak ki fontos tudnivalóként az ajtóra?

Nos, azt, hogy éjszakára hagyjuk a kulcsot a kulcslyukban, és toljuk be a riglit is, hogy a betörők ne tudjanak bejutni a szobánkba, míg alszunk...

 

III.

Nyaralásunk végén ismét Madrid felé vettük az irányt, hogy az elején kimaradt látnivalókat megnézhessük.

A bérelt autót tele tankkal kellett leadni, ami cseppet sem bizonyult könnyű feladatnak. Ibizán ugyanis nagyon kevés benzinkút van, és még kevesebb az olyan elven működő kút, mint amihez mi magyarunk vagyunk szokva. Nevezetesen az olyan, ahová beáll az autós, tankol és fizet.

Ibizán ez úgy működik, hogy az autós leteszi egy kúthoz a kocsit, bemegy a pénztárhoz, közli, hogy mennyi benzint kér, fizet, majd mehet ki tankolni.

De így látnoknak kell lennie, hogy megmondhassa, mennyi benzinnel lesz tele a bérelt és alig ismert autója.

Tortúrával felérő tankolásunk után leadtuk a kocsit, és elrepültünk Madridba. A Metró pénztáránál döbbentünk rá, hogy egy fillérünk sincs, mert eltűnt a férjem tárcája, benne az összes pénzünk, a hitelkártyája, és a jogosítványa. Szerencse volt a bajban, hogy emlékezett arra a mozdulatra, amivel a kocsi zsebébe csúsztatta tankolás után a pénztárcáját.

 

Telefon Ibizára, majd újabb telefon, míg végül az ötödik szám a parkolóházban csörgött. Az autó leadása, és Madridba érkezésünk között órák teltek el. Féltünk, hogy azóta már kiadták másnak az autót, és akkor bottal üthetjük a tárca nyomát.

De Szent Antal – az elveszett tárgyak megtalálója - megkönyörült rajtunk! A kocsit még nem vitték sehová, ott állt, ahová letettük, és zsebében ott lapult a tárca!

 

IV.

Hogy miként jutunk hozzá?

Erre még nem sikerült érdemben felelet kapnunk.

Ibizai ötlet volt, hogy utazzunk vissza érte. Mi szerettünk volna egyszerűbb – postai – úton hozzájutni. Ezt viszont Ők nem vállalták. Javasolták futár felfogadását, aki majd súlyos pénzért kézbesíti a holminkat, de ilyen vállalkozót meg mi nem találtunk.

Mindegy, fő, hogy megvan a tárca!

 

V.

Láttam Madridot! A palotát, a székesegyházat és azt a különleges pályaudvart, ahol a vonatok helyett pálmaerdő, madárfütty, és százszámra tempózó teknőcök varázsolják el a betérőt.

Vagyis minden rendben.

... Csak ne álmodnám minden éjszaka ugyanazt... Állok a lépcsőn, miközben kirabolnak..., és nem tudok hátrafordulni, hogy a rabló szemébe nézhessek...

 

VI.

Fentebb leírt "kalandom" tavalyi. Újbóli közreadásával egyrészt szeretném figyelmeztetni embertársaimat, hogy legyenek óvatosak, ha utaznak..., és akkor is, ha csak itthon közlekednek.

Másrészt a történetnek az ötödik fejezettel még nem lett vége.

Futárt kerestünk, és találtunk. Az egyik magánrepülővel ment volna Ibizára, 90.000 forintért, a másik jóval olcsóbban, 14.000 forintért repült volna menetrend-szerinti géppel. Még mielőtt megrendeltük volna szolgálatait, különleges telefonhívás érkezett Szerencsről. Egy kedves ismeretlen hívott, és mesélt. Fia Ibizán nyaralva hasonlóan járt, mint mi, értékeinek egy része ott maradt a bérelt autóban. Ő szerencsésebb volt nálunk, mert kérésére postára adták holmiját, ami meg is érkezett szerencsi címére. Öröme határtalan volt, de csak addig, míg ki nem nyitotta a csomagot, amiben egy ismeretlen ember tárcája, jogosítványa, pénze, és kártyái voltak, az övé helyett. Ugye nem kell mondanom, hogy a tárca a férjemé volt?! Az a tárca, mit nekünk nem voltak hajlandók postázni...

Mindent megkaptunk hiánytalanul, igaz, hogy időközben - mert hetek teltek el - új jogosítványt kellett beszerezni, és várni, hogy letiltott kártyáink helyett megérkezzenek az újak.

 

... Hogy az álmaim mostanában miről szólnak? Már nem álmodom arról a madridi tolvajról, de a történtek olyan mélyen belém vésődtek, hogy azóta ébren is félek...

 

Sági Erzsébet

 

Illusztráció: free fotó a netről

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jano52 · http://horvaja.blog.hu 2010.09.15. 19:00:19

Drága Lótuszvirág!

