A szivárvány üzenete


 

 

A tudósok szerint a szivárvány nem más, mint fénytörés. Az esőcseppeken megtörik a fény, majd spektrumára bomlik. Vagyis, nem több és nem kevesebb, csak egy optikai jelenség. Nem kell hozzá más, csak napfény és esőcseppek, de öntözőcső segítségével mi magunk is készíthetünk szivárványt.

Nekem ennél többet, mást jelent… Ha nem így lenne, nem írnék róla cikket, és nem rohannék minden megjelenésekor alá, nem törődve mennydörgéssel, esővel.

Nekem a szüleimet, az Ő üzenetüket, jelentkezésük hírét hozza ez az elbűvölő égi csoda.

Szivárvány-mondákat a világ minden területén találhatunk. Az írek szerint, a végében kincset lehet találni, csak ásni kell egy keveset. Indiában azt vallják, hogy a szivárvány nem más, mint híd az élet a halál között.

A Teremtés Könyve is megörökítette, mint az Isten és az ember – Noé - közötti szövetség megkötésének hírnökét. Olyan szövetségét, amely azt üzeni, hogy gond és baj ellenére is van értelme az emberi létnek, és küzdelemnek.

Ambivalensnek tűnhet a megkötés utáni újrakezdés emberére váró, feldolgozni, értelmezni való megélt múlt, az özönvíz rettenete, és az Istentől kapott remény, a szivárvány üzenete.

De, talán nem is az. Inkább egy sokkoló szembesítés és büntetés utáni új lap! Az újrakezdés lehetőségének szimbóluma.

Érdekes eredményre jutunk, ha a színeit – piros, narancs, sárga, zöld, sötétkék és ibolya - próbáljuk értelmezni. A piros, a szeretet, az öröm, a vér, és az élet szimbóluma. A narancs színében az éltető Nap üzen, a sárga is őt idézi, bár az irigység színeként is szokás emlegetni. Zöld a körülöttünk élő, létező világ színe, a reményé és a jövőé. A kék, az ég, és az éltető víz színe. A víz a keresztségre is emlékeztethet bennünket, amikor Isten egyenként kötött szerződést velünk. Kék a hit színe, és Mária ruhája is kék, a templomi freskókon.

Ha ezeket a színeket összekeverjük, a fehért, Isten szimbolikus színét kapjuk eredményül.

Ne csak színeire, hanem a színek számára is figyeljünk!

A hetes, csaknem minden kultúrkörben ismert, mágikus szám. Már a kisgyerekek is tudják, hogy a sárkánynak ennyi feje van, az iskolások pedig, már azt is, hogy a zenei hangsorban is hét hangot különböztetünk meg, sőt, a hét is ennyi napból áll.

Ha azt mondjuk, a „világ hét csodája”, akkor mindannyian tudjuk, hogy a Föld legősibb művészeti, építészeti remekműveire gondolunk.Egyiptomban a hét, az örök élet szimbóluma, a keresztények pedig, tudják, hogy hét főbűnt kell elkerülniük, hogy üdvözülhessenek. Nekünk, magyaroknak hét törzsünk, és vezérünk volt. Róma hét dombra épült, és ezek közül a legnevezetesebb a Vatikán domb. A szivárvány számos művészt megihletett. Leírták, megfestették, lefotózták. Én most az egyik legszebb szivárványos verssel szeretném megajándékozni Önt, kedves Olvasóm.

Reményik Sándor: Szivárvány

I.
párában, a vízesés felett,
Halványan, mint egy álom,
És testetlenül, mint egy lehelet:
Az örökifjú szivárvány lebeg.
Megrokkannak a sziklák, a hegyek,
A kő mállik, az erdők sírba térnek,
Új medret tör a patak magának,
S a régit testálja a feledésnek.
Megőszül a világ.
De a szivárvány mindíg egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.

II.
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, -
Ennek a hídnak hídpillére nincsen,
Ezt a hidacskát csak az Isten tartja.
Az Isten, aki a szívekbe lát.

Radnaborberek, 1922 július

Ugye milyen gyönyörű sorok?


