Dr. Zsákai Tibor: ECCE HOMO

Kedves Látogatóm!

 

Ez az első alkalom, hogy nem saját írásomat teszem fel, és ajánlom látogatóim figyelmébe itt a blogomban.

Akinek az írását most ajánlom, számos hazai és külföldi lapban publikált már műszakicikket, de szakkönyvek szerzője vagy lektoraként sem ismeretlen a neve a vasútbarátok körében.

Középiskolás korában megkezdett szépírói próbálkozásainak eredményét - egyelőre - csak az asztalfiók őrzi, de remélem, hogy egyszer majd leporolja azokat is a szerző, és megismerkedhetünk korai novelláival, és verseivel is.

Kérem, hogy a most bemutatott írást fogadják szeretettel, mert szép, és sokat elárul szerzőjéről, szeretett férjemről.:)

Tisztelettel, Sági Erzsébet

 

Munkácsy Mihály: ECCE HOMO

Ez a kép szabadon felhasználható, de mindig fel kell tüntetni az eredeti forrását:

Fotó: Kiss Tamás (KT_ARCHÍV_VeML)

 

 

 

A hó élesen ropogott Ilonka cipője alatt, amint kilépett a tanya kiskapuján. Szerette ezt a hangot, olyan tiszta és üde volt, mint maga a frissen esett hó. A decemberi éjszaka csendjében megnyugtatóan hatott. Lépteit szaporította volna, de a göröngyös gyalogút azt nem engedte, így hát óvatosan, de határozottan szedte lábait. Csak a vasútig jussak el – gondolta, ott már a kocsiút határozott vonalvezetése biztonságot kölcsönöz a további haladáshoz.

 

A hóesésben nem látszottak a falu és a vasútállomás fényei, egyedüli tájékozódási pont a gyalogút kitaposott vályúja volt. Minden olyan távolinak tűnt, pedig sietnie kellett. Lassan eltűnt mellette az utolsó szőlőtőke is, és magában maradt a szántóföld egyhangú tengerében. Megállt egy pillanatra és hátrafordult.

 

Talán elbizonytalanodott magányos gondolataiba merülve, biztos pontot keresett fürkésző tekintete. Megtalálta. A végtelen hórengetegben halványan kirajzolódott a hatalmas akácok és eperfák ölelésében békésen meghúzódó tanya épülete, amelyet a falusiak csak paradicsomi oázisként emlegettek példásan ápolt kertjeiért, virágos, hűs udvaráért, no meg vendégszerető lakóiért. A munkában megfáradt parasztemberek, vándor edényfoltozók gyakran találtak itt menedéket, a gazda hívására vagy a nélkül is. A jó szón kívül mindig jutott a betérőnek egy pohár jó bor, vagy egy falat kenyér szalonnával. Nagy volt a tanyasiak tisztelete. A kaput, az épület ajtaját sohasem zárták be, a drótos vándor cigány is –ha nem volt otthon egy lélek sem- csak lekucorodott a gang vörös tégla lépcsőjére, és a finom epret majszolgatva megvárta a háziakat az eperfa dúslombú árnya alatt.

 

Erőtlen kis fénysugár jelezte, hogy otthon vannak. A petróleumlámpa halvány pislákolása melegséggel töltötte el Ilonkát a tél ropogós hidegében, de mégis úrrá lett rajta az izgalom: vajon időben beér-e a faluba. Izgalmánál csak az otthon maradott apuka, a testvérek, no meg a Keresztmama izgalma voltnagyobb. Anyuka meddig bírja? Kibírja-e, amíg megérkezik a segítség.

 

Erőt vett magán, és elszántan lépegetett a bizonytalan ösvény sikamlós rögein. A végtelen rónaság fehér csendjét vonatfütty tette színessé. Ilonka felemelte fejét egy pillanatra, és a fehérségben kirajzolódó vasparipa horkoló hangja, lámpáinak pislogó remegése jelezte, közel már a vasút. Tam, tam… tam, tam kattogtak a kerekek, ismerős és semmihez nem hasonlítható ritmust zengve, üzenve a környéknek: éjjel 10 óra van. A tanyán az időt a vonatok közlekedésével mérték. A falu templomtornya ugyan büszkén uralta a vidéket, ám oly távolról óráján nem volt olvasható az idő. A kis gyerek is tudta, hogy a vonat hány órakor vágtat el a tanyához tartozó föld végén, így aztán a vasút eggyé vált a tanyával a végtelen időben.

 

A gyalogútról kifordult a vasúti töltés lábánál szelíden meghúzódó, itt-ott Isten tudja miért kanyargó kocsiútra. A friss hóesés sem tudta ellepni a szekerek által kijárt vályúkat, amelyek biztos irányt mutattak a vasútállomás felé. Kifordulva a kocsiútra megpillantotta a töltésen büszkélkedő vasúti előjelző erőtlen, sárga fényét. Most már nem tévedhet el, a vasúti töltést kell csak követnie.

 

A hóesés alább hagyott egy kicsit, és tovább haladva, mint valami hatalmas fekete sereg kirajzolódott a szomszéd birtok szélén húzódó korona akác alléja. Félelmetes és egyben kedves volt ez a látvány. Azt üzente az arra haladónak, hogy tartson ki, mögötte már hamarosan kirajzolódnak a falu piros cserepes, fehérre meszelt házikói.