Micsoda szerencse, hogy épen, egészségesen megúsztad ezt a kalandot! Írásod meggyőzött arról, hogy egyelőre maradjak itthon, de ki tudja, talán a kalandvágy győzedelmeskedik majd. Most már csak legfeljebb, jövőre. :)

Szeretettel,
Janó

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2010.09.16. 09:17:16

@jano52:
Köszönöm drága Janó, hogy elolvastad!:))
Borzalmas volt a felismerés, hogy velem is megtörténhetett... Mindig részvéttel hallgattam mások hasonló élménybeszámolóit, de azt hittem, az óvatosságom majd megvéd attól, hogy velem is előforduljon.
... Persze, ezt hittem akkor is, amikor egy januári reggelen totálkárosra tört autómból kikászálódtam...
Ölellek szeretettel, Lótusz.:)

magdolnagergely 2010.09.19. 10:58:34

Drága Lótuszom! Elszörnyedésem egyre fokozódott irásod olvasása közben! Hisz ez egy borzalom,ami Veletek megtörtént!!! Nem találok rá más szavakat! Remélem rémálmaid lassan tovatünnek....Szeretettel ölellek,sok puszi,magdi

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2010.09.20. 13:51:43

@magdolnagergely:
Drága Magdikám, köszönöm, együttérzésedet!
... Szörnyű volt. Álmaim javulóban...
Ahogy távolodik az "élmény", úgy lesz egyre könnyebb visszaemlékezni, beszélni róla.
Ölellek szeretettel soraidért, Lótusz.

Kiss Viki 2010.10.05. 12:57:14

Drága Barátnőm!
Borzasztó ami történt, jó, hogy nem bántottak Benneteket. Sajnos hiába vigyázunk, a jóhiszemű embereket kiszemelhetik.
Úgy szégyenlem magam. Elolvastam újra, miért gondoltam, Görögországban történt, mikor tudtam Spanyolországban jártatok. Aztán most rájöttem, Ibizát Görögországhoz kapcsolom...de olyan szőke vagyok!(Szerencsére ezzel mindig takarózhatok.) Csak még azt nem tudom, hogyan gondoltam, egyszerre két országban jártok...igaz számomra semmi sem lehetetlen...a szörnyű rablásra koncentrálva kissé összekeveredtem. Bár igaz, miért mentetek volna Madridból (Spanyolország) repülővel Görögországba, Ibizára.
Ölellek sok szeretettel, puszillak: szeleburdi Vikid :)

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2010.10.06. 09:09:53

@Kiss Viki:
Drága Vikim... :))
Már hogy ne értenélek!? Én is szőke vagyok, Te! :)))))))) És..., cseppet sem bánom.

Kirablásunk lassan halványul az itthoni szörnyű történések fényében. Most már nem az elveszett dolgaimat siratom, hanem ezt a sok otthontalanná vált embert, elpusztult állatot, és terméketlenné vált földet.
Jó lenne segíteni nekik! Adni, amink van. Ruhát, ágyneműt, pénzt, fedelet... Egyelőre még csak a telefonos adományvonalat hívtam, csordogáljon a pénz feléjük, de már csomagolom a kinőtt ruhákat, nélkülözhető ágyneműnket, és viszem a Máltaiakhoz.
... És ezt kérem minden olvasómtól is.

Ölellek szeretettel jöttödért drága Barátnőm! Köszönöm, hogy benéztél, puszillak, Lótuszod. :)

Shopping 2012.07.22. 11:28:52

Hol volt pènztàrca? Farzsebben? kabàt külsö zsebben? Ezt egy varosi 10 èves koràban megtanulja anyukàjàtòl...

dr. Bubó 2012.07.22. 11:45:25

balf@sz túristák...

dr. Bubó 2012.07.22. 11:46:32

index címlapon vagy...
szerintem ne kezgy el válaszolgatni az összes kommentre...

Darth_Vader 2012.07.22. 12:04:20

Borzalmas egy balek népség.

fordulo_bogyo 2012.07.22. 12:17:44

Orulok, hogy vegulk minden jora foldult.
Apro kerdesem lenne (mar regota kulfoldon elek): a rablas nem az amikor eroszakot vagy fenyegetest alkalmaznak?
Ami veled tortent azt en lopasnak tolvajalasnak neveznem.
Amitol nem lesz jobb, persze.
De lehet, hogy tevedek.

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2012.07.22. 12:18:08

Hát igen, sajnos ez bárkivel előfordulhat, bár elég furcsa, hogy egyetlen nyaralás alatt az ember végigéljen egy armageddont. Lehet, hogy jobban kellett volna figyelni, nem? Amúgy Madrid, Barcelonához viszonyítva kimondottan biztonságos város, (utánozhatatlan metróhálózattal). Ezzel együtt természetesen észnél kell lenni, mint mindenhol... ;)

Akit pedig a pozitív spanyolságok is érdeklik: www.kulturtapas.com

Johnny_D 2012.07.22. 12:27:50

fordulo_bogyo nem teved.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 13:53:58

@Shopping: Kedves Shopping... ha elolvastad végig, amit írtam, akkor tudod a választ. A táskámban volt. A táskám pedig a vállamon. Szikével vágták fel... :(
Sajnos nem vagyok edzett városi 10 éves..., így nem tudhattam, hogy mi a teendő. A rendőrök szerint örüljek, hogy nem vettem észre az akciót, mert, ha mégis, és kiáltozni kezdek, akkor belém döfte volna a szikét a rabló, hogy amíg engem segítenek, ő leléphessen.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 13:56:29

@dr. Bubó:
Ja..., most már én is tudom. Az voltam. Ráadásul szőke kivitelben... :)))
Ugye, mi ismerjük egymást, kedves Doki?:) Örülök, ha igen!!!:)
Köszönöm jelzésedet, hogy a főoldalra kerültem... :) Nem vettem észre.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 13:57:53

@Félkegyelmű: Köszönöm véleményedet. :)
... De, én inkább jóhiszeműnek mondanám magamat.

