Előérzet

Előidéztük, vagy megéreztük a bajt?

Ez a kérdés már sok éve motoszkál bennem.

Vesztét érzi! – mondják arra, aki nem fér a bőrébe.

… Márpedig, mi nem fértünk.

Felszabadulásom – válásom – első szilveszterét négyesben töltöttük. Barátnőm, és férje, - hogy ne szomorkodjunk otthon fiammal -, nem ment bulizni, hanem hozzánk kvártélyozta be magát. Ősrégi barátok voltunk, Erikát születésétől fogva ismertem, szerettem.

Jó bulinak ígérkezett, az is lett. A sok móka után, levezetésül leültünk, hogy megnézzük a szenzációsnak beharangozott filmet, a Földrengés Los Angelesben-t.

Mi „lányok” jó nézőként hittük a könnyeket, sikoltottunk, amikor rengett a föld, törtek a hidak, szakadtak a vezetékek.

A fiúk pedig, lesték a bakikat, és cikizték kegyetlenül a cikizhetőt.

Végül is, mindannyian jól szórakoztunk.

… Ahogy azon is, hogy 3-án utaznak!

Hogy hová? Hát persze, hogy Los Angelesbe, Erika régi osztálytársához.

Ők elutaztak, mi integettünk, és máris várni kezdtük Őket haza.

Már két hete kint voltak, amikor 1994. január 17-én szörnyű hírre ébredtünk.

A szilveszter éjszakai film valósággá vált!

Los Angeles házait, hídjait földrengés rázta, pusztította. A szekrények ajtajai – mint szellemjárás idején – kitárultak, ömlött ki a tartalmuk a földre. A poharak csilingelő haláltáncot jártak a polcokon, majd millió darabbá robbanva szét, beborították éles cseréppel a padlót.

A házigazdák – mint mindenki, aki a Szent András Árok elnevezésű kontinentális törésvonal földrengések által gyakran látogatott városaiban lakik – tudta, hogy mi a teendő. A lakás legvédettebb helyére, az ajtótokokba álltak, szorosan egymáshoz bújva, várva, hogy csillapodjon a tomboló földrengés.

A baj sohasem jön jókor. De a hajnal, mikor még mindenki alszik, a lehető legrosszabb időpont.

Barátaimban még élt a szilveszteri film néhány jelenetének emléke, és a félelmetes moraj, a táncoló szekrény látványa azonnal tudatosította bennük, hogy nagy a baj.

Kirohantak szobájukból, a háziakat keresve. A látvány – bár szokatlan és komikus volt – nem ingerelte Őket nevetésre. Az ajtótok törékeny biztonságában szorongott a család. A családfő – régi szokásának hódolva – egy szál semmiben aludt most is, és már nem volt ideje felkapni a nadrágját. Így állt ott - kiszolgáltatott kisemberként -, övéit átnyalábolva az ajtótokban.

Erika – akárcsak jómagam, hirtelen baj esetén - a WC oltalmába menekült. Egyrészt, mert a szükség nagyúr, másrészt, mert a helyiség kicsinysége védelmező búvóhelyet sejtet. Az egész lakás mozgott, a WC-kagyló sem volt kivétel. Erika elájult félelmében. Férje felnyalábolta a törékeny asszonyt, és beállt vele a többiek közé, az ajtótokba.

Lassan csitult a bútorok tánca, és ők odamerészkedtek az ablakhoz.

A látvány, ijesztő volt. Kettétört hatalmas hidak, leszakadt autópályák, összedőlt épületek, és percekig halálos csend – a döbbenet csendje, amit csak belül hall az ember - vette körül őket.

Aztán, mint egy bekapcsolt rádió összevissza tekergetett keresőjének sipítozása, bábeli hangzavar támadt. Mindenki keresett valakit, valamit. Az autók, lakások riasztói megállás nélkül visítottak, az emberek kitódultak az utcára, mert tudtál, utórengések várhatók. Aki tehette, boltba rohant élelmiszerekért, mert a földrengés átrendezte az addig élt életet. Nem számíthattak az éttermek, kifőzdék kosztjára, csak az volt biztos, amit hazacipeltek.

Erikáékat az egyik utórengés egy boltban érte. Kisebb volt, mint az első, de a polcokról feléjük zuhanó árucikkek látványa és a föld hangja félelemmel töltötte el őket. Rohantak ki, a szabadba.

Víz- és gázvezetékek törtek szét, telefonkábelek, villanyhálózatok szakadtak el, és tették lehetetlenné a kommunikációt haza.

Az itthoniak, TV, és rádió-hírekből hamar értesültek a történtekről.

Tehetetlen várakozás, remények és sírás napokig…

Aztán egy napon hírt kaptunk felőlük. Élnek, jól vannak, de nem tudnak telefonálni, és nem tudnak hazarepülni sem bizonytalan ideig, mert a repülőtér, és a gépek is megrongálódtak.

A leltár vége szomorúra sikeredett… A 6,7-es földrengés következtében 72 ember halt meg, 9000 súlyos sérültje volt, és az anyagi kár elérte a 25 milliárd dollárt.

Barátaink hazatértek, az átélt borzalmak – a megmenekülés fényében – kissé megfakultak, de teljes mértékben feledhetővé nem váltak az óta sem.

Hogy azon a csodás szilveszteren előérzet, vagy megidézett történés okából néztük, és éltük át a később bekövetkezett valóságot, azt nem tudhatjuk… Egy biztos. Erős fogadalmat tettünk mind a négyen, hogy hasonló helyzetben, soha többé nem fogunk - sem tréfálkozva, sem mélyen átélve - önkéntes szereplőivé válva, részeseivé lenni egyetlen tragédiának sem.

 Sági Erzsébet

Illusztráció: free fotó a netről