 

Az allé tövében húzódó árok hozzá tartozott a tanyasiak életéhez. Az árokparton vadvirágok végtelen mezője hívogatta az arra járót. Volt ott pipacs, búzavirág, pitypang, és édesanyánk kedvence a vad szegfű. Leírhatatlan illata volt az árokpart színpompás virágoskertjének. Jó volt ott leheveredni az illatos fűbe, hanyatt fekve bámulni a felhők rajzolta változó alakok vonulását: bárányka, ló, hegy és még Isten tudja milyen figurák. Nem múlt el úgy anyák napja, hogy édesanyánknak ne szedtünk volna egy öles csokrot a vad szegfűből és mezei virágokból. Anyuka mindig meghatódott, velünk együtt, és mosolygós arcáról örömkönnyek patakzottak babos kötényére. Ez volt maga a Boldogság!

 

Ilonka elhagyva az allét megpillantotta szemben a vasútállomás fényeit, jobbra, pedig a táborfalvai út melletti házak sötéten megbúvó sziluettjeit, néhány árva utcai lámpa kíséretében. Mintha bátorságot öntöttek volna belé, sűrűbbre vette lépteit, ami azt eredményezte, hogy egy rövid kaptató után a kövesúton találta magát. Itt már könnyebb volt a haladás, a széles út, a letaposott hó, a szélső falusi utca pislákoló fényei reménnyel töltötték el. Még a vasútállomás bejárati jelzőjének akasztófa alakján szunnyadó vörös fény sem tűnt riasztónak. Már csak két utca – mondogatta magában. Iparkodott, ahogyan tudott, hisz otthon nagyon várták visszaérkezését.

 

Végtelennek tűnt az idő Ilonka számára, amikor befordult a második utcába. Nemsokára megpillantotta a házat, ahová küldték. Végre, gyorsan kopogni és hívni Bözsi nénit! A háziak még nem aludtak, így rövid dörömbölés után kapu nyílt, és Ilonka teljesítette küldetését. Bözsi néni nem késlekedett: gyorsan összekapta magát, magához vette kellékeit és irány a Hosszúföldek.

 

Hosszúföldek valóban hosszú földek?- kérdezheti a kétkedő idegen. Érdekes földrajzi név ez, amely a faluval délkeltről határos, de külterületi birtokokat jelölte. A vasút melletti birtokok sokaságát különböztették meg így. A vasúttal párhuzamosan futott egy kocsiút egészen a következő faluig. A kocsiút és a vasút között azokra merőlegesen helyezkedtek el a birtokok, így hosszuk elérte a 400-500 métert is, miközben szélességük 40 és 80 m között változott. Tehát ezek a birtokok valóban hosszú földek voltak, így aztán az ott épült két tanya címe Hosszúföldek lett.

 

Ilonka és Bözsi néni nagyon szedték a lábukat. Nem beszélgettek egymással, a haladásra koncentráltak a fehér éjszakában. Néha két kéz kulcsolódott egymásba, melegen, féltően és a két csúszkáló alakot egymáshoz kötve megkímélte a bukfenctől a ropogós hóban. Elhagyták a falut, a pöffeszkedő vörös fényű bejárati jelzőt, az uralkodó koronaakác allét, és lám, a tanyasi bejáró útnál lelték magukat. Amint bekanyarodtak a tanya irányába, siető-lihegő vasparipa vágtatott el mögöttük. Úr Isten! Az éjféli színházvonat! A tanyához közeledve kedves kutyacsaholás, a petróleumlámpa hívogató sárgás fénye és egyre erősödő hangok fogadták őket.

 

A tanyasi kerítés kapujához értek. A rigli csilingelő kattanással nyílt, amikor a házból egy kedves oá…oá kiáltás szűrődött. A csillogó fehér hidegben Ilonka és Bözsi néni

lábai a földbe gyökereztek: elkéstünk!- kiáltottak fel boldogan. Az arcukon örömkönnyek csillantak meg láthatatlanul, a tanyára új élet, új reménység érkezett a színházi vonattal.

 

 

Utóirat: Örkény Nagyközség (ma már város) Anyakönyvébe az alábbi bejegyzés került: Neve: Tibor. Született: 1950. december 16. Örkény, Hosszúföldek. Édesanyja: Kovács Terézia. Édesapja: Zsákai Ferenc.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verli Éva 2010.05.09. 21:14:02

Kedves Erzsike és Tibor!

Gratulálok Tibor! Nagyon szép kis írás. A történet Tibor születéséről szól?

Tibor, azt tanácsolom vedd elő a többi írásodat ia az asztalfiókból, szívesen elolvasnám azokat is.

Puszillak benneteket.
Éva

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2010.05.10. 06:14:05

@Verli Éva:
Kedves Évikém!:))
Igen, Tibi születésének hiteles történetét olvashattad. :)
Mivel Neki még nincs blogja, ezért tettem fel az enyémbe. Nagy örömmel olvasta gyors reakciódat, hozzászólásodat. Majd megköszöni személyesen is, de addig is mindkettőnk nevében köszönöm érdeklődő figyelmességedet! Ölellek szeretettel, Erzsi.:)

Kiss Viki 2010.06.01. 00:02:46

Drága Barátnőm, és Tibor!

Nagyon megörültem, hogy itt olvashattam Tibor gyönyörű írását!

Kedves Tibor gratulálok, nagyon szépen írod le szülőhelyedet is, ahogyan beleszövöd történetedbe, Hosszúföldek iránti szereteted sugárzik az írásodból. És természetesen a "vonatfütty" is hallatszik a távolból:))))) Remélem a többi művedet is olvashatjuk majd!

Sokszor ölellek és puszillak Benneteket: Viki:)

Lótuszom · http://lotuszom.blog.hu/ 2010.06.01. 07:32:52

@Kiss Viki:

Drága Vikim!:) Megmutattam Tibinek a hozzászólásodat!:))
Nagyon örült a véleményednek, szívből köszöni, és én is!!! Véleményed, szavaid fontosak számomra, köszönöm!:)
Legyen szép a napod, heted, ölellek Tibi nevében is szeretettel, Lótuszod.:)