Moan 2012.07.22. 14:03:28

@dr. Bubó:

"kezgy"? :)

Én egyébként csak azt nem értem, hogy ha ez ott mindennapi, akkor miért nincs bekamerázva minden és miért nem vadásszák le a rabolókat?

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:04:35

@fordulo_bogyo: Igazad van, kedves Bogyó! Ez lopás volt, hiszen nem szúrtak le. A rendőrök szerint nagy szerencsém volt, hogy nem kiáltoztam segítségért - amit bizony megtettem volna, ha észreveszem a történést -, mert abban az esetben a szikés ember, hogy magát mentse, belém döfött volna azzal az eszközzel, amivel a táskámat belezte ki, hogy amíg engem ápolnak, ő leléphessen.
... Sebnél maradandóbb sérülést szereztem... Bennem maradt a félelem. És az idő múltával sem szűnik.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:08:50

@Gaspar Gil y Pollas: Sajnos igazad van. Jobban kellett volna figyelni.
... Vagy azt a hetet utazás helyett jobb lett volna átaludni...

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:13:13

@Moan: Lehet, hogy "levadászták" őket! :) Mert vannak kamerák, és ha pontosan tudod, hogy abban a labirintusban hol történt - melyik mozgólépcsőn - az eset, és mikor, akkor forró nyomon, a kamrák felvételét visszanézve akár el is kaphatták a rablót.

Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2012.07.22. 14:13:34

Azért az a kereszt a madridi Barajas reptéren nem túl megnyugtató látvány, tudván, hogy miért tették oda...

Measurer 2012.07.22. 14:17:56

@Lótuszom: Köszönjük, idegenforgalmi szezonban vagyunk, még mindig aktuális a figyelmeztetés. Bárcsak valóban óvatosak lettetek volna! Jó, hogy a SZÉP-kártyát nem rabolták el!
A legfontosabb jó tanács: Ne spóroljunk a taxival ha nem vagyunk felkészülve a tömegközlekedésre.
A szükséges óvatossági intézkedések meg Madridban is a szokásosak:
www.madrid-tourist-guide.com/en/general/madrid-safety.html
(Még az ajánlott ruhaviseletet is előírják :D)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 14:18:40

Erzsike, te vonzod a bajt!
Nem mennék el veled a sarki fűszeresig sem.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 14:20:49

"Egy jóképű – láthatóan spanyol – férfi "

Ezt kételkedve olvastam. Az a fránya, le nem írható etnikum, ugyebár....
Mindenüvé betették mocskos lábukat, és mancsukat.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:32:56

@Mitzi von Küche:
Számomra a kereszt a jót szimbolizálja. Látványa megnyugtató..., még akkor is, ha egy tragikus esemény emlékére állították.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:35:22

@Measurer: :))) Igen, az nagy szerencse, hogy a "SZÉP"- kártya, és főleg a személyes okmányaink megmaradtak!:)

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:36:45

@Kara kán:
Jaj nekem! Pont most gondoltam rá, hogy szólok Kara kánnak, ugorjunk már le a sarki fűszereshez... Most mi legyen? :))))))))

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:37:41

@Kara kán:
Hmmmm, hmmmm... Ühüm!
... Belém látsz, kedves Kara kán.
:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 14:41:18

@Lótuszom:

Prűd-e vagy?

A tegnap este néztem a BBC híradóját, eredetiben, nem a hírtévén.
Épp az volt az egyik fő hír, hogy Londonban - készülve az Óhlompiára- elkezdték begyűjteni a főleg Romániából érkezett zsebtolvaj bandákat. Nem emlékszem, hogy kimondták volna a Gipsy főnevet (vagy jelzőt inkább!), de a képeken egyértelműen látható volt, hogy mi az ábra.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 14:45:58

@Kara kán: Nem vagyok prűd.:)

De az a rabló tényleg spanyolnak tűnt. :)))

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 14:46:54

@Lótuszom:

Kivétel erősíti a szabályt, és az előítéleteket. :-)

AmBesten 2012.07.22. 15:19:08

Én "csak" azt nem értem, hogyan kerülhet egy online napilap címoldalára egy két évvel ezelőtt megírt poszt? Az első kommentek 2010-ből vannak...

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 15:23:50

@AmBesten: Talán azért, mert ma is aktuális... :))

Bevezetőmben utaltam rá, hogy nem mai történet.

Martian (törölt) 2012.07.22. 15:29:07

Azért nem árt tisztában lenni a kinti joggyakorlattal... jó évtizede egy barátomnak meggyűlt a baja az olasz hatóságokkal, mert egy ilyen késes tolvajnak alaposan ellátta a baját (a tolvaj saját kése átszúrta a tüdejét, három törött ujj és koponyasérülés)... jó, hogy a tolvaj végül túlélte és a srácot is kiengedték (véletlenül sem említette, hogy dan fokozata van aikidoban), de az idő nem kellemes nyaralással telt. A tolvajnak egyébként volt egy társa is (ők is párban dolgoztak), viszont a "gyors fordulat" láttán elfutott.