Búcsúzóul pedig, íme a történet, ami miatt ezt a jelenséget körbejártam.
Régen volt, 12 éve. Finnországba utaztam egy konferenciára, többedmagammal. Régi kollégákkal és párommal, kedvenc közlekedési eszközömön, vonaton. Bár létezik gyorsabb lehetőség is, mi szerettünk volna a gyönyörű tájban gyönyörködni, ezért mondtunk le a repülésről. Aki vonatozott már hosszabb úton is, az tudja, hogy a bezártság, a helyhez kötöttség nagy kerítő, még ismeretlenekből is beszélgetőtársat csinál. Mi pedig, mindannyian ismertük már korábban is egymást. Kollégám udvariasságból feltett kérdésére, hogy betegeskedő édesapám állapota javult-e, kitört belőlem két év minden fájdalma, és a bekövetkezett veszteség, a helyrehozhatatlanul elmulasztott percek minden lelkifurdalása. Meséltem. Papáról – édesapámról -, akit a betegség 35 kilóra fogyasztott le, és akinek erős és jóságos szíve, egészen ereje végéig éltetett. Folyt belőlem szó, és patakoztak könnyeim is. Úgy igazán, akkor és ott sirattam el, nem a néhány hónappal korábbi temetésen, ahol Anyácskámat erősítettem, támogattam.
Kollégám döbbenten hallgatott, párom karja átölelt, én pedig, igyekeztem visszatérni közéjük. Annyira ott volt Papa, hogy éreztem a jelenlétét, biztatott mosolyával és felemelte lehajtott fejemet…
-Nézz fel az égre, ott találsz! – üzente.
És nekem fel kellett néznem. Szikrázóan szép szivárvány tündökölt az égen! Útitársaim is döbbenten nézték a csodát. Nem volt eső, nem volt napsütés. Nem alakulhatott ki a fizika törvényei szerint semmiféle fénytörés. De, ott volt! És pár perc múlva megjelent egy másik is!
Éreztem, tudtam, Édesapám üzent.

Utunk során még sok-sok szép élményben volt részem, de hazatérve ezt meséltem el elsőként Anyácskámnak, aki megerősített hitemben, hogy valóban, Papa üzent ily gyönyörű módon.

Elmúlt újabb két év, és Mindenszentek előtt egy nappal, váratlanul, betegség és előjelek nélkül, úgy, mint akit elrabolnak, eltűnt a felhők között a legjobb lélek, akit ismerhettem, Anyácskám.

Összeomoltam, és soha többé nem lettem a régi. Akkor váltam felnőtté. Zokogva ébredtem minden nap. Családom szívből gyászolta Mamát, de közben engem féltett. Párom akkoriban gyakran utazott el konferenciákra, és néhány héttel Édesanyám halálát követően is mennie kellett. Nem mert itthon hagyni, hát elintézte, hogy mehessek én is. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanaz a kollégánk is utazott, akivel Finnországba menet a szivárványt láttuk.

November vége volt, hideg, télies idő. Feketében, kedvetlenül álltam a vonat ablakában, bámulva az Alpok csúcsait. Megkerülhetetlen volt a kérdés:

-Mi történt, hogyan veszítetted el anyukádat?

Elmeséltem, - hatalmas fájdalommal, mély beleéléssel – azt a gyönyörű utolsó közös kirándulást Ó-pusztaszerre, a napok múlva lezajló váratlan agyvérzést, és az azonnali halált. Párom könnyezve ölelt át, majd Ő, a nagy hitetlen felkiáltott:

-Ezt nem hiszem el! Nézzétek!

És ott, az Alpok hegyei között, csodát láttunk. A télies időjárási viszonyokat, a közelgő decembert és minden fizikai ismeretünket meghazudtolva, egy szépséges szivárvány ölelte össze a két csúcsot.

Anyácskám üzent. Azt üzente, látom még, de ne sírjak már.

Nem írom le az összes szivárványt, ami megadatott azóta, de egyet, a harmadikat még elmesélem.

 

Már félév telt el Anyácska halála óta, és közeledett az első anyák napja, amikor - tudtam -, hogy  nem lesz kinek virágot adnom. A két drága fiú, és jóságos párom mindent elkövetett, hogy az ünnep szép legyen. Nem akartam kedvüket szegni, hát mutattam, mennyire boldog vagyok. Valahogy sikerült elhitetnem Velük, hogy minden rendben.

Ebéd után, amikor már elhúzódtak, kimentem a kertbe és a szemerkélő esővel együtt sírtam. Sirattam Őt és sirattam saját árvaságomat.

És akkor a semmiből, mint egy ajándék, ott szikrázott, tombolt az égen egy szivárvány. Anyácskám simogató szeretete varázsolta oda.

… Hát hogyan is hihetném én, hogy a szivárvány nem más, mint eső, nap és fénytörés?

 

 


 

Sági Erzsébet

 

 

Illusztráció: free fotó a netről

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiss Viki 2009.04.26. 21:43:25

Drága Barátnőm! Gyönyörű soraid nekem mindig erőt adnak és kitartást az élethez. A szivárvány nekem a reményt jelenti, hogy senki és semmi nem tűnik el örökre. Ez történeted szívszorítóan, nagyon megható, mindig elsírom magam, ha olvasom, híven tükrözi érzékeny, kedves, jóságos lelkedet. Szeretettel: Viki

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2009.04.26. 22:25:00

Drága Vikim...:)
A szivárvány a remény... és a lehetetlennek tűnő akadályok leküzdhetőségének jelképe a számomra is! Összekapcsol élőt a holttal, eget a földdel... Amikor tündöklő ívét látom, semmi sem tűnik lehetetlennek...
Köszönöm, jogy jöttél, olvastál, szóltál!:) Ölellek érte szeretettel, mint mindig, Lótuszod.:)