Advanced Flight 2012.07.22. 15:35:06

@AmBesten: gondolom, mert ma liberálék pihenőnapot tartanak, jobboldali posztot nem tesznek ki, így marad az archívum :-)

Anti Anyag (törölt) 2012.07.22. 15:40:51

@Advanced Flight: Ja, én is csodálkozom, hogy kint lehet.

"Az ereszkedő gépről az első meghatározó látvány - legnagyobb örömömre és megnyugvásomra - egy hatalmas fehér kereszt volt. "

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 15:46:08

@Martian: Jól esett arról olvasni, hogy volt, aki megvédte magát! :)
Ha észleltem volna, hogy mit tesz a táskámmal az a szemét, mindent elkövettem volna, hogy akciója sikertelen legyen!
... Hogy mit tehettem volna? Kiáltoztam volna rendőrért, és foggal-körömmel védtem volna a táskámat.
Az már más kérdés, hogy esetleg egy szikével a hasamban mire mentem volna ezzel a szándékkal...
Nem ismerem a spanyol joggyakorlatot, de a rendőrök nagyon rendesek voltak, és további lopási/rablási módokra is felhívták a figyelmünket.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 15:49:35

@Anti Anyag:
Hmmm... :)
... Ekkora bűn lenne az emlegetése?
Nem ismered blogomat, és engem sem... Elmondom hát, hogy nem ritka a kereszt és a hozzá kapcsolódó hitvilág megjelenítése írásaimban, verseimben.
Én ugyanis hívő ember vagyok. Keresztény.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 15:51:16

Tudna segíteni valaki????
Minek/kinek köszönhetően kerültem ki a főoldalra???????

Martian (törölt) 2012.07.22. 15:56:26

@Lótuszom: egy éber reflexű, képzett harcművésznek azért jóval több lehetősége van ilyenkor megfelelően cselekedni, mint egy átlagos turistának...

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:12:02

@Martian: Természetesen egyetértek Veled!
Azt gondolom, semmi esélyem nem lett volna, ha harcra kerül a sor... Ettől függetlenül nem adtam volna könnyen a tárcámat!

Egyébként régi mániám, hogy az iskolában némi önvédelemre meg kellene tanítani a gyerekeket!

dr. Bubó 2012.07.22. 16:13:08

@Lótuszom: a politikai hátszél...

a cigányozós posztok népszerűek mostanság...
cigányok/dakoták...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 16:15:04

Egyébként jogos a kérdés, hogy minek a sok kamera, egyéb műszaki cucc, ha ezek a gazemberek mindenütt büntetlenül garázdálkodhatnak?
Minek dolgoznak a mérnökök?
Miért nem a jó célokra fordítjuk a technikát?

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:24:51

@dr. Bubó: Nem szoktam mássága miatt elítélni egyetlen embert sem...
De elítélem a bűnözőket, az erőszakos, tolvaj, intoleráns embereket!

ReggieHammond 2012.07.22. 16:25:43

Félelmetes hogy ez Címlapra került.... az nem lehet hogy eleve Mo-n maradt a pénztárca ???

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:27:11

@Kara kán:
Ez a kérdés már nagyon régóta jogos, kedves Kara kán.
... És máig megválaszolatlan.

ReggieHammond 2012.07.22. 16:27:46

Reptéri csomagmegőrző mint olyan ?? Egyből kevésbé néz ki az ember "hülyetúristának"

ReggieHammond 2012.07.22. 16:28:55

@Lótuszom: Majd meggyónják, és megbocsáttatnak nekik...tudod, a kereszt..

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:31:39

@ReggieHammond:
Meg sem hallottam! :)
... Komolyan azt hiszed, hogy meg sem történt???
Nem kívánom senkinek az "élményt"..., és azt sem, hogy átélje azt a félelmet, amit a metrón közlekedve érzek azóta is.
... Próbáltad már empátiával olvasni mások történetét? Az enyémet, például?

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:33:28

@ReggieHammond: Te beteszed a kézitáskádat - pénz, kártya, személyes okmányok - bármilyen megőrzőbe is? :)

ReggieHammond 2012.07.22. 16:38:08

@Lótuszom: nem, nem erről van szó, elhiszem. csak kicsit olyan mintha minden touristot aki spanyolországba látogat (bárhová) lehúzzák.... de azért azt lássuk be hogy nem voltatok a helyzet magaslatán.... egyébként ott az airport busz, az Atocha-ra visz be 2 eur a jegy....

ReggieHammond 2012.07.22. 16:45:05

@Lótuszom: A bőröndök, a bőröndök..... amúgy ez nyílván ti döntésetek de sztem a másnapi bepakolással, reptérre menéssel, ottani várakozással simán több időtök ment el mint Milánóban várni a csatlakozást....

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:45:28

@ReggieHammond: Természetesen nem mindenkit ér hasonló élmény, aki Spanyolországba megy. Nem is szeretném ezt sugalmazni! Amiért megírtam, és feltettem, annak csak az az oka, hogy ha csak egyetlen - hozzám hasonlóan -, naiv balekon segítek azzal, hogy figyelmeztetem, akkor már megérte.
Ha most mennék - de nem megyek soha többé! -, már tudnám, hogy a taxi lett volna a legjobb megoldás. Hogy miért mentünk metróval? Mert a szállodánk egy metróállomás szomszédságában volt. Praktikusnak tűnt...

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:48:15

@ReggieHammond:
Nem nyertünk időt. Igazad van, mehettünk volna Milánón keresztül is.
... Annyira szerettem volna látni Madrid nevezetességeit... Azt minden esetre nem gondoltam, hogy az első nézelődésre a rendőrségen kerül sor.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 16:58:03

@Kara kán:
Úgy tűnik, jól gondoltad... :)
Egy másik orgánumon kaptam ezt az alábbi linket:

A BBC forgatócsoportja készített egy órás oknyomozó riportfilmet az erre az "üzletágra szakosodott" csoportról, a szálak délkeleti szomszédunkhoz vezettek...
BBC.This.World.Gypsy.Child.Thieves.XviD.AC3.MVGroup.org

ReggieHammond 2012.07.22. 17:02:55

@Lótuszom: Ettől én simán visszamennék mert az egyik legélhetőbb város amit ismerek... a pénztárcádat itthon is ellophatják, ennyir erővel ki sem kell lépni az ajtón (bár betörni így is betörhetnek hozzád, szóval ez sem garancia...) másrészt alapvető és ezt le is írják de ki is található, hogy női (meg bármilyen táskát) nem lóbálunk, rakjuk a vállra stb, hanem magunk előtt tartjuk szorosan fogva... praktikusan a ti szituációtokban, bőrönd előttetek (nem mellett) rajta a táska amit fogsz... agy azért elég nehéz felvágni, kipakolni stb..... és bár se nem szép se nem kényelmes még mindig ott a nyakbaakasztós módszer....

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 17:05:08

@Lótuszom:
Sajnos nem tudom megnyitni a linket...

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 17:06:26

@ReggieHammond:
Igazad van. Most már én is sokkal jobban vigyáznék.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 17:11:59

@Lótuszom:
Nem is link, hanem keresőkifejezés.

dukeekud 2012.07.22. 17:12:02

Ez aze mar burleszkfilmbe illo benasag, hogy valaki 5 percenkent elhagyja az ertek targyait.
Ezenkivul nem tudom elkepzelni, hogy lehet valakinek szetvagni a taskajat ugy, hogy azt ne vegye eszre, es utanna meg kutatni is benne.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 17:17:51

@Kara kán:
...és magyar feliratok is vannak hozzá: www.podnapisi.net/hu/BBC.This.World.Gypsy.Child.Thieves.XviD.AC3-MVGroup.org-r438543

@dukeekud
Nem feltétlenül. Én a talpraesett unokahúgomnak adtam kölcsön egy utazótáskát, és amikor visszahozta, én vettem észre, hogy az egyik oldalzseben (amelybe amúgy, szerencsére nem tett semmit) finom, majdnem 20 centis vágás van.
Szerinte csak kibomlott a textília. :-)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 17:32:31

@Kara kán:
Egyébként ez egy 2009-es dokufilm, én viszont tegnapelőtt láttam a BBC híradóban az akciózó londoni rendőröket.
Egy másik hír szerint keleti szomszédunk rendőrei segítenek a bobbiknak, ami dicséretes.
www.bbc.co.uk/news/uk-england-london-18882050
Ne csak mi várjunk segítséget a nyugattól, már ha van ilyen, hanem mi is segítsük őket, ugye.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.22. 17:35:51

A londoni rendőrség mostani kampányának neve: Operation Ursus.
A következő lapon:
www.btp.police.uk/pickpockets/
sok trükk megismerhető.

Kata78 2012.07.22. 18:07:57

Nem elítélni akarlak, ne érts félre, de aki bármelyik nagyvárosban a hátára teszi a tárcáját, kb meg is érdemli. Tömegközlekedésnél meg főleg. Lehet, BP, Róma, Madrid, London, stb... a város szabadon választott. És még csak túristának sem kell látszanod. :(

Démonmac1 2012.07.22. 18:29:14

Utazáskor nagyon résen kell lenni, pénzt elosztva, érdemesebb nyakba (ing alá) táskában rögzítve hordani, illetve övtáska. (hogy előtted legyen, ne háton, vagy vállon)
Fényképezőgéppel is résen kell lenni (kikaphatják az ember kezéből) amikor börönddel/csomaggal szerencsétlenkedünk, lehetőleg jó el kell rakni.
Válltáskát csak nagyon elővigyázatosan, ha már akkor a párod és közötted legyen.
Ezekre sajnos figyelni kell (Olasz, Spanyol, Portugália) kisrobogós helyeken. (északi országokban ez a fajta elkövetési módszer nem jellemző)

Sok helyen jártam, aztán hazavérve csökkent a figyelem, így itthon egy besurranó tolvaj megszabadított pár értéktől. A hazai yard pedig alulfizetett, nem felszerelt satöbbi...
Résen kell lenni.

nyanyus 2012.07.22. 19:12:05

Velünk is tavaly történt. Felnőtt gyerekeim- nem kis szervezés után- meghívtak a 60-dik születésnapomra, egy hosszú hétvégére Madridba. Nem is a meghívás, hanem az, hogy rám szántak nem kis áldozat árán 4 napot, nagy örömmel töltött el. Megérkezéskor azonnal a szállodába taxiztunk, majd épphogy ledobáltuk a csomagjainkat, azonnal a közeli metróállomásra mentünk és a belvárosba siettünk, hogy egy percet se veszítsünk az amúgy szűkös időkeretből. A metróállomáson a férjem vett 4 db 3 napos jegyet( akkor lehetett látni, hogy honnan veszi ki a pénzt). Alighogy kiértünk szomjasak lettünk és a férjem venni akart 4 db ásványvizet. A legnagyobb megdöbbenésére csak aprópénze volt( 5-ös, 10-es) és az összes nagy címletű eurója, valamint a szállodai szoba kulcs-kártyája hiányzott, úgy 600 EUR. Elkövette azt a nagy hibát, hogy a szállodában azonnal nem rakta a széfbe a pénzét, de nem is gondolt rá a nagy sietségben. Hiba volt! A pénz a fotóstáskája belső zsebében volt, mint az elmúlt 20 évben bármikor. Nagy utazóknak számítunk, bejártuk Európát, Amerikát és Ázsiát, de velünk ilyen még sose történt. Többször megfordultunk Olaszországban, Rómában , ahol a zsebtolvajoktól állandóan óvtak minket az ismerősök, de semmi se történt Hál Isten.
Engem igazából talán nem is a pénzveszteség érintett érzékenyen, hanem az, hogy egy részemre nagyon fontos utazás hangulata romlott el, akárhogy is próbáltunk úgy csinálni, mintha mi sem történt volna. Persze mind a négyünknél volt bankkártya, de itt nem ez volt a lényeg. Ma már persze a férjem is azt mondja, hogy nem a pénz érdekli, hanem a hogyan. Szinte egyedül állt a mozgólépcsőn, a metrókocsi sem volt zsúfolt.
Végső konklúzió részemre: lehet egy ország bármilyen szép, lehet a legszebb
székesegyháza, engem ez igazából nem érdekel, ha nem érzem biztonságban magamat. Ha egy kormány, ha egy rendőrség nem tud az ilyen fokú szervezett bűnözés ellen hatásosan fellépni, az ne számoljon a turizmussal. Annak ellenére mondom ezt, hogy lényegében tudom, hogy ez a fajta bűnözés valahol egy túlélési bűnözés, hiszen Spanyolországban kb. 22 % a munkanélküliség. Mindent megértek, de rám Spanyolország a jövőben ne számítson!:))

Pierr Kardán 2012.07.22. 19:33:04

A baj csak az, hogy egy ilyen "élményért" sajnos nem kell Madridba utazni, mert a 4-6-os villamoson is gyakran akcióznak a svéd népcsoport tagjai és lopják a táskákból ami mozdítható.

Még a feleségemmel szálltunk fel, én leültem az első ülésre, ő az ajtónál lévő kapaszkodónál állt. Azt vettem észre, hogy egy sokszoknyás svéd nő áll mellé és a nagy lebernyegjével eltakarja a feleségem táskáját. A feleségem semmit se vett észre, de én azonnal odanyúltam és határozottan hátrébb húztam a feleségem a táskáját, amikor is már húztam az asszonyság kezét is, amelyik csuklóig a táskában volt. Szerencsére semmit se tudott kiszedni belőle, de volt lélekjelenléte és velem kezdett pörölni, hogy miért piszkálom a hölgy táskáját. Erre kicsit kiakadtam és kb. üvöltve közöltem vele, hogy én akkor piszkálom a feleségem táskáját, amikor akarom, de az ő keze miért volt benne?!?! A nagy ribillió nyomán a nő leugrott a villamosról (fura módon azonnal követte pár svéd honfitársa is).

A fura az egészben az, hogy a feleségem akkor vett észre bármit is az akcióból, amikor én húztam el a táskáját, azt is akkor vette észre, hogy matatnak benne.

lala5a 2012.07.22. 21:08:52

Két évvel ezelőtt pontosan azon a napon, amikor a világbajnok spanyol válogatott haza érkezett Madridba, Portugáliából már hazafele jövet érkeztünk mi is a városba. Mivel Portugáliában autót is béreltünk, a kauciót 800 €-t, kp-ban hoztam, külön gondosan becsomagolva és elrejtve az övtáskám legvédettebbnek hitt rekeszében. Beérkeztünk a metróval a Nouvos Ministerios megállóba, ahol át kellett szállnunk egy másik a vonalra. Az állomáson alig lézengett akkor még pár ember, de mivel a vonat sokáig nem jött egyre többen lettünk, a végén már mozdulni sem lehetett a peronon. Végre jött egy szerelvény, ami szinte teljesen tömve volt. Az ajtó épp előttünk nyílt ki, és a tömeg szinte betolt a kocsiba, és az ajtó bezáródott. Mellettem állt egy nem jóképű spanyol férfi, hanem egy napszemüveges, inkább a nálunk is megforduló román cigányokra hajazó öregúr, aki ahogy a szerelvény elindult elég látványosan kezdett rosszul lenni, tökéletesen magára vonva a figyelmem. Közben persze lökdöstek minden oldalról. Egyszer éreztem, hogy az övtáskám a hasamról az oldalamra csúszott, de a szabad kezemmel vissza is húztam. Közben a vonat beért a következő állomásra, ajtó kinyílt, a tömeg kitolt a peronra, a rosszul lett öregúr biztosan a levegőtől hirtelen jobban lett, és a mögöttem álló fiatalabb "hölggyel" együtt gyorsan eltűntek. Lepillantottam az övtáskámra és megdöbbenve láttam, hogy az a rekesz amiben a pénz volt, és csak az, ki van zipzárazva, a rekesz meg üres. Tudtam egyből kik voltak, társaimmal próbáltuk utánuk futni, persze eltűntek a tömegben és a labirintusokban.
A rendőrökkel nekünk nem volt ilyen szerencsénk, mert egy működő rendőrőrsöt is alig találtunk, ahhoz is kellett 4-5 megállónyit menni metróval. A madridi bkv viszont nagyon készséges volt, és elláttak bennünket annyi ingyen jeggyel, amivel el tudtunk menni, sőt másnap a reptérre is ki tudtunk jutni. Nálunk ez elképzelhetetlen. A rendőrökön viszont látszott, hogy mekkora nyűg vagyunk nekik, mert ők is az utcán szerettek volna inkább lenni, a több százezres tömegben éltetve az aranylábú fiúkat. Nem is mentünk velük sokra.
De szerencsésnek érezhettem magam, mert csak a pénz tűnt el, pedig a mellette levő rekeszben voltak az irataim is. De szerencsére azok megmaradtak. És megmaradtak a portugál élmények is. Túltettem magam rajta. De nincs még vége.
A történelem és a sors ismétli önmagát ? !!
A múlt évben ismét Portugália és Spanyolország déli részét szemeltük ki nyaralásunk helyszínéül. Öt fős társasággal utaztunk, s mivel egy évvel korábban füstbe ment a madridi városnézés és menetrend miatt is úgy alakult, Madridba mentünk először, és 2 napos városnézés után szándékoztunk tovább repülni Faro-ba. Okulva az előző évi történéseken, mindenki elővigyázatos (?) és éber volt. Első nap nem is volt semmi. Második nap megéhezvén a Moncloa metróállomáson lévő Burger Kingben vásároltunk kaját, amit az étteremhez tartozó, de az üzlet elé kitett asztaloknál leülve szándékoztunk elfogyasztani. Letettük a kajáinkat, leültünk. Egyik hölgy útitársunk pontosan velem szemben ült, háttal az étteremnek. Láttam, hogy az étterem felől egy harmincas, szintén nem a spanyol szépfiú kategóriába tartozó fazon tart felénk. Abban a pillanatban nekem valami bevillant, de mire szólni tudtam volna egyetlen mozdulattal letépte a hölgy útitársunk válláról a táskát. Elrohant és egy pillanat alatt eltűnt az aluljáró forgatagában. A nem kevés pénz mellett, bankkártyák, telefon, 2 útitársunk összes irata tűnt el egy szempillantás alatt. Madridi időnk hátralévő részét a rendőrségen illetve a konzulátuson töltöttük, de legalább a tovább ill a hazautazáshoz szükséges útleveleket megkaptuk.
Így nem sikerült Madridot megnézni másodjára sem. De most már nem is érdekel.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:26:06

@dukeekud: Ne is tudd meg soha, kedves Dukeekud.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:27:30

@Kara kán: Köszönöm, kedves Kara kán! :) Mindent!:)
Nagyon rendes vagy.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:29:31

@Kara kán: Köszönöm a küldeményt! Sajnos csak így védekezhetünk, hogy "kiképezzük" egymást/magunkat.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:32:05

@Kata78: Nem a hátamon volt, kedves Kata! :) Válltáska volt, és rajta tartottam a karomat a záron... Naná, hogy mögötte vágták fel.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:36:28

@Démonmac1:
Kedves Démonmac1! Köszönöm empatikus megszólalásodat!
Már kezdtem magam egészen szerencsétlen flótásnak érzeni, olvasva néhány megszólaló lekezelő megjegyzését.
Bárkivel előfordulhat. Ne legyen így, mert senkinek nem kívánom, hogy befészkelje agyába a félelem magát.
Köszönöm emberséges hozzászólásodat, hálás vagyok érte.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:38:46

@nyanyus: Kedves Nyanyus! Történeted szörnyű!
Nagyon sajnálom, hogy a gyermekeiddel, és férjeddel töltött születésnapod örömét rontották el a rablók!
Én sem vágyom Madridba!

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:41:38

@Pierr Kardán: Egyetértek Veled, kedves Pierr! Elég Pesten közlekedni, és az élmény megtalál... De az az igazság, hogy külföldön, nyelvi és egyéb problémákkal nehezítve még szörnyűbb, ha meglopnak.
Szerencsére figyelmes voltál, és bátor. Örülök, hogy veszteség nélkül megúsztátok az utazást.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.22. 21:44:28

@lala5a:
Jaj, kedves Lala! Ami Veletek történt, az elképesztő! Nem csodálom, ha nem vágyódsz vissza!
Köszönöm, hogy leírtad történetedet!
Talán bennünket olvasva, példánkból tanulva néhány honfitársunk megúszhatja a hasonló "élményt", ha nyaralni utazik.

Dubito 2012.07.22. 21:57:24

Több millió román vándorolt ki Spanyolországba és Olaszországba az elmúlt évtizedben. Miközben többségük tisztességesen dolgozik, bőven vannak, akik ezekből a jellemzően balkáni trükkökből, illetve koldulásból élnek, erősítve az EU keleti bővítésével és általában a kelet-európaiakkal szembeni ellenszenvet.

nyanyus 2012.07.22. 22:02:52

@Lótusz@Lótuszom: Ma már nem bánom, csak nagyon sajnálom a lehetőséget, amit egyszerű tolvajok rontottak el. Nem vagyok hívő, sőt, de nagyon reménykedek abban, hogy ezeknek a tolvajoknak is meg lesz a maguk büntetése valahol, valamikor:))

kalandfereg 2012.07.22. 22:47:22

Köszi, hogy megosztottad, tanulságos volt.
És ennyit a bazi nagy fehér keresztekről, mint pozitív előjelekről... ;)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.23. 00:25:09

Nekem van pár alapelvem:
- zsúfolt tömegközlekedési járműre nem szállok fel, nehogy külföldön, Budapesten sem
- soha nem ülök kávézóban, cukrászdában stb. közel a kijárathoz
- a fenti helyeken - ha lehet - olyan helyet keresek (mint a vadnyugati filmek szereplői :-) - ahol meg tudom vetni a hátam, és rálátásom van a helyiségre
- nem sajnálok meg hirtelen az utcán rosszul lett embereket, csak ha magányosak
- nem érdekel, ha mások köhögnek
- érdeklődő turisták esetében csak akkor segítek, ha nem érzek rajtuk tolvajszagot (jó orrom van!)
- nem hordok magamnál készpénzt, vagy, ha igen, az az ingem elülső zsebében van, szem előtt, az ing felett pedig pulcsi, zakó, hanorák stb. van.
- nem adok pénzt sem koldusnak, sem gyereknek, sem síró kisgyerekkel kéregető "anyukának", sem öreg, botra támaszkodó szipirtyónak, sem a becsöngető ELMŰ-snek, sem a rendőrnek, sem a rákos gyerkek, vagy árvák javára kéregető huncutoknak, de még a Krisna-tudatú hívőknek sem. A jehovistáknak, mormonoknak, szcientológusoknak és más térítőknek meg nem adom oda a lelkem.
Egy kivételt teszek: ha valahol aláírásokat gyűjtenek a Btk. szigorítása érdekében, a kérdőívet aláírom. :-)

Miért nehéz ezeket megtanulni, és betartani?

mens sana 2012.07.23. 00:31:07

@Kara kán: egyáltalán nem nehéz, én már kb 10 évesen képes voltam rá...

kettő: az meg szerintem vérciki, hogy valaki sír-zokog meg shakerspeari tragédiát gyárt egy elveszett tárcából. örülök, hogy a poszterrel semmi rossz nem történik egyébként soha, de azért az élet igazi drámái kicsit máshol kezdődnek.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.23. 07:03:55

@Dubito: Kedves Dubito, azt hiszem ezek - a mások kifosztásából élő - piti bűnözők mindenütt megtalálhatók. Sajnos, a tisztességesen dolgozók munkája, életvitele nem hírértékű..., így csak a gazemberek tetteiről értesülhetünk.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.23. 07:05:29

@nyanyus: Veled együtt bízom abban, kedves Nyanyus, hogy megbűnhődnek egyszer mindazért a rosszért, amivel másoknak keserűséget okoztak.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.23. 07:08:44

@kalandfereg: Hááát, igen. Az előjeleket nem mindig értelmezzük helyesen... :)
Köszönöm, hogy elolvastad, és tanulságosnak érzed mindazt, ami velem történt. Az volt a szándékom, hogy azok a szerencsések, akikkel még nem történt hasonló, elkerülhessék, tanulva esetemből.

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.23. 07:11:06

@Kara kán:
Kedves kara kán! Hasznos szabályaidat a jövőben betartom én is!
Köszönöm, hogy megtiszteltél látogatásaiddal! Örültem jöttödnek, bölcs észrevételeidnek, emberségednek.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.23. 10:13:33

@mens sana:
Kár örülnöd - esetleg csak kárörülnöd - mert az ide beírókkal, vagy rokonaikkal már történt hasonló.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.07.23. 10:20:31

@Lótuszom:

Akkor adok még tanácsokat:
- azoknak, akik nem mernek/tudnak kiabálni: venni kell egy foci játékvezetők által is használt sípot, és a nyakba akasztani
- létezik olyan pici riasztó, amelynek egyik végét a féltett tárgyhoz, például pénztárcához kell rögzíteni, másik végét pedig a táskához. Ha a két elemet eltávolítják egymástól (kihúzódik a szeg a lyukból), fülsiketítően kezd sípolni. Én a Conrádnál vettem ilyent (pl. www.conrad.hu/conrad.php?name=Products&pid=751569). Évekig elmegy egy pici elemmel.
- a gázspré nem baj, ha kéznél van, olyan esetre, ha tettlegesen támad a zsebtolvaj

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2012.07.23. 12:04:18

@Kara kán:
Köszönöm! Jó ötlet a síp!:)))
A Conrad katalógusában megtaláltam a riasztókat! Feltétlenül veszek hangot adó kütyüt, és sprét is.

Kutyás ember vagyok, és kutyáink ünnepeiken mindig kapnak ajándékot. Többnyire sípoló tyúkot, vagy röfögő malacot..., mert ezeket szeretik..)) A boltos mondta, hogy van, aki kisebb méretű sípoló állatot vesz, és tesz a táskájába, riasztó helyett. Állítólag kiválóan működik.:)
... Én azért szívesebben választom a Conrad-féle apró tárgyat, mint egy visító tyúkot. :)